pszichopátia
A pszichopátia és a nárcizmus demokratikus erények
Össztársadalmi divat szegény politikusokon élezni a nyelvünket, minden nyomorúságunkat rájuk kenni, ha tehetnek róla, ha nem. Mert hát nyomorúság az akad, csakhogy ennek éppen az az egyik oka, hogy iszonyúan rá vagyunk tekeredve a politikára meg a politikusokra. Náluk viszont sem a megváltást, sem a bűnbakot nem jó helyen keressük, hiszen ők nem tehetnek a dolgok eltorzulásáról, csak úsznak az árral. A demokratikus köztársaság ugyanis eleve úgy van kitalálva és felépítve, hogy a pszichopaták és nárcisztikusok helyzeti előnyből indulnak, az ilyesmi személyiségzavartól mentesek pedig többnyire azzá válnak, vagy alig van esélyük a sikerre. Nem igazán van ebből olyan kiút, amelyet fel merne vállalni valaki, pedig közben hiába tartozunk a világ legjobban élő egytizedébe, az emberek mégis feszültek és kiábrándultak. Ajánljuk még
Árulók, hazaárulók és kések a hátunkban
Vannak szövetségeseink, de nincs szövetségi rendszerünk. Hivatalosan van, itt az EU, itt a NATO, azonban tekintve, hogy ezekről rendszeresen bebizonyosodik, hogy árulók és kifejezetten ellenségesek velünk, nehéz úgy tekinteni a jövőbe, hogy minimális bizalom legyen bennünk velük szemben. A külső árulóink pedig megvették maguknak a belső hazaárulókat is. Ha Trump és Orbán hozza a békét, akkor legyen inkább háború?
Orbán Viktor alapítótag, az egyetlen uniós ország vezetője, akinek szavazati joga van, ez pedig a háborús veszély közepette kulcsfontosságú. Ne ítélkezzünk! Szervezzünk ingyenes integrációs kurzust Ukrajnának, mint Abdulnak Berlinben!
Legyünk megértőek, Ukrajna egy fiatal, felhevült állam, aki egyedül érkezett és nem ismeri az európai szokásokat. Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.