Pesti Srácok

plebejus polbeat

Megsebzett ünnep: saját rendőrfőnöke buktatja le a 2006-ról össze-vissza hazudozó Gyurcsányt (Polbeat-videó!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2020 október 23.
Habár Gyurcsány Ferenc újabban a rendőrökre keni a 2006 őszi gyalázatot, éppen saját országos főkapitánya, Bene László árulta el, hogy ő adott utasítást az ártatlan emberek 14 évvel ezelőtti tömeges megveretésére és megfélemlítésére – derült ki Pesty László dokumentumfilmes elbeszéléséből a legutóbbi Plebejus Polbeatben, amit eredetileg így harangoztunk be: Dolgozik az "Új Múlt Kft."! - A 2006 őszi rendőrterror, a Gyurcsány-klikk titkosszolgálati machinációi, a polgárháborús hangulat szándékos felkorbácsolása, tömegek megfélemlítése, százak bebörtönzése és meghurcolása egészen új magyarázatot nyer mostanában a balos berkekben. Gyurcsány Ferenc egy minapi interjúban már odáig ment, hogy ő nem is tehet semmiről; mindaz a gyalázat, amit az utcán láthattunk, kizárólag a rendőrség bűne. Éppen ezért hívtuk meg Pesty László filmrendezőt, a rendszerváltás krónikását, a Fekete doboz alapítóját, aki 2006-ban sem hazudtolta meg önmagát: hideg fejjel, dokumentarista habitussal rögzítette a brutális eseményeket, felkereste az áldozatokat és szembesítette bűneikkel a felelősöket a Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjében. Ő volt kedd este hét órakor Huth Gergely és Stefka István vendége a Plebejus Polbeatben, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol szokás szerint a vendégek is kérdezhetnek. A felvett műsort rendhagyó módon október 23-án adjuk közre a PestiSrácok.hu-n, majd vasárnap este 19.15-kor kerül először a PestiTV műsorára. Ha már Pesty velünk volt, megkérdezzük tőle azt is: mitől indultak be a katalánok, és reális-e az esély, hogy a nemzeti régiók önigazgatásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés külföldön is sikeres lesz? A Megsebzett ünnep vasárnap 23.15-kor, a Berni követ után lesz látható a PestiTV műsorán.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.