Pesti Srácok

Hiába az újabb tárgyalás, továbbra sem világos, mi történt három évvel ezelőtt VV Fannival

null

Egy tanú és a vádlott heves szóváltásával folytatódott Novozánszki Fanni ( VV Fanni) meggyilkolása miatt indult büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Szerdára egyébként három tanút idéztek, egyikük Dr. B. Péter volt, aki a gyilkossággal vádolt B. László nagybátyja, valamint egykori védője, akit korábban kizártak az ügyből. A tárgyaláson levetítettek különböző nyomozati videókat, majd behívták az egyik legfontosabb tanút B. Erikát, akinek a vádlott szerint köze van a korábbi valóságshow hősből lett prostituált eltűnéséhez. Ebből aztán nagy egymásra mutogatás kerekedett.

A tárgyalás megkezdése előtt szót kért az ügyben eljáró ügyész, aki azzal kezdte beszédét, hogy a megjelent Dr. B. Pétert nem lehet tanúként kihallgatni, ugyanis a férfi korábban személyesen látta el unokaöccse, B. László védelmét, továbbá kihallgatni sem lehet, ugyanis olyan információk birtokában lehet, amelyeket még ügyvédként tudhatott meg és csak úgy mondhatna el, ha megszegné az ügyvédi titoktartást. Az ügyész állítása szerint a beidézett tanú nem lehet elfogulatlan, hiszen korábban védője volt a vádlottnak, ráadásul még közeli hozzátartozója is annak.

Nem ismerte be bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken kedden megtartott előkészítő ülésen B. László, akit azzal vádol az ügyészség, hogy 2017 novemberében meggyilkolta a VV Fanniként ismert valóságshow-szereplőt, Novozánszki Fannit, majd a kifosztott nő holttestét a Dunába dobta. A harmincöt éves B. Lászlóval szemben a Fővárosi Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal a kitétellel, hogy a vádlott legkorábban harminc év múlva szabadulhasson.

A sósav-gate

PestiSracok facebook image

A hét elején portálunk is beszámolt arról, talán megvan az oka annak, hogy miért nem találják Novozánszki Fanni holttestét a hatóságok. A vádirat szerint a nőt gyilkosa talán mégsem a Dunába dobta, mint arról korábban szóltak a hírek, hanem sósavval öntötte le és így semmisítette meg maradványait. B. László siófoki nyaralójában találtak 25 liter sósavat és azt feltételezik, azzal tüntette el a lányt.

– mondta korábbi interjújában Való Világ hetedik évadjának szereplőjének édesanyja. A hírrel kapcsolatban az ügyész elárulta, hogy abban a bizonyos 25 literes műanyag kannában, amit találtak, mindössze két deciliter folyadék volt.

– fogalmazott az ügyész. Az ügyben eljáró bíró, Dr. Farkas Gabriella végül engedte, hogy Dr. B. Péter szót kapjon, így a védőből lett tanú elmondhatta álláspontját és válaszolhatott a bíró kérdéseire. B. beszédét azzal kezdte, hogy VV Fanni eltűnése után egy évvel kereste meg őt H. Erzsébet, akinek információi voltak a lánnyal kapcsolatban. A volt védő találkozott is a nővel, aki megkérte az ügyvédet, beszélgetésük alatt kapcsolja ki a telefonját, nehogy felvegye a társalgást és attól félt, hogy lehallgatják.

– zajlott a párbeszéd kettejük között.

B. László a keddi előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Tehát VV Fanni életben volt, mikor már tűzön vízen át keresték. H. Erzsébetet hiába idézte be a bíróság, hogy tegyen vallomást, az idézést tartalmazó levelet nem vette át, a tárgyaláson pedig nem jelent meg.

– állította a Blikknek adott korábbi interjújában H. Erzsébet, majd akkor azzal folytatta, ha beidézi a bíró, ott is csak annyit tud mondani, hogy nem ismeri VV Fannit.

B. Erika most a legfontosabb tanú, a védelem meg akarta törni

B. Erika ügyvéddel érkezett délben a tárgyalásra, aki a bíró kérdéseire hosszan elmondta, hogy Novozánszki Fannival nagyon jó baráti kapcsolatot ápolt, valamint ismerte B. Lászlót is, utóbbiról elmondta, hogy csak ismerték egymást, párszor beszéltek, de nem állt közel hozzá. A tanú elismerte, hogy sokszor magánjellegű dolgokról is beszéltek, ám barátinak nem nevezte a kettejük között lévő viszonyt. Mikor az eltűnt lányról kérdezték, a könnyeivel küzdő nő elmondta, hogy Fanni introvertált volt, eléggé elzártan élt, szűk volt a baráti köre, hiába dolgozott utolsó éveiben prostituáltként, nem kereste más emberek társaságát, ráadásul foglalkozását is abba akarta hagyni. B. Erika arra kérdésre, hogy Novozánszki eltűnésekor járt-e a XIII. kerület Danubius utcában, a realityceleb lakásában, egyértelmű nemmel válaszolt, állítását pedig a telefonjának cellainformációi is alátámasztották. A tanú elmesélte, hogy Fanni eltűnésének estéjén először otthon volt, onnan D. András nevű ismerősének Hungária körúton található lakásában tartózkodott.

Tudni fogják mit kell csinálni

B. László is megkapta a lehetőséget, hogy a tanútól kérdezzen, láthatóan előbbit nagyon felkészítette ügyvédje, hiszen egy bő órán át kérdezhette B. Erikát és mindenki számára nyilvánvaló volt, a célja az, hogy szavahihetetlenné tegye a tanút. A bíró többször is elmondta, észrevette a védelem taktikáját, amit bár nem tartott helyesnek, engedélyezett. A bíró többször is közbeszólt, amiért B. László többször az ügy szempontjából teljesen irreleváns dolgokat kérdezett a tanútól, majd megpróbálta azt összezavarni. A vádlott kitartott amellett, hogy B. Erika volt az a személy, akin keresztül megismerte VV Fannit. B. László szerint B. Erika is ott volt, amikor Novozánszki rosszul volt az elfogyasztott alkoholtól és kábítószertől. B. Erika tanúként elmondta, hogy az áldozatot nem úgy ismerte, mint aki iszik és drogozik. B. László úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy B. Erika "problémamegoldó emberek" segítségével akarta rendezni a helyzetet, ezért aznap este meg is kereste őket. B. László elismerte, hogy hibázott, mikor nem hívott mentőt, mikor meglátta a vérző orrú, magatehetetlen lányt, hanem hitt B. Erikának, aki már tárcsázott is a "megoldóemberek" után.

– magyarázta B. László szerint akkor Erika, majd a vádlott azzal folytatta, hogy Fanni barátnője egy bőröndöt is összepakolt, amiben a prostituált dolgai voltak. A lányt ezután kézben levitte az autójába, majd találkozott még egyszer a lakásnál B. Erikával, ezek után pedig elvitte az autójában ülő VV Fannit a fent említett embereknek, akiknek a lány testét a Duna Arénától nem messze adta át. B. László előadta, hogy egy fekete BMW-ből egy kreol férfi szállt ki és csak annyit szólt: "Fanni?" A vádlott elmondta, miután átadta a lányt, Siófokra ment és csak később vette észre, hogy a lány bőröndje és táskája az autó csomagtartójában maradt.

Az ügyészség ezzel szemben azt állítja, a vádlott a lakáshoz tartozó mélygarázsban parkolt, majd a sértettet kézben levitte az autóhoz, annak hátsó ülésére tette, és elhajtott a Budapest XIII. kerület, Cserhalom utcáról nyíló, a Rákos-patak mellett húzódó elhagyatott szervizúthoz, itt a férfi a korábbi bántalmazás következtében addigra már életét vesztett sértett holttestét összekötözte és a gépkocsi csomagtartójába helyezte. A vádlott a járművel Siófokra utazott, majd a holttesttel másnap a szalkszentmártoni bányatavakon keresztül a Duna bal partján lévő elhagyatott, használaton kívüli régi kompátkelőhöz hajtott, ahol a testet a Dunába dobta, majd később az áldozat lakásából további értékeket hozott el.

B. Erika elképzelhetetlennek tartja azt, hogy ha VV Fanni még élne, akkor ne jelentkezett volna nála, hiszen eltűnése előtt naponta többször beszéltek egymással.

– mondta a tanú, aki ezután B. László irányába fordult és azt mondta, hogy a férfinak nagy képzelőereje van, és nem érti, mit miért tesz.

A tárgyalás pénteken folytatódik.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.