pfizer
Karikó Katalin: nyár végére visszaszorulhat a járvány
Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen hozzájárulhat a koronavírus-járvány leküzdéséhez. A kutatót a tudományos világban már a Nobel-díj esélyesei között is emlegetik. A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora a Hír TV-nek adott interjújában kijelentette, hogy minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.Harmincszor hívta a Pfizer elnök-vezérigazgatóját Netanjahu – Izraelben hamarosan már a gyerekeket oltják
Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója Benjámin Netanjahu miniszterelnök „rögeszmés” erőfeszítéseit méltatta a koronavírus elleni oltással kapcsolatos megállapodás megkötése kapcsán. Ennek köszönhetően a kormányfő jelentős mennyiségű oltóanyagot szerzett Izrael számára. Bourla szerint az izraeli kormányfő harminc alkalommal hívta őt telefonon, hogy véglegesítsék a megállapodást. A kormányfő rámenősége pedig nem maradt jutalom nélkül: Izrael átoltottsága Netanjahu közbenjárásának köszönhetően olyan magas, hogy a Pfizer elnök-vezérigazgatója már arról beszélt, hogy hamarosan a 16 évesnél fiatalabb gyermekek is megkapják cége oltását.Egy skót tanulmány szerint meredeken csökkenti a kórházi kezelésre szorulók számát a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája
A skót kormány hétfőn ismertetett tanulmánya szerint meredeken csökkenti a koronavírus-fertőzés okozta, kórházi kezelést igénylő megbetegedések számát a Pfizer és a BioNTech, illetve az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája. A tanulmányban alkalmazott számítási módszertan azt mutatja, hogy a nyolcvan év feletti korosztályban a két vakcina átlagosan nyolcvanegy százalékkal csökkentette a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számát.Operatív törzs: csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása
Kedden ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb hazai járványügyi intézkedésekről. Mint ismert 578 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 369 288 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 78 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 656 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 268 803 fő, az aktív fertőzöttek száma 87 829 főre csökkent. 3729 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 272-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 243 036 fő kapott oltást, közülük 68 526 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, és az idősotthonokban, bentlakásos szociális intézményekben is már 82 ezren éltek az oltás lehetőségével. Ezen a héten a védőoltásra regisztrált legidősebbek következnek, őket a háziorvos fogja keresni ezekben a napokban. Az e hétre tervezett oltásokat az oltási munkacsoportnak azonban át kell tervezni, mert vasárnap az ígért 18 ezer adag vakcina helyett kevesebb, mint 11 ezer adag érkezett a Modernától. Így ezen a héten ennyivel kevesebb idős ember kaphatja meg a háziorvosától az oltást. A részleteket az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján ismertetjük. Ma Pfizer-vakcina szállítmány várható, ebből is elsősorban a regisztrált legidősebbek oltása fog történni a kórházi oltópontokon.Újabb brüsszeli kudarc: csökkenti a Pfizer az európai vakcinaszállítmányt
A Norvég Közegészségügyi Intézet (FHI) arról adott ki tájékoztatást, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát fog majd szállítani Európába, mivel évi 1,3 milliárd dózisról kétmilliárdra bővítik a gyártási kapacitásukat. Az FHI szerint az átállás minden európai országot érinteni fog, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a Pfizer mikor tudja ismét folytatni a gyártást a maximális ütemben.Koronavírus: Spanyolországban nyilvántartásba veszik azokat, akik nem kérnek az oltásból
Nyilvántartást kíván készíteni a spanyol kormány minden olyan állampolgárról, aki elutasítja a koronavírus elleni védőoltást – közölte a LaSexta spanyol kereskedelmi televíziónak adott interjúban Salvador Illa egészségügy-miniszter.Karikó Katalin: A vakcina csakis teljesen természetes összetevőkből áll
A vakcina csakis teljesen természetes összetevőkből áll – állítja az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós. Karikó Katalin, aki idéne elnyerte a a Közmédia Év Embere Díját az El Pais nevű spanyol lapnak azt is elmondta: a Pfizer/BioNTech vakcinájával oltották be. Mint mondja, egyáltalán nem fél, de megérti a kételkedőket.Pfizer-ügyvezető: jövő héten újabb szállítmány várható Magyarországon
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) megrendelése alapján, folyamatosan szállítja Magyarországra a Pfizer a koronavírus-vakcinát, a jövő héten újabb szállítmány várható – közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Ajánljuk még

















