pesti tv
Mikor tér vissza a budai értelmiség a valóságba? – Politikai Hobbista Láng Zsolttal (Videó!)
A nemzetközi sajtó nem nagyon adta annak a hírét, hogy Spanyolországot a napokban ismét megrohamozták a migránsok, hatezer bevándorló lepte el Ceuta városát, ahol megtámadták a rendőröket és üzleteket fosztottak ki. A városban ostromállapot van, a háttérben folynak a nemzetközi csaták, de nagy kérdés, hogy Marokkó miért zúdította rá ezt a töménytelen mennyiségű, főleg fiatal férfiakból álló csordát az Európai Unióra. Szakértők és nyugati hírforrások szerint hasonló jelenség várható Korzikán, illetve Szicíliában is. A műsor második felében Láng Zsolt, volt második kerületi polgármesterrel beszélgetett Jeszenszky Zsolt a Budán formálódó újhullámos értelmiségről, az elvesztett önkormányzati választásról és a jövő évi választások tétjéről. Az Ügy: De kicsoda valójában Szabó Tímea?
Szabó Tímea nem csupán karrierjében, de magánéletében is képes meglepetéssel szolgálni. A Párbeszéd országgyűlési képviselőjéről akár egy James Bond-film szereplőjét is mintázhatnánk, aki gyenge nőként már háborús konfliktusok megoldásában vesz részt, sőt, az afgán kormány felállításában is segédkezik. De vajon hogyan kerül a magyar lány Amerikába, majd rövid idő múlva Pakisztánba? Miért költözik Kabulba, hogyan segédkezik "civil" szervezeteknek nyomást gyakorolni a politikai erőkre? És miért hagyja ott az afgánokat, akikbe saját bevallása szerint is beleszeretett? Hogyan landol végül Budapesten a Helsinki Bizottság tagjaként és tűnik fel újra, mint a Humanista Párt EP-képviselője? Mikor dönti el, hogy politikai pályán tevékenykedik tovább úgy, hogy egyébként egy interjúban arról beszél, hogy ez nagyon messze áll tőle? Miért alapít pártot, hogyan lesz önálló politikai entitás és miért titkolja jobbikos férjét? Kicsoda valójában Szabó Tímea? Szentkirályi Alexandra a Politikai Hobbistában: az emberek jó része bölcsebb, mint azt a baloldal hiszi (videó!)
Az oltakozási kedvnek nem tett jót az, hogy az ellenzék mindenhol azt mondta, melyik nem jó. A baloldal és a baloldali média, valamint a gyógyszerlobbi is hozzátett ahhoz, hogy sokan elbizonytalanodjanak. Szerencsére az emberek jelentős része sokszor bölcsebb, mint az őket sokszor képviselő, például baloldali pártok és azok képviselői – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. A felmérésekből az látszik, hogy a baloldali választók körében alacsonyabb az oltakozási kedv, mint a jobboldali választók körében – mondta el a kormányszóvivő a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorának csütörtöki adásában. Hozzátette: egyelőre augusztusig megmarad az, hogy bizonyos tevékenységeket védettségi igazolványhoz köt a kormány. Szentkirályi Alexandra szerint még nem tartunk ott, hogy teljesen fellélegezzünk. Itthon hatféle vakcinából lehet választani, online lehet időpontot foglalni, és ehhez képest meg lehet nézni, mi van a külföldi országokban. Siralmas állapotokról számolnak be a külföldiek – mondta el. Nézze vissza a műsor legutóbbi adását! Politikai Hobbista – Mi kell a magyaroknak? A Deutsche Welle szerint leszbikus lelkészpár hímivarsejtek tárolására alkalmas hűtőtartállyal! (komolyan)
A politikai pop, vagyis a polpop tíz éve kísért Magyarországon. Időről időre feltűnnek nagyon belvárosi fiatalok, akik a zene erejével akarják megbuktatni Orbánt, ha már a telefonok fényerejével nem sikerült. És ezek a belpestiéttermiségi slágerek is csak olyanok, mint maga a haladó baloldal: provinciálisak és gyengék. Jó hír, hogy a DeutscheWelle tényleg komolyan veszi a küldetését; a függetlenobjektív tájékoztatás a magyarok civilizálását és a felsőbbrendű német életmód népszerűsítését a magyar alföldön. Legutóbb egy leszbikus lelkészpárt ajánlottak a figyelmünkbe, akik a romantikus kirándulásaikra mindig magukkal viszik közös gyermeküket, a spermatartályt. A páros, a tartály és a DW elképzelése arról, hogy mi is hiányzik a magyaroknak, még a szokásosnál is jobban felspannolta a srácokat. Kihagyhatatlan. A teljes műsort megnézheti itt. Pesti galeri – Az ellenzék olyan, mint Szabó Tímea receptje: minden gusztustalan alapanyag egybehányva! (Videó!)
Képzeljék el kedvenc ételük receptjét, majd képzeljék el ugyanazt a receptet Nutellával, tejszínhabbal, mackósajttal és téliszalámival, ahogy azt Szabó Tímea megalkotta. Na, pont ilyen az ellenzék: minden gusztustalan és romlott alapanyag össze és egybe van hányva – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Bokor Gábor előadásában. A Pesti galeri tagjai viccet űztek az ellenzékből, megállapítva azt is: miután Gulyás Márton az előválasztásban interjúzni fogja az ellenzékieket, mindenkit kivégez, aki neki nem szimpatikus. Szarvas Szilveszter és a galeri tagjai a műsorban a Nyugat végnapjait is hosszan megbeszélték annak apropóján, hogy Franciaországban 20 nyugalmazott tábornok nyílt levelet írt, polgárháborút ígérve az iszlamistáknak adott túlzott kedvezmények miatt. "Ezeket az igazat beszélő tábornokokat nácizzák most Franciaországban a liberálisok, ami legalább akkora sértés, mintha Magyarországon lerománoznánk egy magyart" – mondta Szarvas Szilveszter a galeriben, amire a srácok is rákontráztak. Nézze meg a teljes Pesti galerit, érdemes! Pesti Riporter: lejátszott meccsnek tűnik, hogy Karácsony Gergely lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje (Videó!)
Tegnap volt az ápolók nemzetközi napja, amelynek alkalmából a Pesti Riporter vendége volt az Országos Pulmonológiai Intézet két ápolója, akik a koronavírus-járvány okozta nehézségekről meséltek és arról, hogy milyen lelki megpróbáltatást okozott az egészségügyben dolgozóknak ez az időszak. A XXI. Század Intézet vezető elemzőjével pedig a baloldali előválasztásról beszélgetett Vincze Emília kolléganőnk és megtudhattuk: lejátszott meccsnek tűnik, hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója 2022-ben. Végezetül pedig a Pesti TV vezető szerkesztője, a biztonságpolitikai szakértő, Georg Spöttle számolt be az Izraelt ért támadások hátteréről és arról, hogy abból a vaskupolából, ami védi az országot a támadástól, Magyarország is vásárolt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.