puzsér róbert
Liberális húsvét: Puzsér rátámadt Dopeman húgára és édesanyjára
Az ember azt gondolná, hogy nem kell újra és újra Puzsérral foglalkoznia, és legalább húsvétkor lehet egy kis nyugalma, amelyet a családjának szentelhet. De úgy tűnik, a kórtermi lidércek sajátja, hogy sem ünnepre, sem Istenre, sem emberre nincsenek tekintettel. Bármikor képesek felordítani a rivotrilos üveg aljáról, hogy aztán a folyosókon, meg az utcákon szemet lesütve, testüket összehúzva, magukat árnyéknak álcázva próbáljanak túlélni.Ne higgy a hamis megváltónak és az apostolának!
Húsvét a létező legjobb alkalom arra, hogy felismerjük, kit érdemes követni és kit nem. Elég hiábavaló dolog várni a Megváltót, hiszen ő már megérkezett, és nem jön több, csak valamikor majd ő másodszor. Tisztább utat mutató alternatíva nem lesz, mégis mindenféle pótcselekvéseket találnak ki némelyek, akik néhány felismerés után bölcsebbnek érzik magukat több száz évnyi teológiai csiszolgatás letéteményeseinél és kétezer évnyi folytonosságnál. Eltévedni és mindenfélét hadoválni persze bárkinek szuverén joga, az viszont nem feltétlenül hasznos, ha előbb rászoktatják az embereket a sekélyes gondolkodásra, aztán erre csatlakoztatják rá az instant világnézetet. Érdemes inkább gyanakvással fogadni, ha az ügyeletes messiás meg az apostolai a krisztusi műnél sokkal földhözragadtabb történeteket produkálnak a saját életükben.Ábrahám Róbert: Inferno
Létezik agresszió, ami belülről fakad, ami esszenciális, ami valami megfoghatatlanul elemi, született vad, olyasmi, ami az oroszlánkölyökben ébred, ha vértől tocsogó hús szagát cipeli a szél. És létezik a gyávák agressziója, a sebek gennyéből táplálkozó, a reménytelenség szülte, a sarokba szorított ebek agressziója, a meztelenséget öltöztetni kívánó szintetikus agresszió.Ábrahám Róbert: kétmillióra perelt Tasnádi András, mert válaszoltam a mocskolódására
Tasnádi András. Tudom, nem mond sokat ez a név. Jegyzem meg, méltatlanul, hiszen van miért meghajolni a teljesítménye előtt. 20 eltöltött év a médiában és a közéletben úgy, hogy két évtized után is ismeretlen, súlytalan, és névtelen, minden bizonnyal teljesítmény.„Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz”
Egy újdonsült ismerős insta-sztorijában jött szembe ez az inspiráló Oscar Wilde-idézet, néhány nappal a Fidesz-kongresszus után, s egyből Orbán Viktor beszéde jutott róla eszembe. Ééééééés, amikor ezt a felvezető mondatot Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton elolvassák, irritáló rikácsolásba kezdenek majd az „Apu azért iszik...”-ben arról, hogy utoljára Rákosi Mátyásról zengtek ilyen dicshimnuszokat a Szabad Népben...Marco Rossi személye azért zavarja Puzsért, mert Orbán Viktor "elégedett vele"
„Marco Rossi olasz származású szövetségi kapitány magyar, ezzel ellentétben te meg nem vagy az” – mondta Puzsér Róbert Farkas Attila Márton felé fordulva az Apu azért iszik, mert te sírsz című műsor október eleji epizódjában, amely vasárnap került fel a YouTube-ra.Napi szekértolászat – Puzsér Márki-Zayt, Hont Gyurcsányt oktatta
A kritikai értelmiségi Márki-Zay Péter Vona Gábort célzó vádaskodása miatt borult ki, Hont András pedig emlékeztette Gyurcsány Ferencet arra, amire Gyurcsány Ferenc – objektív okokból – nem emlékezhetett.Puzsér Róbert totális tévedése
Megvallom őszintén, igen ritkán olvasom el Puzsér Róbert publicisztikáit, ám most, hogy nyári szünet van és valamivel több az időm, megtettem. Mivel megint sikerült a magyarság néhány „hibájára” rámutatnia, muszáj reflektálni, egyrészt azért, mert a „mindenhez is” értő kritikus ezúttal is általánosít és hamis vádakkal illeti a magyarokat, másrészt pedig azért, mert portálunk közvetlenül is megszólíttatott.Honnan jön az olaj és a szabadság? – Hardcore Hobbista
Az olaj Keletről jön, a szabadság Nyugatról – mondta Orbán 2007-ben, és Puzsér (is) számon kéri rajta, hogy ma miért mond mást. De Puzsér nem érti, nem veszi észre, hogy nem mond mást, nem Orbán változott, hanem a világ. Egyre kevesebb olaj jön Keletről, szabadságot a Nyugat pedig már csak nyomokban tartalmaz.Ajánljuk még