Pesti Srácok

pestszentlőrinc

"Azt sem tudták, hol vannak" – így sértegette a Békemeneten részt vevő százezreket a "jobboldali" Márki-Zay (videó!)

Magyar ugar 2021 október 30.
A Karanténvlog ismét Szabó Gergővel a műsorvezetői székben futott neki a péntek estének a Pesti TV-n. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek mellett a péntek esti meghívott Lévai István Zoltán választókerületi elnök, a XVIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője volt. A srácok gyorsan belelendültek, hiszen csak úgy sorjáztak az érdekes és meghökkentő témák, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mellett a DK-s hazugsággyár újabb mesteri öngólja is szóba került. Lévai István Zoltán kifejtette, hogy a XVIII. kerületben is egymásnak esett a baloldal, hiszen Szaniszló Sándor, a MSZP-ből a DK-ba átigazolt politikus és csapata egymásnak feszült az előválasztás alatt a Kunhalmi Ágnes fémjelezte szocialista tömbbel. Egy dologról azonban mindkét tábor elfeledkezett már két éve, ez pedig a kerület fejlesztése, ami teljesen megtorpant. A Karanténvlog kitért Márki-Zay Péter újabb gusztustalanságára, hiszen ismét több százezer embert sértett meg, amikor a Békemenet résztvevőiről azt mondta, azt sem tudják, hogy hol vannak, miközben saját magát kinevettetve hozzátette, hogy a saját ellenzéki rendezvényére az időjárás és a fáradtság miatt nem ment el szinte senki október 23-án. Ezzel a kijelentéssel talán csak annyi az apró probléma, hogy október 23-án verőfényes napsütés volt, de a baloldali kamuhegyek nem véletlenül nőnek az égig. Végül Harangozó Tamás, az agresszív és ostoba szocialista megmondóember Orbán Viktorba kötött bele, miközben a pufajkás, 1956-ban a saját népe ellen felvonuló Horn Gyulát éltette. Nézzétek meg a műsort, ismét szókimondó és pörgős 45 percre számíthattok!
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.