petíció
CÖF-CÖKA: A szuperkórház mindenkié
Megküldte petícióját Újbuda polgármesterének a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a CÖF-CÖKA vezetősége, amelyben arra hívják fel László Imre figyelmét: az állampolgárok felháborodását jelzi, hogy néhány nap alatt több, mint ötezren írták alá a Dél-budai Centrumkórház megépítéséért közzétett digitális támogatói ívüket. A kezdeményezést két neves orvosprofesszor, Csókay András és Papp Lajos is támogatja, amely az alapítvány szerint biztosíték arra, hogy igaz ügyet támogatnak.Petíció az Asperger-szindrómás Greta Thunberg kihasználása ellen
Petíciót indítottak Greta Thunberg svéd klímaaktivista manipulálása és kizsákmányolása ellen. A felhívás indítója, Gregory Roose francia jobboldali gondolkodó a V4NA-nak elmondta: szerinte a tizenhat éves, Asperger-szindrómás lányt bizonyos érdekcsoportok politikai és gazdasági haszonszerzés céljából kihasználják, és ezzel veszélyeztetik testi és lelki épségét. A petíciót már több ezren aláírták. Thunberg egyébként részt vesz az ENSZ jövő heti klímacsúcsán New Yorkban.Több millió brit követeli a Brexit leállítását
Több, mint kétmillióan írták alá péntek hajnalig azt a minap megjelent hivatalos petíciót, amely a Brexit leállítását követeli, a brit kormány ugyanakkor megkezdte azoknak a cselekvési terveknek az előkészítését, amelyeket a megállapodás nélküli Brexit esetére dolgoztak ki a szaktárcák már hónapokkal ezelőtt.Szombatig válaszolhat a román államfő a terroristaperben ártatlanul elítélt magyarokért indított petícióra
Még mindig alá lehet írni a Romániában koncepciós perrel bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadítására általa indított petíciót – hívta fel a figyelmünket a petíció elindítója, Kékesi Raymund jogász. A kérést Kulcsár Terza József, Kézdivásárhely országgyűlési képviselője és Fejér László Ödön, a bukaresti parlament szenátora Klaus Iohannis államfőnek is benyújtotta, a válaszadási határidő 30 napos, további 15 nappal meghosszabbított végső határideje pedig január 5-én, azaz holnap telik le. A petíció azt kéri Iohannis elnöktől és Szijjártó Péter magyar külügyminisztertől (ugyanis az érintettek magyar állampolgárok is), hogy minden lehetséges eszközzel lépjenek fel az ítélet megsemmisítéséért. A CitizenGO oldalon indított petíciót már több, mint 12 ezren írták alá, és még mindig lehet hozzá csatlakozni ITT. A nemleges vagy éppen elmaradó államfői válasz esetén Kékesi elviszi az aláírásokat Iohannisnak.Feljelentést tesz az MTVA a televízió székházában magukról megfeledkezett ellenzéki képviselők ellen
Közleményt adott ki az MTVA, melyben leszögezik, hogy az ellenzéki képviselőket nem korlátozták szabad mozgásukban, azonban a szerkesztőségi munka megzavarását nem engedhették. Hadházyék üzemi területre akartak bejutni, mely nem egyenlő azon jogukkal, hogy beléphetnek az intézménybe. A képviselők viselkedése az MTVA szerint félelmet keltett az intézmény dolgozóiban, akiket sértegettek, valamint hamis tűzriadót csináltak és reggel is megpróbáltak bejutni az elzárt területre, ahol a műsorok készülnek. Az MTVA az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt feljelentést is tett a rendőrségen. Az intézmény közleményét alább olvashatják:Az MTVA-hoz vonultak a tüntetők, Hadházy petícióját akarják beolvastatni (KÉPGALÉRIÁVAL)
A vasárnapi tüncizők az MTVA Kunigunda úti székházához vonultak az LMP-ből menesztett Hadházy Ákos vezetésével, hogy ott beolvastassák petíciójukat. Hadházy korábban közölte, addig maradnak ott, amíg ez meg nem történik. Időközben a Momentumos Fekete-Győr András is előkerült, aki elmondta, valójában nanopártja ötpontos követeléslistáját akarják beerőltetni az MTVA műsorába.Rasszista az egész világ – A dél-koreaiaknak sem tetszik a muszlim invázió
Több, mint félmillió dél-koreai írt alá bő tizenöt nap alatt egy petíciót, melyben a muszlim bevándorlás ellen foglaltak állást. Rengetegen az utcára is mentek, ahol olyan csúnya, rasszista táblákkal riogatták a csendes koreai többséget, melyen a hamis menedékkérők azonnali kitoloncolását követelték, valamint figyelmeztették polgártársaikat, hogy nem szeretnének úgy járni, ahogy Európa. Nácizmussal és fasizmussal nehéz vádolni Dél-Koreát, vajon miért megint a muszlimok kerültek célkeresztbe?Oikosz Alapítvány: Támogassuk az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés helyreállítását Erdélyben!
Az Oikosz Alapítvány kuratóriuma és annak munkatársai – az alapítók céljai szerint – csatlakoznak, illetve a PolgárPortál szerkesztősége, a szervezők megkeresése után minden erejével segít nyilvánosságot teremteni annak az aláírásgyűjtésnek, amelyet erdélyi magyar identitású civil szervezetek, mozgalmak és pártok indítottak útjára májusban, az önálló, marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés helyreállítása céljából.Ajánljuk még