pesti úti idősek otthona
Nem dőlhet hátra Karácsony, a kormányhivatal folytatja a vizsgálatot a Pesti úti idősotthonban
Mint arról beszámoltunk, Karácsony Gergely vasárnap azzal dicsekedett- hamisan-, hogy mindent rendben találtak a hatóságok a fővárosi fenntartású idősotthonokban, nincs ott semmi látnivaló. A PestiSrácok.hu azonban már akkor is jelezte, a jegyzőkönyv szerint legalábbis hatalmas csúsztatásnak minősíthető a főpolgármester kijelentése. Ezt erősítette meg a kormányhivatal közleménye, amelyben arról írnak, nem zárult le minden vizsgálat az idősotthonok körül.Karácsony szerint minden a legnagyobb rendben van az idősotthonokban, akkor is, ha nem
Félrebeszél és leginkább csúsztat Karácsony Gergely, aki ismét a Facebookon osztotta meg magvas gondolatait, ezúttal a fővárosi fenntartású idősotthonokkal kapcsolatban. A főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg a Fővárosi Önkormányzat idősotthonaiban lefolytatott vizsgálatok jegyzőkönyveit, kijelentve, hogy az idősotthonok mindenben a jogszabályoknak megfelelően működnek, és ezt állapította meg a Pesti úton tegnap végrehajtott rajtaütésszerű ellenőrzés is. A jegyzőkönyveket fellapozva azonban némiképpen árnyalódik az általa vázolt kép.Megkezdte a Magyar Honvédség a Pesti úti idősotthon vegyvédelmi mentesítését (Galériával)
A Magyar Honvédség egységei a hétvégén elkezdték a budapesti Pesti úti idősotthon fertőtlenítését. Az intézményben csütörtök óta 198 fertőzést regisztráltak és eddig nyolc idős ember halt meg.Az áldozatvállalásról oktatott Karácsony húsvéti köszöntőjében
Az áldozatvállalásról szónokolt Karácsony Gergely Facebookon közzétett húsvéti köszöntőjében. A főpolgármester videóüzenetében arról beszél, a húsvét egyszerre szól az áldozatvállalásról, a feltámadástól és az újrakezdésről. Különösen igaz lehet ez azok számára, akik éppen a főváros hiányos védekezése miatt kórházban töltik az ünnepeket.1410 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és 99 főre emelkedett az elhunytak száma
Újabb 100 megbetegedést regisztráltak a hatóságok, ezzel 1410 főre növekedett az új koronavírussal (COVID-19) fertőzött betegek száma. Elhunyt újabb 14 beteg; ezzel 99 főre emelkedett az elhunytak száma. Újabb 3 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból, ezzel 118-ra nőtt a betegséget leküzdők száma. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van és 8 elhunyt, áll a kormány tájékoztató oldalának összefoglalójában.A járványügyisek ellenőrzést tartottak a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban – Készül a jelentés
Az országos tisztifőorvos utasítására ellenőrzést tartott a Budapesti Kormányhivatal járványügyi hatósága a Pesti úti idősotthonban. A járványügyi szakemberek már az elmúlt napokban is segítették az idősotthon munkáját, de most azzal a céllal érkeztek az intézménybe, hogy ellenőrizzék, a fenntartó Fővárosi Önkormányzat elkezdte-e végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyekre az országos tisztifőorvos kötelezte az önkormányzatot azután, hogy csütörtökön személyesen is bejárta az intézményt. Az országos tisztifőorvos vasárnapra teljes fertőtlenítést rendelt el az intézményben, amelyet katonák bevonásával fognak végrehajtani.Kocsis Máté: Ízléstelen, ahogy a főpolgármester menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől
A fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonban eddig 198-an kapták el a vírust. Az intézmény vezetője Karácsony Gergelyéktől semmilyen segítséget nem kapott, ezért a kormányhivatalhoz kényszerült segítségért fordulni. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán közölt bejegyzésében rávilágított, hogy a főpolgármester ahelyett, hogy cselekedne, csak interjúkat ad arról, hogy nem tehet semmiről, a balliberális média pedig napok óta végzi a szerecsenmosdatást.A Facebookon mentegetőzik Karácsony Gergely
Dokumentumokat hozott nyilvánosságra az idősotthonokban történt koronavírus-fertőzések ügyében Karácsony Gergely főpolgármester pénteken, a Facebook-oldalán, ahol a kormánynak is tanácsokat osztogatott, miközben nem említette a főváros felelősségét, amelynek a fenntartása alá a Pesti úti intézmény is tartozik. A főpolgármester arról persze mélyen hallgatott, hogy március vége óta Gy. Németh Erzsébettel nem jártak a Pesti úti Idősek Otthonában. Ráadásul Gy. Németh Erzsébet tegnap is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre, és a padlástól a pincéig mindent átnézett, mindenen végigment. Ezt a folyamatot egyébként Gy. Németh már nem követte nyomon, ő nem ment végig a tisztifőorvossal, hogy pontosan lássa mi a helyzet az otthonban.Karácsonyék március óta be sem tették a lábukat a Pesti úti idősotthonba
Március vége óta nem jártak a Pesti úti Idősek Otthonában a Fővárosi Önkormányzat vezetői, Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet, a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az Origo információi szerint. A lap úgy tudja, hogy Gy. Németh Erzsébet tegnap is csak azért ment oda, mert Müller Cecília országos tisztifőorvos személyesen kiment a helyszínre, és a padlástól a pincéig mindent átnézett, mindenen végigment. Ezt a folyamatot egyébként Gy. Németh már nem követte nyomon, ő nem ment végig a tisztifőorvossal, hogy pontosan lássa mi a helyzet az otthonban – értesült az Origo.Ajánljuk még