propaganda
Fürjes Balázs Baranyinak: a sajtótermékek zsűrízése az olvasók dolga, nem a politikusoké
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár korábban nyílt levélben fejtette ki véleményét Ferencváros polgármesterének azzal kapcsolatban, hogy kollégánknak az ATV stúdiójában nem volt hajlandó a kérdéseire válaszolni, arra hivatkozva, hogy mi a "szennymédia" vagyunk. Fürjes Balázs mai posztjában kifejtette, hogy nem a politikusok dolga zsűrizni a médiát, ez ugyanis az olvasó, néző feladata, és a politikusnak az sem dolga, hogy megítélje vagy nevelje Magyarország polgárait vagy a sajtó szereplőit.Baranyi Krisztina mindig elfeledkezik a saját agitprop médiájáról
Sokan megdöbbentek Baranyi Krisztina modortalanságán, miután Szalai Szilárd kollégánkkal az ATV képernyőjén is elkövette ugyanazt, amivel rendszeresen kitér a PestiSrácok, illetve általában a patrióta sajtó kérdései elől. A gyógyíthatatlan Orbán-gyűlölők persze ünneplik a baloldali politikusok körében bevett viselkedésmintát, amelyet Fürjes Balázs is szóvá tett, ám Baranyi válasza annyi ponton sántít, hogy az már-már nekünk kellemetlen.Az EU külszolgálata játékos formában leplezi le a Kreml-barát médiakörnyezetet
Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EKSZ) új eszközt vezetett be a hamis információk elleni fellépés jegyében az EUvsDisinfo.eu weboldalon - közölte hétfőn a brüsszeli szolgálat, hangsúlyozva, hogy lépése Oroszország ukrajnai háborújával függ össze.Putyin nyílt órát tartott a háborúról, a szankciókról, az öt kézfogás elméletéről és kezet fogott a néppel
Vlagyimir Putyin kormányzásának egyik jellegzetessége egy meglehetősen egyszerű propagandahúzás: az elnöktől bárki kérdezhet, ő pedig válaszol. Az ötlet lényegesen nagyobbat dobott a népszerűségén, mint egy átlagos sajtótájékoztató, különösen akkor, amikor például egy fizetése miatt panaszkodó nő főnökeit másnapra kirúgatta és a hölgyet emelte a helyére. Idén a tanévkezdés idejére időzítették a kérdezz-feleleket, ahol a háború és a szankciók mellett az orosz elnök egy iskolás fiúval is elbeszélgetett az "öt kézfogás elméletéről". És megtudtuk, mi a közös Putyinban és Bidenben.Napi háborús propaganda: az ukránok is sikert sikerre halmoznak, Enerhodarban pedig az oroszok lövik magukat
Az oroszok után az ukránok is megtartották a szokásos győzelmi jelentéseiket. Podoljak elnöki tanácsadó elmagyarázta, hogy az oroszok lövik saját magukat az oroszok által megszállt atomerőműnél, közben pedig a katonai szóvivő arról beszélt, hogy megindult a mindent elsöprő ukrán ellentámadás Herszonban.Az oroszok szerint már az ukrán elit alakulatok is tömegesen dezertáltak
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy az ukrán területvédelmi erők több hadegysége is megtagadta a harcot a siralmas felszereltség és a rossz körülmények miatt. Az oroszok jelentései szerint most már a jól kiképzett egységek, mint a tengerészgyalogság, illetve a Nemzeti Gárda alakulatai körében is egyre gyakoribb a dezertálás. Tudjuk, persze, putyini propaganda, de ismerve a híradások folyamatát, pár hónapon belül talán a haladó média is beszámolhat majd erről.Itt a hivatalos EU-s cenzúra: az „információs program”
Sokan nagyon kíváncsiak lennének a saját véleményükre az ukrajnai háborúval kapcsolatban, de elveszik tőlük a lehetőségét, hogy kialakítsák. Ömlik az ukrán háborús propaganda, ezt kritikátlanul veszi át és ömleszti tovább a mindent elborító amerikai és nyugat-európai média, és... és ennyi. Egy háborúban mindkét fél propagandája értelemszerűen annyit hazudik, amennyit nem szégyell – ezekből a hazugságokból az oroszt EU-s szinten elhallgattatták, az ukrán viszont hatalmas hátszelet kap, gyakorlatilag kötelező elhinni mindent, amit Kijev, vagy Kijeven keresztül Washington mond. És aztán csodálkoznak a haladók az ukránellenességen, EU-ellenességen és USA-ellenességen. Oroszpártiságnak, háborúpártiságnak kiáltják ki dühödten, pedig simán csak annyira átlátszóan együgyű az ukrán és nyugati propaganda, hogy törvényben kell kötelezővé tenni az elhívését.Ezeket hazudta össze a nyugati propagandamédia a választásokról
A 2022. április 3-i országgyűlési választáson a százkilencvenkilencből százharmincöt mandátumot tudhat magáénak a Fidesz−KDNP pártszövetség, a szavazatok ötvennégy százalékát megszerezve, húsz százalékot verve a mára legénység nélkül maradt, Márki-Zay kapitány által „vezetett” baloldali összefogásra. Ez több, mint egymilliós különbséget jelent a két szavazótábor között, ami olyan hatalmas, hogy a korábban rendre választási csalást emlegető ellenzék és az őket támogató nemzetközi hálózat már nem hivatkozhatott arra, hogy nem volt tiszta a voksolás. A nyugati propagandamédia így „kénytelen” volt más megoldást találni.Életvezetési tanácsok kormánypártiaknak és ellenzékieknek
Ellenzékiek számára ezekben a napokban zsigeri reakció a kormánypárti szavazók további ócsárolása, hülyézése, csalás kiáltása, diktatúrázás, az „agymosás”-mantra folytatása. Kormánypártiak számára pedig csábító a patakzó liberális könnyekről beszélni, némi kárörömmel. Vagy az ellenzékiek orra alá dörgölni mindazt a fröcsögést és fenyegetőzést, ami tőlük jött az elmúlt pár évben. Mindkettő zsákutca, mindkettőről lebeszélni igyekszem az érintetteket. Na, és akkor mi lehet a jó út?Ajánljuk még

















