quaestor-ügy
A vádlottak állításaira alapozva lázít tovább a Magyar Nemzet Quaestor-ügyben
A Magyar Nemzetben megjelent közlések kizárólag a vádlottak állításain alapuló, védekezési taktikájuk részeként megjelent egyoldalú állítások, amik a hiteles és pontos tájékoztatás igénye nélkül a közvélemény félretájékoztatására alkalmasak – írja a Fővárosi Főügyészség közleményében, amelyben ismét arra kényszerült, hogy a minimális tényszerűséget kérje számon a Simicska-média propagandalapjától.Quaestor-ügy: új védőt fogadtak fel Tarsolyék, színre lépett a lódító Magyar Nemzet
Cáfolta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet szerdán megjelent cikkének állításait, amelyek szerint megmenthetők lettek volna az egyik legnagyobb hazai brókerbotrány, a Quaestor-ügy károsultjai. Simicska Lajos lapja egyebek mellett azt közölte, hogy a cég bedőlése előtt annak számláin volt elég fedezet ahhoz, hogy kisbefektetőik vagyona ne kerüljön veszélybe. Az ügyészség szerint a Magyar Nemzet állításai nem tényszerűek, és ellentmondásosak, mivel a bizonyítékokkal alátámasztott vádirat tartalmazza, hogy a cégcsoport a fenti időszakban már fizetésképtelen volt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor fővárosi főügyész.Gyurcsány belerúgott egyet a Czeglédy-ügy károsultjaiba, majd közölte, nem szomjazik bosszúra
Retorikát váltott esztergomi fórumán a Demokratikus Koalíció elnöke. A lelkes, szokásosnál is bizakodóbb beszédnek az lehetett az oka, hogy a hírek szerint most állapodhattak meg az MSZP-vel a közös jelöltállításról. Gyorsan le is cserélte országjáró körútjának témáját, a határon túli magyarság szavazati jogának megvonásáért folytatott kampányt, amely kapcsán egyetlen pártnál, még az MSZP-nél sem talált támogatóra. Elővette hát a jóságos Mikulás formáját, aki mindenkinek hozott egy-egy nagy csomag ígéretet a puttonyában. A politikai előadóestre ezúttal körülbelül 250-en voltak kíváncsiak.Új bizonyítékot nyújtott be az ügyészség a Quaestor-ügyben
A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán.Helyretette a Fővárosi Főügyészség az Átlátszó.hu-t, akik ismét valótlanságot állítottak
Az Átlátszó.hu internetes oldalon 2016. november 25-én “Az ügyészség nem zárolta a Quaestor értékes ingatlanprojektjét, a leendő olimpiai falut” címmel megjelent cikkben az ügyészség álláspontja szerint több valótlan állítás szerepel.Ajánljuk még













