pénzügyminisztérium
Jelentősen növeli pénzügyi tartalékait Magyarország
Jelentősen jelentősen növeli pénzügyi tartalékait Magyarország – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtök este. A magyar gazdaság újraindítása sikeres: a gazdaság teljesítménye 6,1 százalékkal nőtt, a beruházások 12 százalék felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alá javult.Pénzügyminisztérium: Brüsszel bele akar szólni a tagállamok adópolitikájába
Magyarország a járvány utáni gazdasági újraindítást továbbra is adócsökkentések mentén képzeli el, az adópolitika szuverenitását sértő intézkedéseket továbbra sem támogatjuk – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően, amelyről kedden közleményben tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t.Újabb jelentős adócsökkentések segítik a vállalkozásokat és a családokat
A Pénzügyminisztérium benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagy az adózóknál – jelentette be a Pénzügyminisztérium. Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor a kormány javaslatai nemcsak a vállalkozásoknak és a lakosságnak hoznak nagy könnyebbséget, hanem a gyermekes családoknak is. Jövőre ugyanis a babakötvények utáni állami támogatás összege a duplájára emelkedik.A jegybank monetáris tanácsa kamatdöntő ülést tart a jövő héten
A jövő héten nem várható piacbefolyásoló makrogazdasági mutató közlése Magyarországon, de kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a testület tárgyalja a legfrissebb inflációs jelentést is, a Pénzügyminisztérium pedig szerdán teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2021. május végi helyzetéről.Három éve van ismét Pénzügyminisztérium Magyarországon
Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy emléket 2018-ból, három évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon jelentette be közösségi oldalán, hogy az addig Nemzetgazdasági Minisztérium néven működő tárcát némi átalakítás után ismét Pénzügyminisztériumnak nevezték el. A 2018-ban posztolt kép mellé a miniszter akkor azt írta: "Nyolc év után mától újra van a magyar kormányzati szervezetben Pénzügyminisztérium. A tábla kicsit kopott, kicsit rozsdás, de majd kipofozzuk!"2022-ben tömérdek pénzt szán az egészségügyre a kormány
Tömérdek pénzügyi forrás jut a 2022-es költségvetés szerint az egészségügynek – írja a Magyar Nemzet. A portál arról is ír, hogy a jövő évi költségvetés egészségügyre tervezett kerete tartalmazza a bérrendezés fedezetét is, és fejlesztésekre is bőven jut forrás. Mint írják: a járvány rámutatott arra, hogy az egészségügyi eszközök kulcsfontosságúak, ezek gyártásában Magyarország önellátásra törekszik.Pénzügyminisztérium: folytatódik az adócsökkentés
Jövőre folytatódik az adócsökkentés politikája – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. A szombati lapszámban megjelent cikkben Izer Norbert azt mondta, hogy olcsóbb lesz a foglalkoztatás, tovább mérséklődik a munkavállalók után fizetendő teher. Az újraindításhoz kevesebb adó kell.PM: Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása
Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.A költségvetés módosításáról hazudott a Népszava
Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és tegyük fel, hogy a Népszava újságírója nem azért állított valótlanságokat a tegnap megjelent cikkében, mert rossz fényt akart vetni a kormányra és a Pénzügyminisztériumra, hanem azért, mert tájékozatlan. Tegyük fel, hogy nem az volt a cikk írójának a célja, hogy úgy állítsa be a költségvetés módosítását, mintha ott mutyizást akarna sejtetni. Tegyük fel, hogy miután a pénzügyminisztérium közösségi oldalán reagált a hamis állításokra, javítani fogják és elnézést kérnek a ferdítésért.Ajánljuk még