Pesti Srácok

A film, amiről még a jobboldal is hallgat, pedig a bolsevik rémuralom megismétlődhet, ha nincs összefogás

Naponta találkozunk azzal, hogy "fidesztelenítenek", bebörtönöznek, elveszik a vagyonunkat az ellenzékiek, ha ők kerülnek hatalomra. Ugye ismerősek ezek a mondatok? Mi pedig már meg sem lepődünk ezen, pedig lehet, hogy mégiscsak emlékeztetnünk kellene magunkat arra, hogy tanulni kell a múlt hibáiból. Vannak emberek, akiknek az egész életük bizonyság arról, mennyire szeretik hazájukat, akik számára kiemelten fontos, hogy ne történhessen meg újra az a borzalom, amit egykor a magyarok ellen követtek el idegen hatalmakat szolgáló gazemberek, akiknek rémtetteiről nagyon szeretnek hallgatni. Vajon miért próbálják letagadni, átírni a magyar történelmet? Hogyan lettek a bolsevik vérengzésekért felelős személyekből elismert hősök? A halál népbiztosa című film díszbemutatóján döbbent csend volt a nézőtéren, Stefka István és Csurka Dóra filmje az egyik legmegrendítőbb alkotás arról az időszakról, amikor bárkit, bárhol kivégezhettek a bolsevikok csak azért, mert más ideológiát képviseltek. És ami napjainkban is megtörténhet. Hogy ennek mekkora esélye van? Az Ügy című műsorban erre a kérdésre kerestük a választ Stefka Istvánnal, Békés Mártonnal és Borvendég Zsuzsannával. A "Lenin-fiúk" ma is köztünk élnek, és ha nem vesszük észre az intő jeleket, ha nincs meg a nemzeti összetartás, akkor könnyen előfordulhat, hogy mindaz, amivel fenyegettek, valósággá válik. És azt a borzalmat nem akarjuk, nem akarhatjuk újra átélni, de a közöny, valamint az, hogy nincs meg bennünk a kellő óvatosság, veszélyérzet, pontosan ezt idézheti elő.

Nem könnyű témával készültünk a szombat esti adásra. Az Ügyben ezúttal annak jártunk utána, mekkora veszélye van annak, hogy a 2022-es választások utáni esetleges ellenzéki győzelem milyen következményekkel járhat. Arra is rávilágítottunk, hogy milyen intő jeleket kellene figyelembe vennünk, mi mégsem tesszük. Pedig a történelmi hibákból igazán tanulhattunk volna...

– mondta Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, ismert médiaszakember a Pesti TV-nek, arra a kérdésre válaszolva, miért tartotta fontosnak bemutatni legújabb alkotásában, A halál népbiztosában a bolsevik iszonyat napjait.

PestiSracok facebook image

Az iskolákban kötelezőnek kéne lennie

A megrendítő film teltházas premiervetítését követően többen úgy fogalmaztak: kötelezővé tennék az iskolákban az alkotás megtekintését, hogy a mai fiatalok is lássák, milyen borzalmakra képesek azok, akiknek szellemi utódai ma is ugyanazt a retorikát alkalmazzák, mint elődeik. A történelem meghamisítása és átírása elemi érdeke a balliberális értelmiségnek, ezért is fontos a nagyközönség számára is ismertté tenni az igazságot, aminek a kutatásában Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, illetve Borvendég Zsuzsanna történész is oroszlánrészt vállalt. A két szakember markáns véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy milyen történelmi bűneik vannak a kommunistáknak, akik szemrebbenés nélkül képesek letagadni vagy elhazudni azokat.

Stefka: ez nem csupán munka volt

Az Ügy szombati adásában megrendítő őszinteséggel beszélt Stefka István arról, miért tartotta fontosnak elkészíteni ezt a filmet, de az is kiderül, hogy ez számára nem csupán munka volt...

Stefka István életútja arról tesz tanúbizonyságot, hogy a nemzet védelme számára igazi hivatás. Azt azonban nem sokan látják, hogy mennyi mindent kellett már eltűrnie, mennyi akadályt győzött le és harcolt minden erejével az idegen hatalmak elnyomása ellen. És az sem mindenki számára világos, miért szervezték meg az első Békemenetet. Az Ügyben nem csupán erről mesélt részletesen, hanem azt is kifejtette, miért gondolja úgy, hogy nem fogták még fel az emberek, milyen valós veszélyben vannak azok, akiknek az Isten, a haza és a család a fontos.

– mondta a PestiSrácok.hu lapigazgatója.

Magyarság elleni bűnök

Stefka István szerint mindez azért veszélyes, mert ma is ugyanezt gondolják ezek a senkiháziak, akik fenyegetik a magyar népet azzal, hogy ha ők kerülnek hatalomra, bebörtönöznek, felakasztanak...

– vélekedik Stefka István.

Lenin-fiúk

Felidézte azt is, hogy 1919. május elsején a magyar hősök helyett Marxot, Engelst, Lenint helyezték a Hősök terére:

De vajon sikerül-e elérni a céljukat? Stefka szerint a tájékozatlanság, az információhiány, a közömbösség elvezethet oda, hogy újra hatalomra kerülhetnek:

Ha mi is akadályozzuk egymást, akkor mi lesz itt?

Kifejtette:

Kérdésre válaszolva elmondta:

A jobboldal betegsége

A most bemutatott film bemutatása utáni csend is különös. Stefka szavai szerint "teljesen elhallgatják" a balliberálisok, de a jobboldali média sem kapkod nagyon utána. Ennek okát nem tudja:

Szamuelyk mindig születnek

Borvendég Zsuzsanna történész kérdésünkre válaszolva a film jelentőségével kapcsolatban úgy fogalmazott:

A szakember hozzátette: az egyetlen lehetőség, hogy ilyen erők ellen harcoljunk, az az, hogy ha megismerjük, miként működnek, hogy kik ezek, hogy mit akarnak és milyen technikát, milyen módszereket alkalmaznak.

– mondta Borvendég Zsuzsanna.

Történelmi példák

A Pesti TV-nek adott interjúban azt is kifejtette:

Elismerte: a történészeknek jelentős az elmaradása a múlt igazi feltárásában. Szavai szerint az ilyen filmeknek ezért is van jelentősége, mert nagyon hosszú ideig nem lehetett elbeszélni a valóságot. Aláhúzta: "tényleg sokat kell még dolgoznunk, de azért annyi tudásunk már van, hogy védekeznünk kell, és védekezni tudjunk egy olyan esetleges bekövetkező kataklizmától, mint mondjuk '19 volt".

– tette fel kérdésként.

Saját hasznunkra fordítani ezt a tudást

Véleménye szerint ehhez már megvan minden tapasztalat, ismeret:

Legyen egy közösségi történetünk

Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója szerint a lényeg a narratívaképzés, hogy legyen egy közösségi történetünk – ez lehet egy népmese, vagy történeti narratíva, esetleg egy napi aktualitásra reagáló politikai beszéd, a lényeg a történet. Ennek lerombolásában az elmúlt száz év során rendre a külhatalmak, a külhatalmak szolgálatában állók – legyenek éppen kommunisták vagy nyilasok, Kun Béla vagy Szálasi, Rákosi vagy Kádár – jártak élen.

– fogalmazott Békés Márton.

Sztálintól Sorosig

A történész hozzátette:

Kísérteties áthallások

Békés Márton kiemeli:

Donald Trump esete

Ugyanis a hatalom legerősebb szelete, praxisa, a kulturális hatalom, az a balliberális – vagy mondjuk így: progresszív – erőknek a kezében volt. 2010-ben a politikai, gazdasági, társadalmi hatalmukat sikerült demokratikus úton megtörni, most az elmúlt tíz évben – és hát reméljük, az elkövetkező tíz évben – a kulturális életnek az egészsége, egyensúlya és a konzervatív győzelem a cél – teszi hozzá. Azzal kapcsolatban, hogy előfordulhat-e választási csalás, Békés Márton azt mondta:

Digitális diktatúra

Békés Márton hozzátette: az igazságügyminiszter asszony éppen a XXI. Század Intézet videoműsorában nyilatkozta azt, hogy a magyar kormány természetesen – miután európai uniós tag az ország – az európai, brüsszeli döntésre vár, annak az előkészítésében működik együtt.

– mondta Békés Márton. A Terror Háza kutatási igazgatója úgy fogalmazott:

Leárnyékolás

Hozzátette: a szakértők, akikhez valóban értenek a témához, leárnyékolásnak, árnyékba szorításnak hívják ezt a jelenséget.

– vélekedik a történész. Békés Mártonnal készült interjúnkat teljes egészében vasárnap olvashatják a PestiSrácok.hu hasábjain.

Operatőr: László Petra

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.