pikó andrás
Közel egymilliót keres majd polgármesterként Pikó András, de az alpolgármesterek is jól járnak (PS-videó)
A józsefvárosi önkormányzat csütörtöki döntése alapján Pikó András polgármesterként havi 997 200 forint havi illetményt, plusz 150 ezer forint költségtérítést fog kapni. Azt is eldöntötték, hogy a polgármesternek évi 39 nap szabadnapja lesz, amit egy meghatározott ütemben vehet majd ki. A csütörtöki ülésen megválasztották az alpolgármestereket is, akik fejenként 797 800 forint illetményt, és plusz 120 ezer forint költségtérítést vihetnek haza.A plakáttépkedő aktivistának is jut hely egy önkormányzati bizottságban Józsefvárosban
Karácsony Gergely már bemutatta, milyen hálásan, bőkezűen osztja a pozíciókat és a pénzt az őt a kampányban segítő barátainak, akiknek alkalmasságában csak ő bízik. Józsefvárosban sincs ez másként. A PestiSrácok.hu belső információkból megtudta, hogy a mai alakuló ülésen Pikó András polgármester egy fontos bizottság külsős tagjának javasolja elhíresült plakáttépkedő aktivistáját, Németh Derst. A bevándorlókból meggazdagodni vágyó fiatal üzletember nem is akármelyik bizottságba kerülhet...Karácsony Gergely mögött áll a Bástyák Szövetsége
Boldogságfórumot és egotréninget szervezett az ellenzék friss budapesti győzteseinek a Political Capital és a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest. Sok újdonságot nem hallottunk Karácsony Gergelyéktől azon túl, hogy tisztelik, szeretik, becsülik önmagukban az embert, és azért már egymást is erősen megkedvelték.Eltiltotta a jogsértésektől a választási bizottság a pénzért szavazatokat vásároló Pikó Andrást
Eltiltotta a további jogsértéstől a Helyi Választási Bizottság Pikó Andrást és kampánycsapatát, miután kiderült, hogy a józsefvárosi polgármester-jelölt emberei fejenként ötezer forintot fizetnek random kiválasztott szavazópolgároknak azért, hogy Pikóra szavazzanak – értesült a PestiSrácok.hu. A bizottság ugyancsak eltiltotta a jogsértésektől Erőss Gábort, aki a szivárványkoalíció más résztvevőivel együtt szabálytalanul kampányolt vasárnap az egyik szavazókörnél.Újabb Pikó-botrány: szavazatokat vásárol az ellenzék Józsefvárosban (PS-VIDEÓ)
Egyre súlyosabb botrányok főhőse Pikó András, az ellenzék VIII. kerületi polgármester-jelöltje. Volt már választási csalás, villanylopás, és politikai cikkeket is rendelt a szigorúan függetlenobjektív HVG-től is, most azonban talán az eddigi legsúlyosabb botrány került napvilágra a rádiósból lett polgármester-jelölttel kapcsolatban. A PestiSrácok.hu kamerája elé állt ugyanis egy józsefvárosi nő, aki elmondta portálunknak: Pikó és csapata 5000 forintot ajánlott fel a szavazatáért. Ráadásul, miután visszautasította az ajánlatot, az esetről pedig egy felhívást is közzétett a Facebookon, Pikó egyik stábtagja felvette vele a kapcsolatot, és megfenyegette a nőt, hogy jogi útra terelik az ügyet, ha nem veszi le a posztot. A megfenyegetett édesanya videónkban mesél arról, hogyan fenyegették meg Pikóék, amiért felszínre hozta a törvénytelenséget. A kerületben egyébként nyílt titok, hogy létezik szavazatvásárlás: stábunk találkozott egy csapat civil aktivistával, akik az ellenzék színeit felhasználva kampányolt a szavazatvásárlás ellen. Ugyanakkor itt is tetten érhető a megfélemlítés: az aktivisták kérdésünkre nem akartak vagy nem mertek válaszolni arra a kérdésre, hogy szerintük Pikó András vásárol-e szavazatokat.Gulyás Gergely: A balliberális oldalon egészen eldurvult belső viszonyok vannak
A kormány is támogatja, hogy Magyarország Várhelyi Olivért jelölje biztosnak az Európai Unió következő bizottságába – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, ahol szóba került az is, hogy a magyar kormány továbbra is elutasítja a menekültkvótát. A PestiSrácok.hu kérdésére pedig úgy fogalmazott: minden politikai erőnek egyértelművé kell tennie, hogy a droghasználatot, kábítószer-kereskedelmet elutasítja, sőt, mindent megtesz azért, hogy visszaszoruljon Magyarországon. Portálunk arra kérdezett rá a Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy véleménye szerint erősödhet-e a drogliberalizációs lobbi, ha olyan emberek, csoportok kerülnek a hatalom közelébe, mint például a Város mindenkié csoport. Mint arról elsőként beszámoltunk: a csoportosulás egyik aktivistáját drogkereskedelem miatt vonták eljárás alá. Ennek a csoportnak a vezetője az az Udvarhelyi Tessza, aki a józsefvárosi ellenzéki polgármester-jelölt, Pikó András kampányfőnöke. A Város mindenkié csoportosulásnak azonban nem ez az első rendőrségi ügye: Udvarhelyi és a kábítószerügybe keveredett nő többször együtt szólalt fel a Hős utcai és a Bihari utcai drogtanya lebontása ellen.Mit gondol arról, hogy ha ilyen csoport tagjai esetleg pozícióba kerülnek, akkor a drogliberalizációs lobbi megerősödhet-e?Vállaltan bevándorláspárti aktivista tépkedi a Fidesz plakátjait Józsefvárosban
Rajtakapták Németh Derst, Pikó András józsefvárosi ellenzéki polgármester-jelölt aktivistáját, amint a Fidesz plakátjait tépkedte az éjszakában. A kormánypárt feljelentést tett. A történet szépsége, hogy éppen Pikó András és csapata az, aki folyamatosan a választási törvény és a tiszta választás megsértésével vádolja jobboldali ellenfeleit. Úgy látszik, szerintük ilyen a fair kampány!Megszüntette a nyomozást a rendőrség Pikó András kampánycsapata ellen
Megszüntette a nyomozást a rendőrség a Pikó András józsefvárosi közös ellenzéki polgármester-jelölt kampánycsapata ellen – írta a hvg.hu. A hatóság a portál kérdésére azt válaszolta, hogy ügydöntő határozatot hoztak, annak tartalmát azonban addig nem kommunikálják, amíg azt nem kézbesítették a címzettnek. A Magyar Nemzet ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság úgy szüntette meg a nyomozást, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a történtek miatt indított vizsgálata még nem ért véget. A VIII. kerületi választási iroda jelezte, hogy a határozat nem jogerős, ezért kérvényezik a rendőrségi vizsgálat folytatásának elrendelését, mivel megítélésük szerint a hatóság számos körülményt nem vizsgált kellő körültekintéssel, vagy figyelmen kívül hagyott.Pikó Andrásék villanyáramot loptak, majd hazudtak erről
Engedély nélkül, jogtalanul vételezték a villanyáramot azon a rendezvényen, amelyen Pikó András is részt vett a hétvégén; az illetékesek épp a szabálytalanság miatt döntöttek úgy, hogy megszüntetik a szolgáltatást – közölte hétfőn a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Az engedély nélküli, jogtalan vételezés jelentése a köznyelvben az, hogy lopták az áramot (illegális volt az áramirány), a hivatalos személyeknek – kerületőröknek – azonban nyilván tartaniuk kell magukat a hivatalos nyelvezethez. A gazdálkodási központ közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezután is biztosítják az áramvételezést előzetes egyeztetés után minden rendezvényszervező számára, a szabályokat azonban a biztonsági szempontok miatt is mindenkinek be kell tartani. Ugyancsak kiemelték, hogy a sajtóban megjelent állításokkal szemben az áramvételezést sem kerületőr, sem közterület-felügyelő nem engedélyezte és nem segítette. Tehát akkor összegezzük: nem az Orbán küldte oda álruhás pribékjeit, hogy a hosszabbító kihúzásával fojtsák a szót az önmaga megélhetéséért ellenzékért és a világbékéért küzdő Pikóba, hanem a kerületőrök észrevették, hogy Pikóék lopják a villanyt, és ezért kötelezettségeiknek eleget téve kihúzták a dugót.Ajánljuk még
















