polgári per
Gémesi György elbukta a szállodapert – Hétszázmilliós kárt okozhatott Gödöllőnek
Hosszú pereskedés után a napokban jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett szálloda-perben, amelynek eredményeképpen a Gémesi György vezette gödöllői önkormányzatnak 675 millió forintot kell kifizetnie – írja a Gödöllői Hírek.Mégis megkaphatja a nyomravezetői díjat a móri mészárlás megoldóembere
Ismét pereskedik a tizenhét évvel ezelőtt elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás nyomravezetői díjáért az ügyet alapjaiban befolyásoló Szebenyi István, akinek küzdelme – a körülményekből úgy tűnik – ezúttal nem hiábavaló. Erre utal, hogy a sokadszor beadott keresetét ezúttal nem utasították el már az érintettek meghallgatása előtt az illetékesek, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) július elejére tárgyalást tűzött ki az ügyben. Szebenyi annak a huszonötmillió forintnak a felére tart igényt, amelyet a vizsgálatot holtvágányra terelő, szándékosan hamisan tanúskodó Kiglics Attilának fizettek ki a hatóságok, amelyeknek képviselői ma is helyénvalónak tartják ezt. Az alperes a nyomravezetői díjat egykor kitűző Országos Rendőr-főkapitányság.A bíróság szerint megsértette a hódmezővásárhelyi kórház jó hírnevét Márki-Zay Péter (Frissítve!)
A hódmezővásárhelyi kórház jó hírnevének megsértéséért elmarasztalta csütörtökön a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Pétert, a bíróság egyúttal nyolcszázezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a település polgármesterét. A politikus egy hét alatt három hasonló perét veszítette el, a napokban a város volt aljegyzője és egy helyi vállalkozó keresetét is alaposnak ítélte meg a törvényszék.Két perét is elveszítette pénteken Márki-Zay Péter (PS-videó!)
Fenntartotta korábbi állításait pénteken Márki-Zay Péter a Szegedi Törvényszéken az ellene személyiségi jogok megsértése miatt indított polgári peres eljárásban. A hódmezővásárhelyi polgármester főképp azzal igyekezett érvelni, hogy a helyi kórházat érintő, az intézményt rossz színben feltüntető állításai politikai nyilatkozatoknak tekinthetők, mivel azokat a megválasztása előtti kampány időszakában tette. A Szegedi Törvényszék pénteken Márki-Zay Péter két másik, ugyancsak személyiségi jogokhoz fűződő ügyében már ítéletet is hirdetett, és az alperes polgármestert elmarasztalva sérelemdíj megfizetésére kötelezte őt.Újabb pernek néz elébe Weinstein
Harvey Weinsteinnek polgári peres eljárásban kell felelnie Kadian Noble keresetére, a brit színésznő szexuális üzérkedéssel vádolta meg a bukott filmmogult, aki Franciaországban meghívta őt szállodai szobájába, ahol megtámadta őt - közölte Robert Sweet manhattani kerüli bíró.Ajánljuk még













