ps-polbeat
Importált antiszemitizmus az európai baloldal utolsó reménye? - Schwezoff Dávid a PS-Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Az Orbán-Netanjahu találkozóról, a magyar-izraeli kapcsolatokról, a hazai zsidóság helyzetéről és a zsidó közélet reneszánszáról beszélget a mai PS-Polbeatben Stefka István és Szarvas Szilveszter Schwezoff Dáviddal, a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatójával az R56 Sörözőben. A Polbeatben természetesen a csak a liberális fegyverként megjelenő, de valójában nem létező magyar antiszemitizmusról is szó lesz. A 19 órakor kezdődő élő műsorban Stefka István és Szarvas Szilveszter arra is választ keresnek, jelen történelmi helyzetben miért hallgat a MAZSIHISZ vezetése? Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Hollik István a Polbeatben: Megszűnt a román jogállam (videó!)
Kilenc szervezet, köztük a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kemény hangon állt ki a koncepciós perben bebörtönzött székely fiatalok mellett, miközben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kijelentette, hogy Románia ugyan még demokrácia, de már nem jogállam. Az egymást érő, magyarellenes román provokációkról és a magyar kormány ellenlépéseiről is beszélt a PestiSrácok Polbeat című műsorában Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője. A beszélgetőtárs Huth Gergely és Stefka István volt.Boros Bánk Levente a Polbeatben: A Pride és az LMBTQ-mozgalom kultúrpolitikává akarja tenni a homoszexualitást
Lényegtelen kérdés a Pride, nem fontos kérdés a meleglobbi és a genderlobbi - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Boros Bánk Levente politológus, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianéző Kft. ügyvezetője, az Echo TV Troll című műsorának állandó vendége. Szerinte a Pride arról szól, hogy a nyugati világ milyen kultúrát, milyen társadalomfilozófiát képviseljen. "Az LMBTQ-mozgalom kultúrpolitikává akar tenni egy sokadrangú kérdést. Mindezt pedig azért teheti, mert a nyugati világ abban a gazdasági fejlettségi fokban van, hogy el tudja tartani azokat, akik ebből élnek, akik erről beszélnek. Ha Fekete-Afrikában élnénk, ahol polgárháború van, akkor nem az lenne a kérdés, hogy vannak-e melegek, vagy nincsenek. A jólét miatt az LMBTQ is extrém változatát képviseli az ügynek, minden értelmes közösségi kapcsolatot felül akarnak írni. Sajnos ott tartunk, hogy most már bármikor előfordulhat, hogy a következő lépésük az lesz, hogy a poligámiát is követelni fogják. Az emberek ugyanakkor döntöttek és kinyilvánították: eddig és ne tovább" - hívta fel a figyelmet Boros Bánk Levente.Kampányban cinkosság, bukás után biliborogatás? - Toroczkai László a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a jobbikos pártszakadás után a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt alapítója, vezetője lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter mai vendége a PS-Polbeatben. A 19 órakor kezdődő élő műsorban az is kiderül, van-e levegő a jobboldalon Toroczkaiéknak, mik az új radikális párt tervei, elképzelései, és mi lesz a Jobbikkal. A Polbeatben az is szóba kerül, elcsalhatták-e a Jobbik tisztújítását, hogyan és milyen körülmények között lett Sneider Tamás Vona Gábor utódja. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Orbán Viktor példaképpé vált Európában - mondta Orbán Balázs a Polbeatben (videó!)
A nyugati polgárok is látják és tudják, hogy miközben az ő politikai elitjük továbbra is migrációpárti, aközben Közép-Európában ott vannak azok a fiúk, akik a vérzivatarban is végig egyenesen álltak, kiálltak elveik, politikájuk mellett, a kereszténység megvédése és a bevándorlás megállítása mellett - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című adásában Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Szarvas Szilveszter és Stefka István kérdésére a politikus egyértelműsítette, Orbán Viktor magyar miniszterelnök példaképpé vált Európában, a kormányfő a nyugati néppártoknak is politikai hasznot hajt, már építi a saját politikai erőterét az a politikus, aki Orbán Viktorral mutatkozik.Kik azok a politikusok, akiknek orvoshoz kellene fordulniuk? - Orbán Balázs miniszterhelyettes a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
A tervezett Merkel-Orbán találkozót, Soros fehérgalléros embercsempész NGO-it, a Stop Soros törvénycsomagot, az alkotmánymódosítást, a kereszténydemokrácia reneszánszát és az európai paradigmaváltást vitatja meg a mai PS-Polbeatben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese Stefka Istvánnal és Szarvas Szilveszterrel az R56 Sörözőben. A 19 órakor kezdődő élő műsorban Orbán Viktor hétvégén elhangzott, Európát észhez térítő javaslatairól is szó lesz, mint ahogy arról is, hogy Orbán Balázs szerint az európai politikusok mentális problémákkal küzdenek, a beteg gyógyulását pedig elő kell segíteni. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Nem leszek az ellenzék Lázár Jánosa - mondta Ungár Péter a Polbeatben - Itt a Kiszelly-Ungár-vita! (videó!)
Az ellenzéki térfélen a pálya az LMP-nek kedvez - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője, aki Kiszelly Zoltán politológussal vitázott a műsorban. Ungár önkritikát is gyakorolt amikor kifejtette, sok hibát elkövettek a kampányban, ők is felelősek a kétharmados Fidesz-győzelemért, de kevésbé, mint olyan pártok, "akik a választás óta semmilyen önkritikát nem gyakoroltak, gondolok itt a volt miniszterelnök pártjára". Ungár Péter szerint az LMP meg fog erősödni a következő időszakban, Kiszelly Zoltán azonban úgy látja, az LMP nem fog nagyra nőni és pont Gyurcsány lehet az, aki egy nagy ellenzéki gyűjtőpárt vezetője, majd Orbán kihívója lehet 2022-ben.A Polbeatben vallotta be Lukácsi Katalin, hogy nem a kormányváltás volt a cél (videó!)
Az ellenzéki pártok mellett kampányoltam, de nem a kormányváltás volt a cél - vallotta be a PestiSrácok Polbeat című élő adásában Lukácsi Katalin aktivista, a választások utáni tüntetések egyik vezérszónoka. Szerinte jelen pillanatban a Fidesz jelenti a nemzeti oldalt, mert kiáll a családok, a kisebbségek és a történelmi múlt mellett. Lukácsi Katalin arról is beszélt, hogy keresztényként is részt lehet venni a Pride-on, a melegfelvonuláson, mert Jézus is leült a bűnösök asztalához.Fapina és kancigány, utcán az ellenzék - Hegedűs Zoltán és Szilvay Gergely a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Hegedűs Zoltán, a Figyelő publicistája, és Szilvay Gergely, a Mandiner újságírója lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. Az élő adásban a bukott ellenzéki pártok csalódott szavazóinak tüntetéssorozatáról, a rendőrnőt gyalázó, cigányozó jobbikos demonstrálókról és a hétvégi LMP-s pofozkodásról, a Sallai-Hadházy afférról és a Figyelő Soros-listájáról is szó lesz. Okafogyott hiszti? Lehet másokat pofozni? Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ajánljuk még
















