pentagon
A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja
A Pentagon szóvivője elismerte szerdán, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja.Több, mint 200 millió dollárba kerül az amerikai katonák állomásoztatása a mexikói határnál
Több, mint 200 millió dollárba (csaknem 56 milliárd 500 millió forintba) kerülhet Donald Trump amerikai elnök kormányának az amerikai katonák állomásoztatása a Mexikóval közös határ mentén az év végéig - áll a The Washington Post című amerikai napilap által szombaton ismertetett elemzésben.Ledemokratázta védelmi miniszterét Trump, Mattis távozhat a Pentagon éléről
Donald Trump amerikai elnök egy vasárnap esti tévéinterjúban nem zárta ki, hogy James Mattis védelmi miniszter távozik a kormányból. Egyfajta demokrata párti – fogalmazott az elnök a Pentagon irányítójáról a CBS televízió 60 perc című, vasárnap esti magazinműsorában. Az elnök hangsúlyozta, hogy Mattis jó ember, ő személy szerint jól kijön vele, sőt, nagyon jó a viszonyuk, de távozhat, ennek okát azonban nem jelölte meg, csupán annyit mondott: egy adott időben mindenki távozik, ilyen Washington.A Pentagon miatt lázadtak fel a Google dolgozói
A Google internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal. Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül.Újabb háború a Közel-Keleten: tüzérséggel lőtték egymást a kurd és iraki erők
Tüzérséggel lőtték egymást a kurd és az iraki erők a kurdisztáni ellenőrzésű Kirkuk városától délre - közölték kurd és iraki tisztviselők hétfőre virradóra. Laura Seal, az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon szóvivője arra intette a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a konfliktus további eszkalálódását. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a Kirkuk és a városhoz közeli olajmezők irányítását célzó iraki hadművelet során tüzérségi támadást mértek egymásra az iraki erők és a kurd hadsereg, a pesmerga.Előkészítette a Pentagon a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen
Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió. Eközben a japánok bejelentették, hogy bármilyen Észak-Koreából kilőtt rakétát meg tudnak semmisíteni.Ismét százmilliárdos fegyverüzletre készül az amerikai kormány Szaúd-Arábiával
Ismét több mint százmilliárd dollár értékben készül fegyvereket eladni az Egyesült Államok Szaúd-Arábiának. A fegyverüzletről szóló - tíz évre érvényes - megállapodást várhatóan Donald Trump elnök hétvégi szaúd-arábiai látogatásakor jelentik be.Így kémkedik a Pentagon, az IMF és Svájc hazánk ellen az ügyészség elképesztő vádirata szerint
Megszereztük a meghökkentő magyar kémbotrány vádiratát, amiben nem kevesebbet állít az ügyészség, minthogy a Pentagonnak, az IMF-nek, valamint a Svájci Alapnak is kémkedett a vádlott Maxin Norbert, aki "Birodalom" néven egy titkos társaságot is létrehozott a céljai elérésére. A vád alapját a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi (!) alosztályának nyomozása adja, az egész eljárást pedig Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációs államtitkár rágalmazás miatt tett feljelentése váltotta ki. Tény, hogy a magát talán túl komolyan vevő, a mai kormányzat gazdasági és szellemi holdudvaráig elérő kör anno valóban "szervezkedett" a Gyurcsány-Bajnai-kormány ellen és valóban információkkal, dokumentumokkal látta el az említett nemzetközi szervezeteket, sőt: ezek az iratok aztán Fellegi Tamás exminiszter tárgyalásait is megnehezíthették az IMF-fel, mégis kijelenthető, hogy az egész eljárás és a vád is abszurd. Hiszen a "Birodalom" olyan titkok kiszivárogtatásával próbálta meg gyengíteni Gyurcsányékat, amelyekkel gyakran találkozunk újságcikkekben, politikusok kezében. Cikkünkben megszólal a vádlott és annak ügyvédje is.Ajánljuk még