Pesti Srácok

Harmincszor hívta a Pfizer elnök-vezérigazgatóját Netanjahu – Izraelben hamarosan már a gyerekeket oltják

Harmincszor hívta a Pfizer elnök-vezérigazgatóját Netanjahu – Izraelben hamarosan már a gyerekeket oltják

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója Benjámin Netanjahu miniszterelnök „rögeszmés” erőfeszítéseit méltatta a koronavírus elleni oltással kapcsolatos megállapodás megkötése kapcsán. Ennek köszönhetően a kormányfő jelentős mennyiségű oltóanyagot szerzett Izrael számára. Bourla szerint az izraeli kormányfő harminc alkalommal hívta őt telefonon, hogy véglegesítsék a megállapodást. A kormányfő rámenősége pedig nem maradt jutalom nélkül: Izrael átoltottsága Netanjahu közbenjárásának köszönhetően olyan magas, hogy a Pfizer elnök-vezérigazgatója már arról beszélt, hogy hamarosan a 16 évesnél fiatalabb gyermekek is megkapják cége oltását.

Az izraeli 12-es csatorna híradójának Bourla azt mondta, szerinte hetek kérdése, hogy megkezdődjön a 12–16 éves gyermekek vakcinációja. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez még az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság, az FDA jóváhagyásától függ. Elmondta továbbá, hogy szerinte az általános iskolások az év végéig jogosultak lesznek a Pfizer–BioNTech oltásra. Az interjúban a Pfizer elnök-vezérigazgatója azt is elmondta, hogy "nagyon helyénvaló az emberiség számára", hogy egy teljes ország vállalkozik a Pfizer-oltóanyag hatékonyságának tesztelésére.

– mondta a 12-es csatornának Albert Bourla. Az üzletember említést tett arról is, hogy Izraelben rendkívüli magas színvonalú az egészségügyi rendszer, valamint a gazdasági adatok és az ország válságok kezelésében szerzett tapasztalatai is arra vezették, hogy Izrael legyen az oltóanyag tesztországa. Arra a kérdésre, hogy Netanjahu a március 23-i választások előtt gyakran állítja, hogy csak ő hozhat oltást Izraelbe, Bourla hangsúlyozta, hogy cége államokkal, nem pedig egyes vezetőkkel köt szállítási szerződéseket.

PestiSracok facebook image

– mondta. A Pfizer elnök-vezérigazgatójának személye egyébként különösen központi helyet foglal el az izraeli aktuálpolitikában: a közelgő parlamenti választásokra készülődve a kampányban kiemelt figyelmet kapott Netanjahu válságkezelése is, amely világszinten is kitűnőnek bizonyult. A görög Albert Bourla, aki az Ibériai-félszigetről elűzött szefárd zsidók leszármazottja, apja holokaszttúlélő, maga is Izraelbe utazott volna ebben az időszakban, ugyanakkor sokan úgy vélték, hogy jelenléte befolyásolná a választások kimenetelét, ezért Bourla lemondta az utat.

– mondta az interjúban.

A hatékony politikai irányítás a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem sikerének előfeltétele, ez az izraeli lecke – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli és Andrej Babiš cseh kormányfővel közös találkozóján, Jeruzsálemben, csütörtökön. A magyar kormányfő az eseményen hangsúlyozta: cseh kollégájával együtt azért utazott Izraelbe, hogy megértse, hogyan vált az ország „a világjárvány elleni harc világbajnokává”, és hogyan követheti a példáját Magyarország. A miniszterelnök emlékeztetett rá: Magyarország és Izrael barátsága élő, és ennek egyik bizonyítéka, hogy az izraeli-magyar kereskedelem mérlege tavaly is nőtt, miközben a világkereskedelem mérlege több százalékkal csökkent.

Forrás: The Times of Israel; Fotó: Amos Ben Gershom/GPO via Getty Images

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.