per
Nekimegy Amerika a Google-nak
A Google perbe fogásával a tettek mezejére lép az amerikai kormányzat, és hozzáfog a techóriások hatalmának letöréséhez. A kormányzaton kívül a törvényhozás is régóta foglalkozik e cégek versenytorzító gyakorlatával; egy nemrégiben közreadott, közel ötszáz oldalas jelentés elárulhatja, milyen irányba gondolkodnak a washingtoni politikusok a techóriások megregulázásáról. A folyamat kétpárti támogatásra számíthat – írta a hirado.hu.Az amerikai igazságügyi tárca pert indít a Google ellen jogszerűtlen monopoltevékenység miatt
Az amerikai igazságügyi tárca és 11 amerikai tagállam pert indít a Google ellen jogszerűtlen monopoltevékenység miatt – jelentette be Jeffrey Rosen igazságügyi miniszterhelyettes kedden újságíróknak.Sajtóelemzések szerint Salvini nyerte a bírósági csata első menetét
Vasárnapi sajtóelemzések szerint a volt belügyminiszter Matteo Salvininek kedvez a szicíliai bíróság döntése, amellyel Giuseppe Conte miniszterelnököt, valamint a volt és jelenlegi római kormány több tagját is beidézte meghallgatásra egy migránscsoport feltartóztatása miatt indított eljárásban.A költségvetési botrányban felfüggesztettet kapott, a kémkedés vádja alól felmentették KGBélát
Csütörtökön hoztak ítéletet a Budapest Környéki Törvényszéken Kovács Béla korábbi jobbikos politikus, ismertebb nevén KGBéla ügyében. A hosszas tárgyalássorozat után a bíróság Kovács Bélát a kémvád alól felmentette, míg a költségvetési csalás ügyében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte – 3 évre felfüggesztve –, valamint 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.Hiába az újabb tárgyalás, továbbra sem világos, mi történt három évvel ezelőtt VV Fannival
Egy tanú és a vádlott heves szóváltásával folytatódott Novozánszki Fanni ( VV Fanni) meggyilkolása miatt indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Szerdára egyébként három tanút idéztek, egyikük Dr. B. Péter volt, aki a gyilkossággal vádolt B. László nagybátyja, valamint egykori védője, akit korábban kizártak az ügyből. A tárgyaláson levetítettek különböző nyomozati videókat, majd behívták az egyik legfontosabb tanút B. Erikát, akinek a vádlott szerint köze van a korábbi valóságshow hősből lett prostituált eltűnéséhez. Ebből aztán nagy egymásra mutogatás kerekedett.Pert indít a Facebook az Európai Bizottság ellen, mert szerintük túl érzékeny adatokat kértek be tőlük
Az informatikai óriásvállalat azért pereli be az uniós bíróságon az Európai Bizottságot, mert az a cég ellen folyó versenyjogi vizsgálatok során olyan információkat és dokumentumokat kért be átvizsgálásra a vállalattól, amelyek a Facebook szerint „rendkívül érzékeny” adatokat tartalmaznak és nincsenek összefüggésben a vizsgálati folyamattal.Amerikai tagállamok és városok perlik Trumpot, mert kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat
Amerikai tagállamok és városok közösen fordultak bírósághoz pénteken Donald Trump elnök azon rendelete ellen, amely kizárná a népszámlálásból az illegális bevándorlókat. Összesen 35 szövetségi állam és város adta be közösen a keresetet egy manhattani bíróságon, hogy megakadályozza a szóban forgó rendelet hatálybalépését, mondván az alkotmányellenes, mert az alkotmány egyik kiegészítése szerint az országban népszámláláskor mindenkit számba kell venni, jogi státustól függetlenül.Lelőtték az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágítását vizsgáló bírónő férjét és fiát
Megölték a fiát és súlyosan megsebesítették a férjét annak a new jersey-i szövetségi bírónak, aki a múlt héten kapott utasítást az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágításának törvényességét vitató per tárgyalására. Az esetről tudósító abcnews.com szerint Ester Salas több fenyegetést is kapott a közelmúltban, az FBI még vizsgálódik, hogy ezek összefüggésben állnak-e a támadással. Több forrás, köztük a StarTribune is felhívta a figyelmet, hogy a Salas családja elleni támadás éppen egy héttel azután történt, hogy a bírónőhöz rendelték az ügyet, amelyben befektetők indítottak pert a Deutsche Bank ellen, mert szerintük a német pénzintézet hamis, illetve félrevezető tájékoztatást adott a pénzmosás kivédését célzó gyakorlatáról, és nem ellenőrizte rendesen a magas kockázatú ügyfeleit, köztük az emberkereskedelem és pedofília vádjával tavaly bíróság elé állított Jeffrey Epsteint, és esetleges körét.Pert nyert Bayer Zsolt a trágár stílusban megnyilvánuló Nagy Blanka ellen
Felmentette Bayer Zsoltot ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság a becsületsértés vádja alól. A pert Nagy Blanka kezdeményezte a Magyar Nemzet publicistája ellen, miután Bayer Zsolt – akkor még a Magyar Idők munkatársaként az Echo TV-ben – különféle jelzőkkel illette a kormányellenes tüntetésen káromkodva felszólaló diáklányt – közölte a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















