propaganda
Mi a fontosabb, egy iPhone, vagy a szólásszabadság? – Dezse Vű
Mit áldoznátok fel a szólásszabadságért? Mit jelent nektek a szólásszabadság? Feláldoznátok az iPhone-otokat vagy a Macbookot a szólásszabadságért, vagy azért, hogy az elnyomott, kisemmizett kisember elmondhassa a véleményét? Hogy ti elmondhassátok a véleményeteket? Mennyire éri meg nektek? Mennyire vagytok szabadságharcosok? Ízlelgessétek ezeket a kérdéseket, mert helyzet van. Az Apple be akarja tiltani a Twittert az eszközein, vagyis egy megavállalat éppen azt szeretné meghatározni, hogy ki milyen információhoz férhet hozzá, és helyettünk akarja eldönteni, hogy mit szabad és mit nem szabad olvasnunk vagy néznünk. Nem emlékeztet ez valamire? 1984? Orwell? Kommunizmus? Cyberpunk? De most tényleg, így akartok élni? Próbáljunk mg őszintén válaszolni. Soros Györgyék magyar influenszerekre vadásznak? – Tóth Betti a Dezse Vűben
Influenszerek után kezdtek el szaglászni Soros György szervezetei. A közösségi médiából jól ismert Tóth Bettit az utóbbi időben különös kérdésekkel és kérésekkel keresték meg a milliárdos érdekkörébe tartozó, magukat újságírónak nevező, úgynevezett tényellenőrök, akik azokkal a feltételekkel már nem ragaszkodtak egy esetleges interjúhoz, amikor az interjúalany azt kérte, hogy válaszait szó szerint, pontosan hozzák le. Milyen meglepő? Lehet, hogy ez az egész csak egy nyomozás? Esetleg adatgyűjtés? Netán jobb belátásra szeretnének bírni olyan self-made közösségimédia-szereplőket, mint Tóth Betti, vagy az Ultrahang csapata? Na, erről beszélgettünk Tóth Bettivel a Dezse Vűben. A foci, mint (identitás)politikai eszköz
A futball, mint minden más sport is, manapság már a legkevésbé szól arról, amiről szólnia kellene. Már messze nem az egyes versenyzők vagy csapatok eredményei, a játékosok kiemelkedő tehetsége kerül a középpontba. Sokkal inkább az, hogy a márkák kiket tudtak arcuknak megvásárolni, és ezzel saját maguk profitját növelni, még nagyobb hírnevet szerezni. Ezzel elértünk abba a korba, hogy a valódi verseny már nem a versenyzők közötti küzdelemről szól, hanem inkább a gazdasági vezetők közötti konkurenciáról, és a vele járó ideológiai és politikai kérdésekről. Mert tudjuk: aki fizeti a számlát, az rendeli a nótát. Itt a hivatalos EU-s cenzúra: az „információs program”
Sokan nagyon kíváncsiak lennének a saját véleményükre az ukrajnai háborúval kapcsolatban, de elveszik tőlük a lehetőségét, hogy kialakítsák. Ömlik az ukrán háborús propaganda, ezt kritikátlanul veszi át és ömleszti tovább a mindent elborító amerikai és nyugat-európai média, és... és ennyi. Egy háborúban mindkét fél propagandája értelemszerűen annyit hazudik, amennyit nem szégyell – ezekből a hazugságokból az oroszt EU-s szinten elhallgattatták, az ukrán viszont hatalmas hátszelet kap, gyakorlatilag kötelező elhinni mindent, amit Kijev, vagy Kijeven keresztül Washington mond. És aztán csodálkoznak a haladók az ukránellenességen, EU-ellenességen és USA-ellenességen. Oroszpártiságnak, háborúpártiságnak kiáltják ki dühödten, pedig simán csak annyira átlátszóan együgyű az ukrán és nyugati propaganda, hogy törvényben kell kötelezővé tenni az elhívését.