pesti tv
Az Ügy: szolgálat vagy küldetés? (21 órától a Pesti TV-n!)
Szabó Tímea életútja egy James Bond film forgatókönyvében is megállná a helyét – erre hívtuk fel előző adásunkban a figyelmet. Felidéztük azt is, hogy a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben már 2018-tól kongatja a vészharangot: Magyarország belpolitikájába számos olyan beavatkozási kísérlet figyelhető meg, amelyek nem hazánk, hanem más országok, nemzetek érdekét szolgálják. Nem csupán a Momentum elnökségi tagjairól lehet elmondani, hogy már megalakulásukkal is saját hazájuk ellen tevékenykedtek, az ellenzék látványos összefogása sem a véletlen műve. Bár azt gondolnánk – és szeretik ezt hangoztatni –, hogy különböző ideológiai alapokkal rendelkeznek, Az Ügy mai adásában rávilágítunk bizonyos összefüggésekre, amelyek ismeretében elgondolkodtató, hogy milyen érdekek mentén szerveződő társulás az, amely gőzerővel próbálja megdönteni az Orbán-kormányt. A jogállamiság nevében diktátorozó ellenzék színe-java annyira transzparens, hogy még saját önéletrajzukban is ellentmondásokat figyelhetünk meg. A parlamenti mikro-manó-frakció, vagyis a Párbeszéd pedig elképesztő magabiztossággal feltűnősködik évek óta, Szabó Tímeával az élen. Politikai Hobbista – Megpróbálta lejáratni Karikó Katalint az egyesült ellenzék cselédsajtója (Videó!)
Összenőtt, ami összetartozik, összeborult a Kurucinfó és a Telex. Az apropót Karikó Katalin 1978-as beszervezésének ügye szolgáltatta. Karikót megzsarolták ugyan, de sosem jelentett semmiről, hiszen miről is jelenthetett volna, ha a kémelhárítás szervezte be? Az egyetlen bűne az volt, hogy szóba állt Orbán Viktorral és nem volt hajlandó gorombaságokat nyilatkozni a miniszterelnökről, ez pedig megbocsáthatatlan bűn a haladó baloldal szemében. Nehéz együtt élni a kognitív disszonanciával, ami az egyik leggyakoribb pszichés rendellenesség az O1G-koalíció tagjainál. Minden egyes tévedésüket egy újabb tévedéssel vagy hazugsággal kényszerülnek megerősíteni, mert képtelenek elfogadni a valóságot. Jeszy konkrét példákkal, egy párbeszédben mutatta be, hogyan működik ez. A második félidőben Bódis Lóránt csatlakozott a Hobbistához, hogy elmesélje, miért költözött Magyarországra a világ egyik leggazdagabb országából, Svájcból, hátrahagyva az ottani sikeres és jól fizető karrierjét.