politika
Újabb ikonikus távozó a Jobbiknál, László Attila is kilépett a pártból
Nem tud azonosulni a Jobbik új irányvonalával László Attila Tibor, a párt korábbi Békés megyei prominense. A Jobbik egykori gárdistája szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben döntését azzal indokolta, hogy a Jakab Péter által a baloldalra hajózott pártot egyre szélesebb körben ítélik meg hátrányosan, ami kihat más, civil társadalmi tevékenységére is. Kiemelte: a Jobbik nemhogy segíti, sőt, akadályozza a közösség fejlődését, céljaik elérését.MSZP-s kapcsolatok, gyilkosságok, áruló rendőrök, eltussolt ügyek - Kipakolt a volt maffiafőnök, Radnai László (PS-interjú!)
Leszámolásokról, a rendőrségről kijuttatott titkosított vallomásáról, a politika és az alvilág összefonódásáról, egy, az igazságszolgáltatást behálózó, óriási vagyont felhalmozó ügyvédről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a kecskeméti maffiaper egykori fővádlottja, a hírhedt Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa, Radnai László. A Portik-ügyek koronatanúja portálunknak megemlítette azt is: hiába mondta el már 2004-ben a Fenyő-gyilkosság addig homályban lévő részleteit, Gyárfás Tamás és Portik az MSZP védelmét élvezték, így a vallomását egészen 2010-ig a rendőrség „benyelte”. Az interjúban az egykori keresztapa emellett nyíltan beszélt arról is, miként keveredett negyvenmilliós elszámolási vitába egy volt szocialista főpolgármester-helyettessel, aki maga helyett egyszer egy korábbi sztárzsarut küldött tárgyalni. Radnai azt is hangsúlyozta, ha Portik Tamás egyszer elkezd beszélni, az felborítaná az egész alvilágot.A jobbikos vezetés kegyetlen leszámolásba kezdett Jászberényben - Nemzeti ünnep nem kezdődhet már szentmisével
A Jobbik-DK-Momentum horrortrió által is támogatott Budai Lóránt lett ősszel Jászberény polgármestere. Budai győzelme előtt és után is megígérte, nem lesznek elbocsátások, mindenkivel együtt akar majd dolgozni a város fejlődése érdekében. Mára azonban kiderült, ennél semmi sem áll távolabb a valóságtól. A politikai tisztogatáson túl, a várost átvevő Jobbik és holdudvara a vallási vezetőket is megkörnyékezte és megtiltotta nekik, hogy szentmisével kezdődjenek a nemzeti ünnepek.A járványról lassan újra a politika felé fordul a nyugat-balkáni országok figyelme
Miután a nyugat-balkáni ország többségének vezetése úgy ítélte meg, hogy a koronavírus-járvány lecsengőben van, egyre kevésbé foglalkoznak már magával a fertőzésekkel vagy azok megelőzésével, inkább ismét a belpolitika felé fordul a figyelem. Szerbiában egy nap alatt 7779-ről 8042-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni ország március 15-én hirdetett szükségállapotot, ezt követően nem hívták össze a parlament ülését, kedden viszont a képviselők visszatérnek az törvényhozásba, és hamarosan folytatódnak az április 26-ára tervezett általános választások előkészületei is.Bernie Sanders támogatásáról biztosította Joe Bident
Bernie Sanders vermonti szenátor hétfőn támogatásáról biztosította Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét, aki a demokraták elnökjelöltségéért folytatott versenyben korábban a vetélytársa volt és jelenleg a párt várható elnökjelöltje.Változatlanul magas a magyar kormány koronavírus elleni intézkedéseivel való elégedettség
A Nézőpont Intézet tájékoztatása szerint a mintafelvétel csütörtök és szombat között történt, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A megkérdezett személyek 78 százaléka inkább elégedett a kormány eddigi intézkedéseivel. Ez megfelel az előző hetek trendjének: egy hete 74, két hete szintén 78 százalékuk fejezte ki elégedettségét.Szakértő: több országban is összefogtak a pártok a járvány miatt
Több országban is összefogott a kormány és az ellenzék a koronavírus-járvány leküzdése érdekében, Magyarországon nem ez a helyzet - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző kifejtette: Belgiumban, Spanyolországban, Izraelben és Romániában is azt hangsúlyozzák, hogy a járvány miatt félre kell tenni a politikai ellentéteket, eközben Magyarországon az ellenzéki pártok továbbra sem hajlandóak a kicsinyes politikai érdekeiket félretenni. Emlékeztetett, a magyar ellenzék a múlt héten megakadályozta, hogy a koronavírus-törvényt gyorsított eljárásban elfogadják, most pedig nemet nyomtak a jogszabályra a szavazáskor.Balog Zoltán: vége van annak a kilenc kegyelmi évnek, amikor mindig mi nyertünk
Terjedelmes interjút készített az Index Balog Zoltánnal, amelyben a miniszterelnöki biztos kemény üzenetet is megfogalmazott a jobboldali politikai közösség számára. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy nem akarja minősíteni azt, hogy "milyen volt a kampánystáb és néhány miniszter valóságérzékelése" az októberi választásokat megelőzően. Szavai szerint, az októberi önkormányzati választási eredményért felelősek azok a fideszes politikusok is, akik hatalmi arroganciából úgy gondolják, hogy nekik már ezzel nem kell foglalkozni, mert nem érzékelték, hogy "vége van annak a kilenc kegyelmi évnek, amikor mindig mi nyertünk. " Balog szerint ugyanis" fel kell ébredni."Gyurcsány előtérbe tolta az ellenzéki újságírókat - Kocsis Máté helyretette Kálmán Olgát és Pikó Andrást
Az ellenzéki újságírók eddig csak a háttérből szervezték az ellenzéki politikát, most már Gyurcsány előtérbe is tolta néhányukat - hívta fel a figyelmet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán, véleményének pedig Kálmán Olga és a józsefvárosi polgármesteri címért ringbe szálló klubrádiós Pikó András fotójával adott súlyt. Kocsis Máté egyértelműsítette: ezek az emberek soha nem voltak sem függetlenek, sem objektívek, bármennyire erőlködnek is ezt elhitetni. Kálmán Olga "függetlenségét" a Hír TV Informátorának pénteki adása rombolta le, amelyből kiderült: önszántából Kálmán Olga nem adhat interjút, Gyurcsányék parancsolnak neki.Ajánljuk még