politikai hobbista
Politikai Hobbista – Az ukrán kormány energiaterrorizmussal fenyegeti Magyarországot (Videó!)
Az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója energiaterrorizmussal fenyegette meg Magyarországot. A kilencvenes évek maffiózóinak suttyó stílusában arról beszélt, hogy milyen kár lenne, ha történne valami a Barátság-kőolaj vezetékkel, vagyis: ha nem úgy táncolunk, ahogy Ukrajna fütyül, akkor felrobbantják a vezetéket, mi meg olaj nélkül maradunk. Noha a terrorizmusnak nincs bevett nemzetközi jogi definíciója, abban minden szakértő egyetért, hogy az ilyesmi, a civil lakosság és a civil infrastruktúra ellen irányuló fenyegetés bizony terrorizmus. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekintheti meg.Nem betiltani, hanem kijavítani kell a Z betűt, rögtön európai lesz! – Politikai Hobbista Szánthó Miklóssal
A Hobbistát ezúttal is megihlették a HVG történelmi fejtegetései, bár most inkább az újságnak adott igazat Jeszy. Vejkey tényleg tévedett: nyugaton már kialakult királyságok voltak a XIII. században, az Aranybulla pedig nem alkotmány volt, hanem kiváltságlevél. Viszont nyugaton csak egy császárság volt, a Német-Római Birodalom, nem több. A másik keleten volt található, a Bizánci Császárság. Hiába, no, senki nem lehet annyira tájékozott, mint a Hobbista kis csapata...Politikai Hobbista – A lengyelek ingyengázt kérnek a norvégoktól, akiket meg is sarcolnának (Videó!)
A lengyelek kitanulták a posztmodern politikát: teljesen mindegy, hogy mi a valóság, csak jóemberkedni kell és hatalmas patáliát csapva követelni, hogy azonnal viselkedjen mindenki úgy, ahogy azt ők szeretnék, különben megmondják őket a közvéleménynek. Most Norvégia került sorra, miután kiderült, hogy a drágább gáz többe kerül. Ezt a problémát úgy szeretnék orvosolni, hogy a norvégok szállítsanak ingyen, és persze adják oda a bevételeik egy részét is a lengyeleknek. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.Politikai Hobbista – Az USA kormánya elismerte az UFO-k létezését? (Videó!)
A legutóbbi óta több, mint fél évszázad telt el, de most újra UFO-ügyi meghallgatást tartott az amerikai kongresszus – hangzott el a Politikai Hobbista csütörtöki adásában. A haditengerészet és a Pentagon, azaz a hadügyminisztérium is elismerte, hogy valódiak azok a felvételek, amelyek nyilvánosságra kerültek, és amelyeket többek között katonai pilóták készítettek, időnként éjszakai hőkamerával, és amelyeken olyan azonosítatlan repülő objektumok és úgy mozognak, amire a mai napig nem találtak magyarázatot. A Politikai Hobbista csütörtöki teljes adását ITT tekintheti meg.A Fradi sokkal több, mint egy sportegyesület – Politikai Hobbista Kubatov Gáborral (Videó!)
Már csak néhány napja van a Pesti TV-nek, így a Hobbista is véget ér ezen a felületen legalábbis, de az utolsó pillanatokban végre sikerült Kubatov Gábort is elcsábítani a vendégfotelbe. A Ferencváros elnöke elárulta, hogy számára a haza az első, de a Fradi ott van szorosan mögötte. A patinás, de sokáig vergődő-vegetáló klubból egy olyan közösséget építettek fel, amelyik sokkal több, mint sportegyesület: célt, fegyelmet, kitartást ad a fiataloknak – és persze példaképeket is. Óriási munka van benne, csakúgy, mint a választási győzelemben. Gábor számára a legfontosabb, hogy sose érezze úgy, hogy nem tett meg mindent, hogy ha még ezt vagy azt elvégezi, akkor sikerülhetett volna. Mindig 100%-osan kell teljesíteni, és ez most sikerült is. Ezért az utolsó héten már nyugodt volt, hiszen a munka el volt végezve. A kétharmadot ugyan nem merte volna megjósolni, de a kiváló aktivistákból álló csapattól is olyan visszajelzések jöttek, amelyek bizakodásra adtak okot. És szerinte Budapest sem veszett el örökre...A Hobbista bemutatja a CIA új kedvencét, Gyurcsány Ferencet – Politikai Hobbista Jónás Lászlóval (Videó!)
Váratlan fordulat történt: Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Méghozzá a Sargentini-módszer segítségével, mert mivel ők az új "currentthing", ezért nem is győzhetett más. Ehhez az sem nagy ár, ha pár ország másra leadott szavazatait hozzájuk kell számolni. A jóeNberség sosincs ingyen. Ja, és a Kapitány visszatért és pártot alapított. És a tőkésrécék fajtáinak megkülönböztetése is nagyon fontos, sokkal fontosabb, mint a Kapitány.Politikai Hobbista – A vegetáriánus kutyák olyanok, mint Jakab Péter: a gazdáik döntenek a sorsukról (Videó!)
A vegetáriánus kutyák olyanok, mint Jakab Péter: a gazdáik döntenek a sorsukról. Ugyan az atlanti-civilizációban divat lett azzal is jóember-pontokat gyűjteni, ha valaki vega étrendre kényszeríti a kutyáját vagy a macskáját, de ez továbbra is állatkínzás. Nincs olyan, hogy egy kutya magától áttér a vega étrendre, és nekiáll salátát enni virsli helyett. Ezt bizonyítandó pedig egy kutya is megjelent a Hobbista stúdiójában!Egy hülye horvát vendéglőst annyira sérti a valódi történelem, hogy a magyarok nem ehetnek többé az éttermében – Politikai Hobbista
A horvátországi Trpanjban található egy vendéglő, amelynek tulajdonosa úgy döntött, többet nem szolgálnak ki ott magyarokat. A rettenetes szankciót azért vezették be Magyarország ellen, mert alternatív történelmet tanultak, emiatt megsértődtek Doktorminiszterelnökúr szavain. Hogy majd miből fog megélni az étterem, ha magyar turistákat nem látnak vendégül, az legyen az ő bajuk, ahogyan az is, hogy az éttermet rögtön lepontozták a magyarok (nézze rövid videónkat!).Politikai Hobbista: Európa jövője az, amikor a kezünk hallá változik és mindent a növények uralnak (Videó!)
Az EP-ben most zárult le egy, az Európai Unió jövőjéről szóló konferencia, amit azzal koronáztak meg, hogy 30-40 ütődött fiatal bevonult táncikálni a széksorok közé, miközben a hangosbeszélőből franciául arról magyaráztak, hogy a kezünk hallá változik és mindent a növények uralnak. Az európai képviselők pedig álmélkodtak. Később megpróbálták megmagyarázni, hogy a 30-40 ütődött beszökött az épületbe, csak hát aki járt már az EP-ben, az tudja, az ilyesmi képtelenség.Ajánljuk még