portik tamás
Gyárfás Portiknak: "Valamelyikünk ebbe belebukik"
Az Index megszerezte több olyan hangfelvétel leiratát is, amelyek Gyárfás Tamás és Portik Tamás kétezres években rögzített beszélgetéseit tartalmazzák. Noha a leiratok arról árulkodnak, hogy az úszószövetség egykori elnökét a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt elítélt bűnöző szorongatta, de csak következtetni lehet arra, hogy ez Fenyő János meggyilkolásával függött össze.Portik volt olajos üzlettársára bízta Gyárfás a vizes EB közbeszerzéseit
Az Energol Rt. volt elnök-vezérigazgatóját kérték fel a 2010-es budapesti vizes Eb közbeszerzési eljárásának lebonyolítására. Gyárfás Tamás – állítása szerint – nem tudta, hogy Keszthelyi Péter, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok állami sportberuházásainak egyik legfőbb irányítója az olajoscég egyik vezetője volt korábban.Roháč néhány hét múlva felboríthatja a Prisztás-ügyet
A PestiSrácok.hu információi szerint március 11-én kezdi ismét tárgyalni a Prisztás-gyilkosságot a Fővárosi Törvényszék Laczó Adrienn vezette tanácsa. Az 1996-ban történt leszámolás ügyében tavaly rendelt el perújítást a Fővárosi Ítélőtábla, miután Jozef Roháč azt vallotta, nem Portik egykori testőre, hanem – orosz megbízásból – ő végzett az áldozattal. Úgy tudjuk, akár már az első határnapon tanúként hallgathatják meg a rettegett bérgyilkost, akinek vallomását az ügyészség hiteltelennek tartja. A Prisztás-ügy bonyodalmaihoz még hozzátartozik, hogy a bíróság korábbi ítéletében nehezményezte, hogy a rendőrök már 1997-ben képben voltak, ott álltak a megoldás kapujában, a Doszpot Péter vezette gyilkossági csoport Portik felbujtói szerepét is ismerte, „valami miatt” mégsem voltak eredményesek.Balliberális politikusokat is érinthetnek Portik hangfelvételei
Akár Portik Tamás is megszervezhette azokat a zsarolási kísérleteket, amelyeknek egyik következményeként a hatóságok meggyanúsították a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamást. A decemberben előkerült, Portik által készített hangfelvételeket az olajos keresztapa élettársa adta át Dósa István Andrásnak, az MSZP egykor reménységének, akit decemberben hallgattak meg először a nyomozók a vizsgálatban – írta az Index. A Magyar Idők értesülése szerint Portik kapcsolatait már az első Orbán-kormány idején elkezdte elemezni a rendőrség, a dossziékban szerepelnek az MSZP és az SZDSZ politikusai is, így talán nem véletlen, hogy 2002-től nyolc évre, a balliberális kormányzás idejére az aktákat a fiókok mélyére süllyesztették.Hagyó Miklós és Gyurcsány párttársa is kapcsolatban állhatott Portik lebukott pénzkezelőjével
Hagyó Miklós, a DK-s Oláh Lajos és a zuglói szocialisták elnöke, Tóth Csaba is kapcsolatban állhatott Portik Tamás pénzkezelőjével, D. I. A.-val, akinél nemrég az Energol-vezérhez köthető hangfelvételek egy részét lefoglalták és a Fenyő-gyilkosság bizonyítékaihoz csatolták a hatóságok. A baloldali politikusok mindannyian tagjai voltak a Portik embere által vezetett, 2008-ban megszüntetett szocialista karitatív tagozatnak, ráadásul MSZP-s források szerint Hagyó ennek a szervezetnek köszönhette a karrierje elindulását. Portálunk emellett úgy értesült, a Gyárfás-Portik-botrány miatt kezdeményezik a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását is.Fenyő-gyilkosság – A Farkasréti temetőben találták meg Portik hangfelvételeit, amelyek alátámaszthatják Gyárfás bűnösségét
Eltitkolta volna a Fenyő János meggyilkolásának ügyében felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás, hogy tavaly nyáron olyan újabb hangfelvételekkel zsarolták meg, amelyek alátámaszthatják érintettségét a merénylet megszervezésében. A vizsgálatban ugyancsak felbujtóként számon tartott Portik Tamás által készített dokumentumok egy részét a Farkasréti temető egyik síremlékében találták meg a nyomozók.Fenyő-gyilkosság: képbe került az MSZP is
Az MSZP karitatív tagozatának egykori vezetőjétől, D. I. A.-tól foglalták le – más bizonyítékok mellett – azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik Tamás az 1990-től az elfogásáig folytatott beszélgetéseiről készített. Többek között Gyárfás Tamással és pártpolitikusokkal, illetve gazdasági szereplőkkel zajlott párbeszédekről van szó, amelyek miatt az országos politikát érzékenyen érintő botrány készülődik – írta kedden a Magyar Idők.Itt a bűnügyi szenzáció!!! - Rendőrkézen Portik hangfelvételei, Gyárfás mellett az alvilág több nagykutyája is bukhat!
A PestiSrácok.hu információi szerint néhány héttel ezelőtt Portik Tamás a '90-es évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több százórányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. Úgy tudjuk, a vágatlan felvételek egy részén Portik az alvilági üzlettársai mellett a közélet több szereplőjével, köztük a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással is hosszú beszélgetéseket folytat. A több házkutatás után megszerzett, kisteherautónyi adatrögzítő feldolgozása jelenleg is folyamatban van, de azt már most tudni lehet, hogy a Fenyő-ügy megoldása mellett a hangfelvételek választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A kriminalisztikai szenzációval is felérő hangfelvételekhez feltételezhetően egy nyomozati alku vezette el a hatóságokat.Gyárfás a szemébe nézett volna az ellene valló koronatanúnak
Gyárfás Tamás több egykori nap-keltés munkatársát hallgatta meg a Fenyő-gyilkosság ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. A védelem által idézett tanúk a volt úszóelnök védekezését erősítették meg, miszerint Gyárfás már Fenyő halála előtt rendezte konfliktusát a kivégzett médiacézárral, igaz, a rendőrség ezt másképp gondolja. Gyárfásék emellett szembesítést indítványoztak a Fenyő-ügy egyik koronatanújával, aki szerint Portik és Gyárfás egy étteremben döntött Fenyő János haláláról. A hatóság azonban elutasította az indítványt, mivel szigorúan védett tanúról van szó.Ajánljuk még

















