petro porosenko
Ukrajna leállítja a Fehéroroszországból és Oroszországból érkező energiaimportot
Az ukrán Nemzeti Energiaügyi és Vámtarifa-bizottság szerdai ülésén úgy határozott, hogy október 1-jéig megtiltja a villamos energia behozatalát Fehéroroszországból és Oroszországból.Hennagyij Moszkal, egy furcsa ember a rejtélyes Ukrajnából
Ha kárpátaljai embert – legyen magyar, ukrán, román vagy orosz – kérdezünk arról, hogy tudna-e olyan ukrán politikust említeni, aki tett is valamit a régióért 2010 után, válaszul annyit kapunk: Moszkal. A Csernyivci területen született politikus egy vészes időben jelent meg Kárpátalján, ahol kormányzói jogkörének lejártával meghatározó politikai megmondóember lett. Ukrajna egy nagyon furcsa hely, miközben Oroszország konszolidálta magát Putyin uralma alatt, ez az ország igazi "vadkelet" maradt és persze az amerikai és orosz titkosszolgálati küzdelem fő terepe is. A politikai elit nagy részét választásonként vagy furcsa forradalmak segítségével lecserélik, csak az oligarchák maradnak ugyanazok. A kárpátaljai magyaroknak egy állandóan változó, kaotikus politikai környezetben kell valahogy túlélniük. De még itt is felbukkannak olyan ukrán emberek, akik megpróbálnak valami jót tenni.Keleten a helyzet változatlan
Ukrajna a lehetőségek országa, már ha az ember fiának van pénze, vagy kapcsolatai. Keleti szomszédunk politikai élete leginkább egy Bosch-festmény hangulatát idézi a külső szemlélő számára, de mégis próbáljuk meg kicsit áttekinteni, mi is folyik a Kárpátoktól keletre és hogyan nyomja bélyegét a kijevi káosz Kárpátaljára. Ki kicsoda az ukrán belpolitikában?Bűnügyi vizsgálatot indított Porosenko ellen az Ukrán Állami Nyomozó Iroda
Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) nyomozást indított Petro Porosenko ellen annak kiderítésére, hogy a volt ukrán államfő tavalyi Maldív-szigeteki nyaralása során a vele utazó személyekkel együtt nem követett-e el illegális határátlépést.Verekedés tört ki Porosenko távozásakor az ukrán Állami Nyomozó Irodánál
Verekedésig fajuló incidens zavarta meg Petro Porosenko volt ukrán elnök távozását csütörtökön, Kijevben, az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) épületénél, ahol többszöri halasztás után végre megjelent a nyomozók idézésére.Magyar kártya
Ukrajna nem játszik tisztán. Fogja, forgatja a magyar kártyát, de nem érti, mit jelentenek a lapok, mi az értékük, melyik az adu. Nem egyszerűen csalnak, hanem Ulti helyett Fekete Pétert játszanak.A bukott Porosenko még rúgott egyet a kárpátaljai magyarokba és aláírta az ukrán nyelvtörvényt
Petro Porosenko leköszönő elnök aláírta szerdán az ukrán nyelvtörvényt, amely ellen több ízben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. Porosenko az aláíráskor ismételten hangsúlyozta, hogy az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló törvény semmilyen formában nem sért más nyelveket.Aláírta a sokat vitatott ukrán nyelvtörvényt a házelnök
Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult. Az ukrán, mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el.Ukrán nyelvtörvény: sértett nacionalizmus tartja fogva Ukrajnát
Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő szerint problémát jelent az új ukrán nyelvtörvény vizsgálatában, hogy még nem ismert az egységes szerkezetű, végleges szöveg. A szakértő kitért arra is, hogy a nyelvtörvény egyfajta belső feszültség terméke, amely arra kényszeríti a kijevi politikát, hogy megpróbálja erőszakosan asszimilálni a kisebbségeket.Ajánljuk még