pestisrácok.hu
4,8 millió forintos kártérítésre ítélték a PestiSrácok.hu-t, mert következtetéseket vontunk le Majtényi állambiztonsági aktáiból
Eddigi történetünket tekintve rekordösszegű kártérítést rótt ki a PestiSrácok.hu-ra a Fővárosi Törvényszék sokat kritizált bírája, Bérczes Renáta a Majtényi László maoista, szélsőbaloldali múltját és állambiztonsági aktáit taglaló cikksorozatunk miatt. A nem jogerős, elképesztő indokolással ellátott döntés szerint 4,8 millió forintot és a perköltséget kell megfizetnünk a baloldal 2017-es államfőjelöltjének, a magyarországi Soros-hálózat egyik vezéralakjának, azaz Majtényi Lászlónak és feleségének, mert Mező Gábor A hálózat című rovatában olyan következtetéseket vont le a kommunista titkosszolgálat irataiból, amiket nem kellett volna. Ugyanez a bíró – számos vitatott ítélete mellett – egy ízben megállapította, hogy Majtényi harcostársának, a „fütyülős” Juhász Péternek joga van Rogán Antalt bűnözőnek nevezni, akkor is, ha ezt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. Nekünk tehát következtetnünk sem szabad, a liberálisok ellenben kedvükre hazudozhatnak is. Egyértelmű nem a háborúra, no war! – A PestiSrácok.hu és a Pesti TV csapata is ott volt a Békemeneten
Sosem volt még ennyire fontos a Békemenet üzenete. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett demonstráció üzenete „Egyértelmű nem a háborúra, no war!” – közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán, Budapesten. Csizmadia László azt kérte, hogy minél többen, magyar zászlókkal vegyenek részt a Békemeneten. Az útvonalról szólva ismertette: a gyülekező délben kezdődik a Komjádi uszoda előtt (fotónkon), majd a Margit híd felé indulnak; a tömeg a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet délután háromtól. A PestiSrácok.hu és a Pesti TV stábja – ahogy a tavaly október 23-án – élőben jelentkezik az eseményről, Kroó Zita és Bokor Gábor készít riportokat vonuló honfitársainkkal. A közvetítést körülbelül fél kettőkor kezdjük. Találkozzunk tehát március 15-én 13:00-kor a Bem rakparton, az R56 Szabadságharcos söröző előtt, jöjjenek velünk, a Pesti TV és PestiSrácok.hu arcaival! Tisztelegjen velünk a szovjet hadsereget feltartóztató szabadságharcosok, a pesti srácok előtt! – Ma este hatkor a Bem téren
Már ötödszörre rendezi meg a PestiSrácok.hu – immár a Pesti TV-vel közösen – a Halhatatlanok napját, amellyel az 1956. november 4-i szovjet invázió megindításának évfordulóján a világ legnagyobb százazföldi haderejével szemben Magyarország függetlenségéért fegyvert fogó hősökre, a pesti srácokra és vidéki társaikra emlékezünk és díszlövéssel, zenével, méltatással tisztelgünk a köztünk lévő társaik előtt. Jöjjön el, legyen ott Ön is este hat órakor, a budai Bem József téri ’56-os emlékfalnál! Velünk lesz Varga János és Trencsényi László Corvin-közi szabadságharcos, felolvassuk Wittner Mária üzenetét. A forradalmárokat méltatja Borvendég Zsuzsanna történész és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője. Fellép Farkas Márton énekes és népzenekara. Az ’56-os pesti srácokat megelevenítik, a díszlövést leadják a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tagjai és barátai.