ps-videó
Nemcsak Gyurcsány felé volt út az egykori MSZP-ből! Németh Árpád egykori győri alelnök beszél a párt helyi hanyatlásáról (PS-videó)
Az MSZP egykori győri alelnöke, frakcióvezetője 2018-ban távozott a pártból, mert úgy ítélte meg, hogy pártjának tagságában a tehetséges fiatalok szerencselovagokra cserélődtek, sőt, ebben a cserében jelentős szerepet játszottak az MSZP egyes helyi vezetői is. A győri MSZP környékén már jóval korábban feltűnt Czeglédy Csaba is, akinek a neve állandóan felmerül a jelenben is. Az egykori szocialista csalódottan beszél korábbi pártjának jelenlegi állapotáról, különösen arról az ideológiai távolságról, amelybe a jelenlegi MSZP a baloldali értékektől került. Az egykori szocialista azt mondja, Dézsi Csabát még az egykori baloldali polgármester is azért kérte fel alpolgármesterének fideszesként, mert annyira vitán felül állt az emberi és szakmai alkalmassága. Németh Árpád kedden a Polbeat egyik vendége lesz.Parkolás – a képviselőknek sem átlátható Baranyi Krisztina ferencvárosi városvezetése (PS-videó)
A második határidő is elmúlt, amelyet Baranyi Krisztina szabott a ferencvárosi parkolásüzemeltetés teljes körű beindítására. Ez arra sarkallta a PestiSrácok.hu stábját, hogy a helyszínen nézze meg január 15-én, mennyire sikerült felülkerekedni a kapkodáson és káoszon. A videóból kiderül, sikerült-e, ahogy az is, miként vélekedik a helyzetről az utca embere, illetve a különböző oldali képviselők. Baranyi Krisztina átláthatóságról szóló ígéretei ellenére egyelőre elég komoly hiányosságok mutatkoznak e téren, hiszen még a momentumos képviselő is utalt rá, hogy egyes információk nehezen érnek el a képviselő-testületig. Forgatás közben, január 16-án pedig váratlan információ is érkezett, amelyet a képviselőkkel egyszerre tudtunk meg. Nézze meg videónkat!Magát buktatta le a győri lejárató videó készítője (PS-videó!)
Akárcsak októberben, kevesebb, mint két héttel a győri, immáron időközi választás előtt ismét feltűnt a színen és bedobta magát Az Ördög ügyvédje. A Fullánk nevű bulvárportál videójával jelentkezett a névtelen blog, azt állítva, hogy egy győri cigányokat felzárkóztató szervezet arra kötelezte az általa foglalkoztatott romákat, hogy a Fideszre szavazzanak. A videofelvétellel a készítőnek azonban saját magát sikerült lelepleznie. Az állítólag választási csalásra rávett romáknak nyoma sincs a városban, a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó volt kollégáik szerint azonban mindaz, amit az ominózus videóban állítanak, hazugság. Maga az ellenzéki polgármester-jelölt írta meg egy Facebook-bejegyzésében, hogy a hátrányos helyzetű embereknek pénzt fizettek a rövidke szereplésért. Több forrásból is kiderül, hogy a Fideszt lejárató videót egy Horváth Gyula nevű győri jogász és adótanácsadó készíthette, aki nemcsak a győri, hanem a szombathelyi cigánysággal is kapcsolatban áll. Egy időben szoros kapcsolatra törekedett a Borkai-féle városvezetéssel, ami nem hozta meg számára a várt sikert. Horváth, aki korábban a PestiSrácok.hu-nak is tálcán kínált egy Vona Gáborra nézve terhelő roma-szavazatvásárlós sztorit, épp úgy felszívódott, mint a Fullánk-videó szereplői: sem telefonon, sem a lakásán, sem az irodájában nem találtuk meg, viszont az utóbbi hetek minden nyilvános Facebook-bejegyzését törölte.Életvédők – Már egészen pici segítség is elég ahhoz, hogy egy nő a magzat megtartása mellett döntsön (PS-videó)
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. Kisfia születése után immáron otthonában látogattuk meg az újdonsült anyukát, akinek Budaházy Edda százezer forintos felajánlást adott át, a kismamát segítő Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő pedig az összefogás erejéről beszélt, hozzátéve, hogy "egy felmérés szerint a magyaroknak van a legnagyobb szíve". Kiemelte: most egy kis életet sikerült megmenteni, ami valóságos csoda. Budaházy Edda pedig úgy fogalmazott: már egészen pici segítség is elég ahhoz, hogy egy nő a magzat megtartása mellett döntsön, hiszen az abortuszra jelentkezők többsége bizonytalan. Azonban ha azt érzik, nincsenek egyedül, vállalják a gyermeket, amiként ezt Bea példája is bizonyítja.Advent a várakozás és visszaemlékezés időszaka (PS-videó!)
A keresztények advent idején a karácsony megünneplésére készítik fel a lelküket. De ezekben a hetekben nemcsak készülődünk, ha vissza is emlékezünk az emberiség várakozására, ami megelőzte Krisztus születését – mondta a PestiSrácok.hu-nak advent első vasárnapja alkalmából Pajor András atya, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke. Az atya arról is beszélt, hogy Jézus volt az, aki egy teljes, boldog élet reményét, lehetőségét hozta el az embereknek.A klímavédelem a jobboldal ügye is: véget ért az újabb globális klímasztrájk Budapesten (PS-videó + galéria)
Lezajlott Budapesten a IV. Globális klímasztrájk. Ezúttal a Batthyány térről indult el a 700-800 résztvevő, akik a Margit hídon át a Kossuth térig sétáltak. A megkérdezett résztvevők portálunknak elmondták: egy klímával kapcsolatos rendezvény nem lehet pártfüggő, és remek alkalom is arra, hogy közelebb hozza egymáshoz a két tábort. A menetben bőségesen voltak kormánypárti szimpatizánsok is, akik arról beszéltek stábunknak, hogy a jobboldalnak is rendkívül fontos kérdés a klímavédelem, és nincs rendben, hogy a baloldal ki akarja sajátítani a témát. A tüntetés előtt egyébként Hidvéghi Balázs köszönetet mondott a mai klímatüntetés résztvevőinek, amiért tetteikkel és jelenlétükkel harcolnak a bolygónk megóvásáért. A Fidesz az Európai Parlamentben azért harcol, hogy sokkal több támogatás jusson a klímavédelmi és környezetbarát fejlesztésekre – mondta el Hidvéghi Balázs. Nézzék meg videónkat!Az ellenzék kettős mércéje: a Gothár-féle zaklatási ügy nem téma a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján (PS-videó)
Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ennek ürügyén követelte Hohn Krisztina, az LMP frakciójának tagja sajtótájékoztatóján a kormánytól, hogy lépjen fel a nők elleni erőszak ellen, hiszen szerinte a rendszerváltás óta egyik kormány sem tett a szomorú állapot ellen semmit. Hohn szerint a jelenlegi kormány is ebbe a sorba tartozik, pedig hazánkban is nehéz helyzetben vannak a nők. A képviselőnő milliós számú kapcsolaton, családon belüli erőszakos cselekményt, több százezer nemi erőszakot emlegetett, de az adatok idő- és térbeli dimenziójával adós maradt, mint ahogy azzal is, hogy honnan veszi a számokat. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt arra a nap apropóján, hogy vajon mit gondol ő és pártja a Gothár Péter-féle zaklatásról, illetve mi a véleménye Gy. Németh Erzsébet nemtörődöm hozzáállásáról és a balliberális Gothár mentegetéséről az ügyben. Érdekes kérdés, hogy amennyiben az LMP aggódik a nők biztonságáért és azért, hogy ne érje őket erőszak, ne alázzák és erőszakolják meg őket, akkor ezt a valóban gusztustalan ügyet hogyan kezelik, kiállnak-e az áldozat mellett. Hohn sajnos nem adott egyértelmű választ Gy. Németh viselkedését illetően; az LMP frakciójának tagja csupán azt mondta el, hogy bízik abban, hogy Gothár méltó büntetést kap, amennyiben bűnösnek találják.Abortuszra ment a kórházba, ma már boldog édesanya – Megrendítő kisfilm az élet védelmében (PS-videó)
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. A film végigkíséri a kismama útját a szülőszobáig, bemutatja, hogy a válsághelyzetekből is van kiút, és megismerhetik a segítőt, Albertné Görgey Zsuzsa életvédőt is, aki elmondja, segítségükkel hány babát sikerült már megmentenie.A Kovászember küldetése – László Petra filmje a tiszteletbeli székelyek oklándi találkozójáról
A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és székelyek. Szeretettel ajánlom mindenkinek László Petra filmjét, amely leginkább a hazaszeretetről szól és egy székely tiszteletesről, aki a csontig hatoló betegség közepette „csakazértis” továbbadja az ősök hagyatékát, mert ez a küldetése.Ajánljuk még

















