pesti tv
Szembesítés a Pesti Riporterben - Soproni Tamás szerint minden rendben van Budapesten, ami mégsem, az a Fidesz hibája (videó!)
A csütörtöki Pesti Riporterben Ferkó Dániel műsorvezető első vendége Soproni Tamás volt, akivel Budapest ügyeiről beszélgettünk. Terézváros momentumos polgármestere szerint az elmúlt évekhez képest nincsenek is nagyobb dugók a városban. A polgármester elmondta: nem igaz az, hogy Tarlós 200 milliárd plusszal adta volna át a főváros kasszáját, de emellett szóba került a város tisztasága, a hajléktalanhelyzet és a közbiztonság kérdése is. Soproni Tamás szerint mindenért a Fidesz a hibás, mert a kormány pénzügyileg meg akarja fojtani Budapestet.Pesti Riporter – Elkezdődött a jövőfesztivál a Millenárison (Videó!)
Csütörtökön és pénteken, ezúttal új helyszínen, a budapesti Millenárison zajlik majd Európa legnagyobb jövőfesztiválja. Az alapító, Böszörményi-Nagy Gergely a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai adásában elmondta: a mai fiatalokat foglalkoztató témákat tűztek programra, az élelmiszeripar jövőjétől kezdve a technológián át a háborúk jövőjén keresztül egészen a környezetvédelemig. Arra is keresik a választ, hogy milyen szerepe van az anyanyelvnek az alapvetően angolul beszélő világban. A Brain Bar alapítója hozzátette: a jövőfesztivál kicsit olyan lesz, mint egy zenei találkozó, azzal a különbséggel, hogy nem együttesek, hanem tudósok, politikusok, gondolkodók és ötletgazdák lépnek fel a jövővel kapcsolatos vízióikkal. Az előadók között egyébként ott lesz Fudzsimoto Szou japán sztárépítész is, az épülő Magyar Zene Háza tervezője.Csibész a pályán – Már azt sem tudjuk, miért volt aranykora a magyar focinak (VIDEÓ)
A legeredményesebb magyar egyéni és csapatsportágak titkát és módszereit kutatjuk a Pesti TV új sorozatában. Minden részben egy-egy sportág szakavatott ismerőjét faggatjuk ki arról a tudásról, amely megvan benne, csak nem nagyon szokták kérdezni róla. Keressük a kapcsolódási pontokat, az azonos motívumokat a különböző területeken, és azt a gondolatvilágot, szellemiséget, mentalitást, amely sikerre viszi a magyar sportolót. Ha úgy tetszik, a magyar sportoló szuperképességét keressük. Vésey Kovács László szurkoló és Ferenczi Attila futballhagyomány-kutató közös műsorában elsőként a magyar foci múltját és jelenét dolgozták fel. Az adás még a tízmillió szövetségi kapitány számára is sok újdonságot tartogathat, hiszen a futballunk dicső múltja nemcsak a 6:3-ból és a helsinki olimpiai aranyból áll, hanem már az 1938-as világbajnoki döntőbe jutásunk is egy komoly szellemi és gyakorlati érés eredménye volt. A magyar futballkultúra a '20-as évektől kezdve iskolateremtő volt, a trianoni csapás miatt külföldre ment edzőink sokfelé elterjesztették, és egészen az '50-es évekig az egész játékra kiható innovációkkal járultunk hozzá a világ labdarúgásához. Mindezek fényében még drámaibb, hogy később milyen mélységekbe szakadt le a futballunk. Az akkori tudásunkat a holland, a spanyol és az olasz futballiskola továbbgondolta, máig fejleszti, mi pedig nemhogy elfelejtettük, de már fel sem ismerjük, ha valaki külföldről visszacsempész hozzánk valamicskét ebből a tudásból. Van-e kiút, és csinálhatnánk-e olyan jól, mint egykor? Nézze meg a teljes adást!Pesti Riporter – Már 100 ezren írták alá a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony petíciót!
A Pesti Riporter kedd esti adásában elhangzott, hogy már a Fidelitas is csatlakozott a kormány STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! petíciójához, amelyet már százezren aláírtak. Műsorunk vendége volt dr. Fekete Dávid, Győr önkormányzati képviselője, a Fidelitas Országos Választmányának elnöke, aki arról mesélt nekünk, hogy a Fidelitas hogyan kapcsolódik be a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony elnevezésű kampányba, és hogy hol tart most a petíciógyűjtés. Nem győzzük ismételni, hogy a Gyurcsány házaspár bármire képes, hogy megszerezze a hatalmat, azt pedig meg kell akadályozni. A Pesti Riporterben vendégünk volt továbbá Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, akivel a tokiói paralimpián szerzett magyar érmekről, hazánk parasportolóinak csúcsteljesítményéről és a felkészülés körülményeiről beszélgettünk. Később bejelentkezett Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is, akit azzal kapcsolatban kérdeztünk, miért rejt óriási veszélyeket egy esetleges ellenzéki kormányalakítás, illetve miért lenne alkotmányellenes a baloldali jogászok az Alaptörvénnyel kapcsolatos terve.A dugóban ülők megüzenték Karácsonynak, hogy a várost vezesse, ne a kampányával foglalkozzon (Videó!)
Munka helyett kampány, a budapestiek helyett saját ambícióit tartja szem előtt a főpolgármester, most azonban megkapta a magáét választóitól. A fővárosiaknak ugyanis nem tetszik, hogy Karácsony Gergely azzal van elfoglalva főpolgármesterként, hogy miképp győzhetné le Orbán Viktort jövőre, miközben még a dugókat sem sikerült legyőznie. A kampányszlogenek mennek, a városvezetés nem, a budapestiek pedig eddig is dühösek voltak, de most már tényleg nagyon feszült a hangulat az utakon a mindent megbénító dugók miatt. Karácsonynak tehát ideje lenne kiszállnia az országos politikából és beszállnia a városvezetésbe, hiszen erre választották meg. Ezt pedig a budapesti autósok meg is üzenték a főpolgármesternek a Pesti TV-n keresztül.Szalay Károly író a Boomerlázadásban: Jakabék a mai kor nyilasai (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfői vendége Szalay Károly volt, aki keményen bírálja a mai ellenzéket. A József Attila-díjas író szerint olyan, hogy balliberális oldal, nem létezik. A történelem azonban ismétli önmagát, ugyanis az SZDSZ, amely korábban antikommunista volt, annak érdekében, hogy közel kerüljön a hatalomhoz, összeállt végül a kommunistákkal, most pedig Gyurcsányék, akik liberálisnak vallják magukat, lepaktálnak a náci eszméket éltető Jobbikkal. Az író hangsúlyozta: a baloldal sajátja a történelemhamisítás, nem véletlen, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság bűneit takargatják, a Horthy-korszak tevékenységét negatív színben mutatják be. Szalay Károly leszögezte, hogy tragédia lenne Magyarország számára, ha a nemzeti kormány nem kapná meg 2022-ben az újabb kormányalakítás lehetőségét.Pesti Riporter – Van vallási szomjúság a fiatalokban, az egyháznak pedig válasza van erre (Videó!)
Kettős célja van az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, megerősíteni a hitünket, másrészről felcsillantani a reményt azoknak, akik nem hisznek – jelentette ki Fábry Kornél, a NEK főtitkára a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának hétfői adásában. Az atya kiemelte, hogy az eucharisztiában Jézus jelen van, Budapest pedig a helyszín. A főtitkár hozzátette: több mint ezer gyermek volt elsőáldozó a nyitóeseményen. Az atya felhívta a figyelmet, hogy az üzenet kétezer éve ugyanaz, csak az változott sokat, hogy hogyan adjuk ezt át. Valójában arra kell felhívni a fiatalok figyelmét, hogy mi az ő életcéljuk – tette hozzá. Fábry Kornél szerint erre legjobb út az újfajta kommunikációs eszközök használata, hiszen ez nem egy poros könyv, hanem egy élő, új, és mindenkinek reményt adó örömhír, a feltámadás örömhíre.A Riporter – Ameddig Karácsony alszik, addig Gyurcsány keveri a lapokat (Videó!)
Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel indított petíciót a Fidesz–KDNP. Az aláírásgyűjtésnek három fő célja van: az emlékeztetés, a tájékoztatás és a figyelemfelhívás. A Gyurcsány-kormányok idején az ország csődközeli állapotba került és a helyzet ugyanaz lenne egy esetleges baloldali választási győzelem esetén, mint akkor, hiszen ezt az ellenzéket ugyanaz a Gyurcsány vezeti, aki a korábbi kormányokat. A Riporter szerette volna Karácsony Gergelyt is megkérdezni a botrányosra sikeredett kampányáról, de a főpolgármester elmenekült. Nézzék vissza a teljes adást!A film, amiről még a jobboldal is hallgat, pedig a bolsevik rémuralom megismétlődhet, ha nincs összefogás
Naponta találkozunk azzal, hogy "fidesztelenítenek", bebörtönöznek, elveszik a vagyonunkat az ellenzékiek, ha ők kerülnek hatalomra. Ugye ismerősek ezek a mondatok? Mi pedig már meg sem lepődünk ezen, pedig lehet, hogy mégiscsak emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy tanulni kell a múlt hibáiból. Vannak emberek, akiknek az egész életük bizonyság arról, mennyire szeretik hazájukat, akik számára kiemelten fontos, hogy ne történhessen meg újra az a borzalom, amit egykor a magyarok ellen követtek el idegen hatalmakat szolgáló gazemberek, akiknek rémtetteiről nagyon szeretnek hallgatni. Vajon miért próbálják letagadni, átírni a magyar történelmet? Hogyan lettek a bolsevik vérengzésekért felelős személyekből elismert hősök? A halál népbiztosa című film díszbemutatóján döbbent csend volt a nézőtéren, Stefka István és Csurka Dóra filmje az egyik legmegrendítőbb alkotás arról az időszakról, amikor bárkit, bárhol kivégezhettek a bolsevikok csak azért, mert más ideológiát képviseltek. És ami napjainkban is megtörténhet. Hogy ennek mekkora esélye van? Az Ügy című műsorban erre a kérdésre kerestük a választ Stefka Istvánnal, Békés Mártonnal és Borvendég Zsuzsannával. A "Lenin-fiúk" ma is köztünk élnek, és ha nem vesszük észre az intő jeleket, ha nincs meg a nemzeti összetartás, akkor könnyen előfordulhat, hogy mindaz, amivel fenyegettek, valósággá válik. És azt a borzalmat nem akarjuk, nem akarhatjuk újra átélni, de a közöny, valamint az, hogy nincs meg bennünk a kellő óvatosság, veszélyérzet, pontosan ezt idézheti elő.Ajánljuk még

















