rágalmazás
Vádlottként ismerte be Márki-Zay, hogy megrágalmazta Lázár Jánost (Videóval!)
Elismerte csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon Márki-Zay Péter, hogy rágalmazó kifejezésekkel illette korábban Lázár Jánost, aki ezért feljelentést tett. A békítő tárgyaláson a hódmezővásárhelyi polgármester ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem sértett törvényt, amikor megpróbálta egy korrupciós üggyel összefüggésbe hozni a volt kancelláriaminisztert, a Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselőjét. Ismert, Márki-Zay Péter ellen tucatnyi büntető- és polgári per van folyamatban, miután valótlanságokat állított, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket. Három esetben már jogerős ítélet is született hazudozásai miatt, a bíróság által rá kirótt büntetések már a kétmillió forintot is meghaladják, de a polihisztor erre is talált megoldást: nem fizet.Rágalmazás miatt nyomoznak Salvini ellen
Rágalmazás miatt indított vizsgálatot csütörtökön a milánói ügyészség Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga vezetője ellen a Carola Racketét, a Sea-Watch 3 civil hajó kapitányát érintő kijelentései miatt – közölte az olasz sajtó.Visszavonta riportja állításait és bocsánatot kért egy Trumpot lejárató újságíró
Pert indít az MSNBC amerikai tévé egyik újságírója ellen az elnökről szóló hamis hírek terjesztése miatt Donald Trump amerikai elnök fia, Eric Trump – jelentette csütörtökön több amerikai médium is.Stefka István továbbra sem tűri, hogy kommunistázzák, és újabb pert indít a 444 ellen
Ismét feljelentést tett Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója a 444.hu-s Herczeg Márk ellen, amiért az újságíró a bíróság egy korábbi lagymatag ítéletén felbuzdulva ismét lekommunistázta kollégánkat. Stefka István a magánvádas büntetőfeljelentésben nyomatékosította: valakit lekommunistázni nem jó hecc és nem politikai véleménynyilvánítás, hanem tényállítás, annak a vádnak a megfogalmazása, hogy valaki a baloldali politikai diktatúra aktív részese volt. Márpedig Stefka István sem MSZMP-tag, sem KISZ-tag, sem munkásőr, sem ügynök nem volt, és vezető pozíciót sem töltött be a diktatúra alatt. Megkérdeztük a témáról Alexa Károly irodalomtörténészt, a betiltott, legendás Mozgó Világ egykori főszerkesztő-helyettesét, aki azt mondta: jellemző a mai viszonyokra, hogy miközben tisztességes jobboldali embereket, kifogástalan múltú rendszerváltókat simán le lehet kommunistázni, addig a valódi kommunisták békében, ágyban, vagyonukat megtartva vagy gyarapítva távozhatnak el, a régi nómenklatúrához ezer szálon kötődő politikai erők pedig ma is hatalomra törnek Magyarországon.Egészen elképesztő bírói túlkapás: bűnözőként megbélyegezve adtak ki országos körözést Szarvas Szilveszterre - Frissítés: A bíróság magyarázata
Szabálytalan bírói húzások után teljesen aránytalanul, jogkörrel és hatalommal visszaélve országos elfogatóparancsot és körözést adott ki a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy, a Czeglédy-ügyhöz kapcsolódó rágalmazási ügyben, kollégánkat ráadásul arccal és névvel, személyes adataival a Police.hu körözési listájára is feltették a bűnözők közé, mintha Szarvas Szilveszter is az lenne. Azaz bárhol az országban elfoghatták és őrizetbe vehették volna (a bírói meghallgatásig) az újságíró kollégánkat. A körözésről és az elfogatóparancsról mit sem tudtunk; az érthetetlen és megdöbbentő tényre a PestiSrácok.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet, aki azzal jelentkezett szerkesztőségünk e-mail címén, hogy „biztos valami félreértés lehet, de a Police.hu tanúsága szerint Szarvas Szilvesztert körözi a rendőrség”. Kollégánk azóta megjelent a Pesti Központi Kerületi Bíróság ügyeletes bírója előtt és a bírói szabálytalanságokat is ismertetve elérte, hogy február 19-én Szarvas Szilveszter ellen visszavonják az országos elfogatóparancsot. A PestiSrácok.hu vérlázítónak, elfogadhatatlannak, nonszensznek és teljesen aránytalannak tartja, hogy egy másnak, vagy másoknak nem tetsző cikk miatt indított rágalmazási ügyben elfogatóparancsot adjanak ki újságírók ellen, mint ahogy az újságírók rendőrséggel való előállítása is túlzás és aránytalan. FRISSÍTÉS: Pénteken késő este helyreigazítási kérelmet kaptunk a Fővárosi Törvényszéktől, ebben bocsánatkérés vagy magyarázat helyett csupán kioktatás áll, melyben az elfogatóparancs törvényességét magyarázzák. A levelet cikkünk végén olvashatják el.Okirat-hamisítás, hamis vád, a hatóságok félrevezetése: Ez volt az ellenzék kampányreceptje a tapolcai körzetben
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hamis vád bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt feljelentést tett a VIII. Kerületi Ügyészségen, miután kiderült, hogy az országgyűlési választás kampányában valaki, vagy valakik más adataival visszaélve tettek valótlan tartalmú feljelentést a fideszes jelölt, Fenyvesi Zoltán ellen. A történet még a jelöltté váláshoz szükséges aláírásgyűjtés idején kezdődött. Az ellenzéki sajtóban megjelent a hír, hogy a tapolcai körzetben közel ezer hamis támogatói aláírást adott le a Fidesz. A generált cirkuszt zászlajukra tűzték az ellenzéki pártok és jelöltek, élen a jobbikos Rig Lajossal. Heteken át zajlott a lejáratókampány, ám ez nem volt elég. Valaki újból feljelentette Fenyvesit, azt állítva, hogy rendőri és ügyészségi vezetőket próbált rávenni arra, ne nyomozzanak az aláírások ügyében. A bili akkor borult ki, amikor az állítólagos feljelentő visszajelzést kapott a hatóságoktól. A középkorú nő nem kicsit döbbent meg a hivatalos levél tartalmán, hiszen ő nem tett feljelentést, sőt, nem is ismerte személyesen Fenyvesi Zoltánt. Valaki, vagy valakik tehát aljas módon visszaéltek a nevével, személyes adataival, okiratot hamisítottak egy hazug lejáratókampány érdekében.Bocsánatért esedezik a Stefka Istvánt rágalmazó egyetemi tanár
Széles nyilvánosság előtt, blogbejegyzés alatti hozzászólásban rágalmazta lapigazgatónkat, Stefka Istvánt kommunista és munkásőr múlttal lapunk egyik állandó, baloldali olvasója. A kommentszekcióban meglehetősen aktív Bencze László azonban megrémült, és visszakozni próbált, miután Stefka István perre vitte a dolgot, holott maga Bencze volt az, aki az elmúlt hónapokban állandóan az általa trolloknak minősített hozzászólók tiltását követelte a PestiSrácok.hu-tól.Most már aztán elég legyen! Stefka István perel
Minden szükséges jogi lépést megtesz Stefka István és a PestiSrácok.hu annak érdekében, hogy véget vessen annak a gyakorlatnak, amely ezerszer cáfolt rágalmakkal igyekszik újra és újra lejáratni a PestiSrácok.hu lapigazgatóját.Hiába szóltunk, nem állt le a rágalmazással a haladó sajtó, és ismét felsültek
Nem nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Jelen Tamás Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelölttel szemben. Az NAV hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Jelen Tamás ellen üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetetett költségvetési csalás vagy más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága nem folytat büntetőeljárást. Erről az adóhivatal tájékoztatta a Nemzeti Választási Bizottságot is.Ajánljuk még

















