pintér sándor
Titkosszolgálati lejáratás Pintér ellen: egy év börtönt kapott Jakubinyi Róbert (Frissítve!)
Bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon az éjszakai élet ismert figuráját, Jakubinyi Róbertet kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). Jakubinyi a vád és a nem jogerős ítélet szerint Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az alvilágban szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni.Pintér nem hagyja futni az olajos alvilág kulcsfiguráit
Újra miniszteri biztossá nevezte ki Pintér Sándor Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokot, akinek feladata a korábbiakhoz hasonlóan a kilencvenes években történt alvilági leszámolások, illetve az úgynevezett olajos ügyekkel összefüggő bűncselekmények felderítésének irányítása lesz.Balogh János az új országos rendőrfőkapitány
Pénteki hatállyal kinevezték Balogh Jánost országos rendőrfőkapitánynak – a miniszterelnök erről szóló határozata a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg."Aljasságokat akar bevezetni a kormány" – Az ellenzék Pintérrel és Trócsányival egyeztetett
Az alaptörvény javasolt újabb módosításáról és a "Stop Soros" törvényjavaslatról kaptak tájékoztatást Pintér Sándor belügy- és Trócsányi László igazságügyi minisztertől a parlamenti frakcióval rendelkező pártok szerdán a Belügyminisztériumban. Szabó Tímea a tárgyalásokat követően arról beszélt, a bevándorlás szigorításának "látszatát keltő módosítások mögé a valódi aljasságokat" akarják elrejteni, azt, hogy a kormány új bírósági testületet akar létrehozni, és korlátozni szeretné a gyülekezési jogot.Pintér Sándor változatlan célokkal vezetné a Belügyminisztériumot
Pintér Sándor változatlan célok mellett kezdené meg negyedik belügyminiszteri ciklusát, amelyben továbbra is Magyarország kultúrájának, nemzeti szuverenitásának megvédésére törekedne a rend és a biztonság megtartása mellett. A jelenlegi tárcavezető erről az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságainak összevont miniszter-jelölti meghallgatásán beszélt hétfőn, Budapesten.Lényegesen bővítheti a kormány a titkosszolgálatok feladatköreit
Befolyásos brüsszeli, berlini és párizsi politikusok titkainak kifürkészése mellett a magyar vállalatok piacra jutását, piaci pozícióinak a megőrzését is támogatniuk kell a titkosszolgálatoknak. Bizonyos esetekben konkrét vállalati, üzleti érdekeket is ki kell szolgálnia a jövőben a magyar hírszerzésnek – írta a Zoom.hu kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva.Szorul a hurok a magyar miniszterelnököt korrupcióval vádoló Dietmar Clodo nyaka körül
A német hatóságokhoz fordult a magyar ügyészség annak érdekében, hogy minél hamarabb felelősségre tudják vonni a magyar miniszterelnököt és belügyminiszterét korrupcióval vádoló Dietmar Clodót - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az 1990-es években „bombagyárosként” elhíresült terrorista ellen azért indult itthon hamis tanúzás miatt eljárás, mert 2016 nyarán tett írásos vallomásában a férfi azt állította, személyesen adott át kenőpénzt Orbán Viktornak és Pintér Sándornak. A bűnöző-provokátor életútja ugyanakkor önmagáért beszél.Csaknem 800 új rendőrautót adtak át a világ 15. legbiztonságosabb országában (KÉPGALÉRIÁVAL!)
Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb államává vált a kormányzat, az Országgyűlés és a rendőrség közös erőfeszítései nyomán – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, amikor 570 új szolgálati autót adott át a Készenléti Rendőrség központi objektumában. Ezt indokolva hangsúlyozta, hogy a 2010-es 430 ezerről 2017-re 215 ezerre csökkent a bűncselekmények száma.Ajánljuk még

















