petíció
Diktatúrázik és bojkottra, folyamatos tüntetésekre szólít fel a Civil Ellenzék csoport
A száznyolcvanadik Civil Ellenzék nevű, ismeretlen hátterű és finanszírozású Facebook-csoport létrejöttének célja nem volt más, mint hogy meggyőzzön minden egyes kétkedőt arról, hogy Magyarországon diktatúra van. Méghozzá kőkemény. A csoport terve, hogy az összes ellenzéki pártnak átadnak egy-egy petíciót arról, hogy a rendszert csakis úgy tudják megbuktatni, hogyha a képviselők nem teszik le a képviselői esküjüket, inkább utcára vonulnak és tüntetnek amíg kell.A pártszakadás szélére sodródott az LMP, amiért Simicska és Hadházy a Jobbik ölébe löki a zöldpártot
Pártszakadáshoz közeli állapotba került az LMP – értesült portálunk egy, a párt belső ügyeit ismerő informátortól. Forrásunk szerint kibékíthetetlen ellentét alakult ki az ellenzéki összefogást, így a Jobbik javára történő visszaléptetéseket szorgalmazó, sokak szerint Simicska Lajos zsebében lévő Hadházy Ákos, valamint a párt „különutas” politikája mellett kitartó tagok között. Úgy tudjuk, emiatt a párton belül petíció is indult Hadházy Ákos ellen, ezt azonban maga a társelnök és Kanász-Nagy Máté szóvivő tagadja.Nők követelik az asszonyveréssel vádolt Juhász Péter távozását a közéletből
Juhász Péter, az Együtt elnökének közéletből távozásáért indított online petíciót a Mindennapok Női Szemmel Egyesület. Király Nóra, a fővárosi egyesület alapítója vasárnap Budapesten a közmédiának nyilatkozva elmondta: felháborítónak tartják, hogy Juhász Péter, aki a sajtóhírek szerint bántalmazta volt élettársát, három gyermekének édesanyját, induljon az április 8-i országgyűlési választáson.Petícióban követelik Pócs János lemondatását
Petícióban követelik írók, költők és filozófusok annak a fideszes országgyűlési képviselőnek a lemondatását, aki nemrég Facebook-oldalára feltett egy fényképet, amelyen egy feketére égett disznó látható, oldalára rásütve az alábbi felírat: 'Ő VOLT A SOROS!!!' A dokumentumot aláírók szerint Pócs János akciója leplezetlen antiszemita uszítás, amely a történelem legsötétebb korszakát idézi.Közel 130 ezren írták alá a Soros elleni petíciót
A szükséges százezer helyett közel 130 ezer aláírás gyűlt össze az Egyesült Államokban Soros György milliárdos ellen, így a Fehér Háznak foglalkoznia kell az üggyel- írja a 888.hu. Az amerikai milliárdos ellen a petitions.whitehouse.gov oldalon indítottak aláírásgyűjtést, melyben arra kérik a szövetségi kormányt, hogy lépjen fel Sorossal szemben, aki szándékosan és szisztematikusan próbál lázadást szítani az Egyesült Államokban.Több tízezer ukrán írta alá a petíciót, hogy legyen újra elérhető a legnagyobb orosz közösségi portál
Több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze Ukrajnában ahhoz az állampolgári petícióhoz, amelynek támogatói arra kérik Petro Porosenko elnököt, hogy tegye újra elérhetővé az országban nemrég betiltott, VKontaktye nevű orosz közösségi portált - jelentette csütörtökön az UNIAN hírügynökség.Bomlasztóan hat a CEU-ügy a Debreceni Egyetemre?
Nyílt levelet adtak át a Debreceni Egyetem hallgatói az intézmény rektorának és kancellárjának. Az online is elérhető dokumentumban azt írják, megdöbbenve értesültek arról, hogy néhány tucat egyetemi dolgozó és hallgató magát a Debreceni Egyetem általános közvéleményének nyilvánította és az egyetem vezetését internetes aláírásgyűjtés mellett, szolidaritási nyilatkozatra szólította fel a CEU ügyében, megosztva ezzel az intézményt.Nem tetszik a jobbikos rendszer: Petíciót írtak a Hír tévések Simicska miatt
Nyilatkozatban állnak ki a Hír TV állítólagos függetlensége mellett a csatorna dolgozói - írja a Magyar Idők. A petícióban a Hír tévések kijelentik: „a tulajdonos nyílt pártszimpátiája sem most, sem a jövőben nem lehet hatással a Hír TV szerkesztőségének függetlenségére. Amennyiben ilyet tapasztalunk, egy emberként állunk fel”.Lex Juhász - Aláírásokat gyűjtenek a provokációmentes nemzeti ünnepekért
A nemzeti megemlékezéseinket, ünnepeinket ne gyalázhassa meg a gyülekezési szabadságra hivatkozva sem szervezet, sem magánszemély - írja a civil jogászok által szövegezett petíciójában Nagy Ervin, az Oikosz Alapítvány elnöke. Az aláírók nem nyúlnának a gyülekezési törvényhez és nem csorbítanák az Alaptörvényben is biztosított gyülekezési jogot, csupán a bejelentett demonstrációk tudomásul vételét szabályozó BM-rendeletet egészítenék ki egy velős bekezdéssel. A kezdeményezéshez várják a csatlakozókat.Ajánljuk még