pikó andrás
Józsefvárosi Fidesz: Pikóék megkezdték a rend felszámolását
A Fidesz-KDNP elítéli, hogy Józsefváros balliberális vezetése máris megkezdte a polgári kormányzás eredményeinek lebontását – írja a kerületi Fidesz csütörtöki közleményében. Mint kifejtik, szerintük Pikóék a testületi ülésen zöld utat adtak annak, "hogy a hajléktalanok az autókban és a lépcsőházakban éljenek".Pikó kerületében készülnek a 2022-es kampányra Sorosék
A baloldali pártok fölött álló Soros-hálózat már nagyban készül a 2022-es választási kampányra – írja a Tűzfalcsoport. A blog szerint kiképzett és kipróbált emberek már havonta tartanak képzéseket a tüntetések, a polgári engedetlenségek, illetve a törvénysértő cselekedetek mibenlétéről. Úgy vélik, a Pikó András által vezetett VIII. kerületből szervezik a 2022-es kampányra készülő csapatokat.Adatvédelmi vizsgálat Józsefvárosban – A Fidesz szerint nyilvánvaló, hogy jogszerűtlenül járt el Pikó András
Nyilvánvaló, hogy jogszerűtlenül járt el Pikó András, amikor belső levelezéseket hozott nyilvánosságra – így reagált a józsefvárosi Fidesz arra a hírre, hogy vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az önkormányzatnál.Óbudán is megjelentek a pikói módszerek: a szoci polgármester személyesen cenzúrázta ki a kerületi lapból az elődje karácsonyi jókívánságát
Józsefvárosban már adott egy kis ízelítőt a haladó baloldalunk abból, mit is értenek a sokat emlegetett független és szabad sajtó alatt, a know-how pedig vörös pestisként terjed: már Óbudán is megjelent a legprimitívebb kézivezérlés és cenzúra. Az új polgármester, a szocialista Kiss László letiltotta az előző polgármester, Bús Balázs karácsonyi köszöntőjét, amit fizetett hirdetésben szeretett volna eljuttatni a kerület lakóihoz.Szabad sajtó – Minden szakmai szabályt megsértettek Pikóék a Józsefváros újság újabb számában
Áll a bál a Józsefváros újság tegnap megjelent lapszámával kapcsolatban: a helyi Fidesz cenzúrával és manipulációval vádolja a lapot, bocsánatkérésre felszólítva a józsefvárosi polgármestert, míg Pikóék azt hangsúlyozzák, hogy egy tőlük független újság működéséért nem tartozik a polgármester felelősséggel. A helyi Fidesz szerint a lap úgy adta közre egy fideszes képviselő írásban adott interjúját, hogy annak tartalmát – engedély és értesítés nélkül – egyoldalúan és manipulatív módon átírták, hogy a feltett kérdéseket utólag megváltoztatták, a válaszokból kiollóztak részeket, megváltoztatták annak szövegét, sőt, a sajtóetikára fittyet hányva kommentálták is a válaszokat.Pikó személyi kultuszát és káros városvezetői munkáját bírálja a józsefvárosi Fidesz
Pikó András eddig önnön ajnározásán kívül nem sok mindennel foglalkozott, ami Józsefvárost érintené, azonban ahogy korábban be is mutattuk, Pikó az önkormányzati újságot is bevetette, hogy a lap minden oldalára jusson egy-egy információ és kép róla a független tájékoztatás érdekében. A józsefvárosi Fidesz közleményt adott ki, amelyben nehezményezi Pikó önmutogatását és személyi kultuszát, valamint felhívja a figyelmet arra is, hogy az új polgármesternek inkább az elvett egyhavi bért kellene visszaadnia az alacsony jövedelmű munkavállalók számára a "celebség" építése helyett.Milliós büntetésre számíthat Pikó András
A PestiSrácok.hu információi szerint négy magánszemély feljelentést tesz Pikó Andrással szemben, személyes adattal való visszaélés, illetve magántitok megsértése miatt. Pikó András a tegnap általa nyilvánosságra hozott, munkahelyi levelezéseken kívül olyan e-mail-eket is feltörethetett, amelyek tartalma magánéleti, családi és érzékeny egészségügyi adatokat tartalmaz. Nem tudni pontosan, hogy az érzékeny személyes adatokhoz kik és milyen törvényi felhatalmazás alapján juthattak még hozzá.Ismét megbukott a balliberális álhírgyár HVG: megint Pikó megbízásából dolgozhattak
Átlátszó trükkel próbálta elvonni magáról a figyelmet Pikó András, Józsefváros új polgármestere. Pikót az elmúlt hetekben sokan támadták a médiában, amiért személyikultusz-lapot csinált a kerületi újságból. Hogy erről a kritikáról elterelje a figyelmet, beindult a balliberális álhírgyár, amelynek végtermékét a HVG köpte ki magából: felháborodottan közölték, hogy a fideszes városvezetés cenzúrázta regnálása alatt a lapot. Azonban kis hiba csúszott a propagandagyártásba.Pikó Andrásnak a személyi kultusz jelenti a független újságírást
Mindenki tudta, de senki nem sejtette: a független és objektív önkormányzati újságírás eszményképe abban a pillanatban silányul kistérségi személyi kultusszá és pártpropagandává, amint az új városvezetés elfoglalja az elfoglalható pozíciókat.Ajánljuk még

















