pottyondy edina
Pottyondy Edina nem mer leülni vitatkozni Deák Dániellel
A Fúzió Hallgatói Közösség nyilvános vitát szeretett volna szervezni az influenszer és a politikai elemző között, de Pottyondy nemet mondott a felkérésre. Valahogy nem szoktak az ilyesmiből jól kijönni a baloldal megmondóemberei.Lemondott a Momentum titkára
Az Origo információi szerint lemondott a Momentum Mozgalom titkára, Kovács András október közepén hagyta ott a pozícióját. A Momentum volt tikára sem részletezte, miért döntött így.Lemondott a Momentum elnökségi tagja
Pottyondy Edina augusztus 2-án távozott a Momentum elnökségi tagsági pozíciójából, értesült a 24.hu. A lap szerint a háttérben személyes okok állnak. Az információt a portálnak Hajnal Miklós, a párt szóvivője is megerősítette, hozzátéve, hogy az országjárásuk egyik szervezőjeként továbbra is folytatja a közösségépítő munkáját.„Kaptunk 17 millió forintot, és el is végeztük a dolgunkat” - Országosodna a Momentum Mozgalom
Az előttük járó pártok azért buktak el, mert nem jutottak ki Budapestről – nyilatkozták a Momentum Mozgalom vezetői a HVG.hu-nak hozzátéve, 2018-ban minden választókörzetben lesz önálló jelöltjük. Arról is beszéltek, az emberek azt várják tőlük, hogy megszabadítják az országot Orbán Viktortól, de irreális lenne arról beszélni, hogy 2018-ra „megcsinálják a rendszerváltást”.Ajánljuk még