puzsér róbert
"Orbán Viktor megnyerte a polgárháborút. Ez az igazság." - PS-interjú Puzsér Róberttel (teljes)
Puzsér Róberttel nehéz nem ezoterikus beszélgetést folytatni. Ezoterikus abban az eredeti értelemben, hogy csak a beavatottak, a kiválasztottak érthetik. Kicsiny hazánkban viszont mindenki beavatottnak és kiválasztottnak számít a saját szektája akolmelegében, ezért mindenki megérthet belőle valamit, vagy amit akar. A szélsőközép, a senkitől sem függés főpapjával, a morál berzerkerével a kampányhajrában készítettünk rendhagyó és szókimondó interjút Orbán Viktorról, a simicskizmusról, az elátkozott huszadik századról, az ellenzék utolsó reményéről, a függetlenség őstoposzáról. Szinte semmiben nem értettünk egyet, de beszéltünk egymással és ez már valami. Puzsér Róbert keményen megtaposta az MSZP-t (videóval!)
Puzsér Róbert legújabb videójában precíziós módszerekkel foglalta össze a szociális demagógia, a legújabb kori vulgármarxisták venezuelai sikertörténetét, vagyis mindent, amiért a harmadik világ gerillái, a nagy közös jóllakottságért harcoló forradalmárok valaha is elpusztultak. De nem hagyta ki a gulyás és gyomorsav-szagú kommenizmus dögkútjából felbukkanó a Horn-pufajkások élcsapatának ékét: a zéró-páciens Lendvai Ildikó DNS-éből sorozat-gyártott csini botoxgólemet, és az ezzel a murnaui iszonyattal pároztatott karácsonygergőség legfontosabb, egyben legirritálóbb attribútumait, azaz a vasárnapi nagyszülős ebédek kisunoka-státuszát, azt az irritáló kis pöcsedéket, akinek még mosogatnia sem kell maga után, mert olyan kedvesen, tehetségesen somolyog a törni való szemüvege alatt. Valamint a késő-kádárizmus politikai termékét a “ne sajnáld magadtól a sok jót“, röviden: a milliárdosok szocializmusának életeszményét. Farkas Attila Márton: A NER a harmadik magyar köztársaság egyenes következménye (PS-interjú!)
Találkozó a Déli pályaudvar egyik eldugott, összecsikkezett, széthugyozott sarkában. Késésben vagyok most is, mint általában. A tömegből kiválva pillantom meg az emberek között rejtőzködő, első ránézésre jelentéktelen prolialakot (olyat, aki épphogy kiemelkedik a kőbányai kocsmarezervátumok szürke arctalanságából). Közelebb érve – ahogyan a tömeg elszublimál – egy kistérségi Lenin, a viharsarok anarchistáinak bájával sandán mosolygó, de virulens férfit, a Ho Si Minh-ösvényről ábrándozó poszthatvannyolcas alakot látok, a félművelt alvilág démonjainak bálványát. Arcközelbe érve inkább tűnik egy örökké varjúhangon károgó csurkista népi értelmiséginek, valami szívhatatlan rózsaszín női cigit indiánmódra pöfékelő népi mozgalmárnak. Olyan arc ez ugyanakkor, aki bármelyik rendszerváltás előtti magyar film jobb sorsra érdemes mellékszereplője is lehetne akár, ha nem Farkas Attila Mártonnak hívnák, aki tulajdonképpen ezek közül egyik sem. Ő a rejtőzködés nagymestere, Puzsér Róbert Buddha-pedellusa, ha tetszik: sith-mestere; az FKGP, az LMP alapító tagja, az egykori Indymedia szerzője, a szélsőközép-mozgalom így-is-úgy-is igazmondója, nyughatatlan kritikus, a 24.hu és a mai Magyar Nemzet állandó szerzője. Gyanakodva néz rám. Talán több okból is. Vagy csak azért, mert késtem. Amiért nem kérek bocsánatot még most sem. Kezet fogunk. Zavartan rágyújtunk. Beszélgetni kezdünk.