polbeat
"Vona hiteltelenné vált, a Jobbik pálfordulása pedig halálra van ítélve" - mondta a Polbeatben Táskai Ferenc
Hiteltelenné vált Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, aki politikai pálfordulásával, a párt balra kormányzásával bizonyítja, hogy Csurka Istvánnak igaza volt 2009-ben, amikor a MIÉP elnöke nyomatékosította, Vona baloldali támogatottságot élvez és a radikális tábor szétverése a cél - jelentette ki Táskai Ferenc, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában. Táskai Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, Vona Gábor nem a vadhajtásokat metszette le a Jobbikról, hanem a párt gyökereit vágta ki.A valódi civilek igenis részt vehetnek a közpolitikában - mondta a Polbeatben ifj. Lomnici Zoltán
Érthető a mosdatlan szájú LMP-s politikusok kiáltozása, hiszen rámutattam arra, hogy volt idő, amikor külföldről, Soros Györgyéktől kaphattak pénzt, holott ezt pártoknál világosan tiltja a törvény - mondta ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, a Revolution 56 Sörözőben. Az alkotmányjogász Schiffer András ügyvéd, volt LMP-s politikus egy héttel korábban szintén a Polbeatben elmondott állításaira és korábbi szócsatájukra reagált így.“Kid Rock egyik dalát küldeném Trumpnak” - Polbeat Extra Szentesi Zöldi Lászlóval (videó!)
Hivatalba lépett az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump. Az esemény apropóján csütörtökön 18:00-kor élőben jelentkeztünk a Polbeat Extra című műsor keretein belül, ahol Trump Magyarországgal való lehetséges viszonyáról beszélgettünk Szentesi Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával. Az este során szóba került Sarka Kata, Barack Obama, és Hillary Clinton is, a végén pedig egy Kid Rock dalt küldtünk az elnök úrnak annak reményében, hogy figyelni fog Magyaroroszágra.Polbeat Extra: Trump és Magyarország - Élő stream tv adás ma 18 órakor!
Holnap hivatalba lép az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump. Az esemény apropóján ma 18:00-kor élőben jelentkezünk a Polbeat Extra című műsor keretein belül, ahol Trump Magyarországgal való lehetséges viszonyáról fogunk beszélgetni Szentesi Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával, illetve Szilágyi András újságíróval az R56 szabadságharcos sörözőben, a Bem rakpart 53-ban. Műsorvezetők: Ambrózy Áron és Dezse Balázs.Schiffer András a Polbeatben: "Aki hisz az MSZP megújulásában, az valószínűleg hisz a Mikulásban is" (videó!)
Soros György hatása, magyarországi befolyása radikálisan csökkenne, ha az Orbán-kormány nagyvonalúbb lenne és nem csak a CÖF-ös haveroknak adná oda a civil pénzeket, hanem adott esetben kormánykritikus önszerveződéseknek is jutna forrás - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című tegnapi adásában Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. Kiemelte, Soros György ott tudja megvetni a lábát szerte a világon, ahol a hatalom erőből, akár financiális eszközökkel akar elfojtani olyan önszerveződéseket, amelyek a számára akár kedvezőtlenek. "Soros György globális szerepét én nagyon negatívan látom, Soros a spekuláns tőke egyik vezéralakja. Azt a mesét én nem veszem be, hogy a globális kapitalizmus egyik legkellemetlenebb jelenségének vezéralakja érdek nélkül még filantróp is tud lenni" - szögezte le Schiffer András.Schiffer András a PS-Polbeat mai vendége - Élő stream tv adás 19 órakor!
Schiffer András ügyvéd, korábbi LMP-s társelnök, országgyűlési képviselő lesz a PestiSrácok.hu Polbeat című élő internetes tévéműsorának mai vendége. A közvetítés ma, azaz január 17-én kedden este hét órakor kezdődik az R56 szabadságharcos sörözőből, a Bem rakpart 53-ból. Műsorvezetők: Stefka István és Szarvas Szilveszter.Kónya Imre a Polbeatben: "Göncz Árpád nem képviselte a nemzet egységét, veszélyeztette az ország stabilitását" (videó!)
Az állampárttal szemben létrejött Ellenzéki Kerekasztalból kinőtt pártok és politikusok győzelemre születtek, és 1989-ben, 1990-ben ott is volt az esély, hogy ez a győzelmi remény valóra váljon, de sajnos csak félig vált valóra, hogy megtörténjen a valódi rendszerváltás - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című tegnapi adásában Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere, Antall József korábbi miniszterelnök kormányának parlamenti frakcióvezetője. Az MDF egykori alelnöke nyomatékosította, 1956 után az 1989-es időszak volt, amikor az egész világ előtt is megbecsülést szerzett magának az egész magyar nemzet. "Remélem egy későbbi nemzedéknek ez az 1989-es időszak is olyan kapaszkodó lesz, mint amilyen nekünk 1956 volt" - fogalmazott Kónya Imre.Ajánljuk még

















