pedofília
A gyerekek nemváltó műtétét legalizálni akaró óvóbácsi is indul az ellenzék színeiben Budafokon
Civilnek álcázott ultraliberális galeri venné a kezébe Budafok-Tétény sorsát. A Momentum irányításával gründolt kerületi ellenzéki összeborulásnak igyekeztek olyan reklámarcokat találni az önkormányzati választásra, akikkel eladhatók az egészségügyről, rászorulók támogatásáról, oktatásról, gyermekvédelemről szóló ellenzéki lózungok. Polgármester-jelöltnek adta magát a momentumos budafoki mentőápoló, akinek csapatában nem kis mellélövés a szegényeket etető civilnek, emellett gyermekszerető cuki óvóbácsinak ábrázolt "Kóber Gyuri". Az aktuálpolitikai eseményeket követőknek ismerősen csenghet a név – nem véletlenül. A képviselőjelölt, aki mostanság a kispesti óvoda ovisaival fotózkodik legszívesebben, nem is olyan régen még a drogliberalizáció (és termesztés) élharcosának, Juhász Péternek volt a jobbkeze: az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke leginkább a homoszexuálisok egyenlőségének kérdésével foglalkozott. Az idei Budapest Pride napján is szivárványba öltöztette profilképét – még az sem zavarta óvóbácsiként, hogy a pride-ozók egy része már nyíltan kiállt a pedofília mellett is, követelve, hogy az ne számítson bűncselekménynek. Nem meglepő, hogy Kóber a "Pride követe" szerepben tetszeleg, hiszen általunk fellelt dokumentumok szerint még az Együtt politikusaként az LMBT Szövetség egyik kiemelt segítője volt olyan céljaik elérésében, mint a "homoszexuális" gyerekek "előbújásának" támogatása, nemváltó műtétjeik engedélyezése és finanszírozása a tb által, valamint országos érzékenyítő reklámkampány szervezése.A francia rendőrség átkutatta az Epstein-ügyben gyanúsított Jean-Luc Brunel lakását és irodáit
Átkutatta a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein amerikai üzletember ügyében gyanúsított francia modellügynök, Jean-Luc Brunel házát és irodáit a francia rendőrség.Kedves HVG, relatív pedofília nem létezik!
Eldöntöttem, hogy először és utoljára írok a HVG-ről. Csak azt remélem, hogy bent tudom tartani a reggelit, amíg a végére érek.Az ukrán elnök megvétózta a pedofil bűnözők kémiai kasztrálásáról szóló törvényt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megvétózta és visszaküldte szerdán a parlamentnek azt a törvénymódosítást, amely egyebek között engedélyezi a kiskorúak ellen szexuális bűncselekményt elkövetők kémiai kényszerkasztrálását.Beindultak az összeesküvés elméletek Epstein halálával kapcsolatban
Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban.Pedofíliával vádolják Bill Clinton és Obama kormányának két tagját
Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.Ukrajnában jóváhagyták a kiskorúak ellen szexuális bűncselekményt elkövetők kasztrálását
Az ukrán parlament jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely egyebek mellett engedélyezi a kiskorúak ellen szexuális bűncselekményt elkövetők kémiai kényszerkasztrálását. A kémiai kasztrálás az elítélt személy olyan antiandrogén gyógyszerekkel történő kényszerkezelését jelenti, amelyek célja a libidó és a szexuális aktivitás csökkentése.A szivárványosok szerint a pedofília és gyerekmolesztálás egyszerűen csak szerelem
Lassan itt a Pride, ezért a szimpatizánsok igyekeznek minden normális embert még jobban megbotránkoztatni, sőt, egy kis undorkeltéstől sem riadnak vissza. Olyan plakátokkal van tele ugyanis a város, mely a szokásos melegpropagandán túl már a pedofíliát is nyíltan reklámozza. Hiszen mi is lenne jobb és szebb és emberibb annál, mint amikor egy perverz hózentrógeres elmebeteg csillogó szemekkel és lógó nyelvvel ered egy kislány, vagy (ne legyünk kirekesztőek) egy kisfiú után, szerelmük pedig beteljesül. A prájdosok szerint úgy látszik, ez természetes, ezt pedig hol máshol hirdethetnék fennhangon, mint egy játszótéren, hiszen a gyerekeknek időben szükségük van "felvilágosításra". Pistikének ugyanis joga van Julcsikává változni, ha 3 évesen érett és felnőtt agytekervényei úgy döntenek. Gusztustalan módszerességgel kúszik be ez a betegség az életünkbe, a normális életet élő homoszexuálisok és a többségi társadalom egyre nagyobb és közös kárára.Ajánljuk még

















