polt péter
Jó az OLAF és a Legfőbb Ügyészség kapcsolata
Giovanni Kessler, az OLAF főigazgatója magyarországi látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, jó kapcsolatot ápolnak a Legfőbb Ügyészséggel, szoros együttműködést folytatnak fontos vizsgálatokkal kapcsolatban, és a jövőben is számítanak Polt Péter támogatására az unió pénzügyi érdekeit sértő csalások és korrupciós cselekmények felderítésében, az ilyen ügyekben induló büntetőeljárásokat illetően, így biztosítva az elkövetők felelősségre vonását.Polt jelentését az ország elárulásának tartja a Párbeszéd
A Párbeszéd Magyarországért szerint amennyiben a parlament elfogadja Polt Péter legfőbb ügyésznek az ügyészség 2015-ös tevékenységéről szóló beszámolóját, akkor az igennel szavazó képviselők "asszisztálnak az ország elárulásához és a közvagyon elherdálásához".Polt szerint a közbiztonság szilárdságát bizonyítja a Teréz körúti robbantó elfogása
A legfőbb ügyész szerint a Teréz körúti robbantás felderítésének sikere jól példázza, hogy a közbiztonság szilárd, a jogbiztonság pedig alapvető érték. Polt Péter erről hétfőn, a Belügyminisztériumban tartott ünnepségen beszélt, amelyen elismerésben részesítették mindazokat, akik a bűncselekmény gyanúsítottjának elfogásában részt vettek."Óvatosan beszéljen, mert ki van baszva operatívra!" - Kikérték Mengyi mentelmi jogát
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész. Lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg róla, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint "alkotmányos költséget" kért a pályázóktól. A képviselő állítólag ebből tavaly nyáron át is vett ötmillió forintot, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek. Az ügyészség azt ígéri, a nyomozás során minden szálat meg fognak vizsgálni. Mengyi közleményében hangsúlyozta, kérni fogja a mentelmi joga felfüggesztését és mindenben együtt kíván működni a hatóságokkal.Ajánljuk még