rágalmazás
Tarlós visszautasítja az MSZP–LMP–Párbeszéd rágalmait
Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében. A 2010 előtt kötött metrószerződések módosításával pedig több tíz milliárdot szereztek vissza Budapestnek.Helyreigazítási eljárást indítottunk a kiadónkat lejárató Média1 ellen
Helyreigazítási indítvánnyal fordultunk Szalay Dánielhez, a balliberális sajtószakmai hírportál, azaz az Média1 főszerkesztőjéhez, amiért egy állítólagos névtelen levélnek felülve jó hírünket és üzleti érdekeinket súlyosan sértő valótlanságokat tett közzé a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségét működtető GerillaPresS Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft-ről. Az elmúlt napokban több (köztük baloldali) forrásból is volt alkalmunk megismerni a névtelen levélben foglalt nevetséges és hamis vádakat, ezért bátran állíthatjuk: Szalay Dániel szakmai szarvashibát vétett, amikor bármiféle bizonyíték nélkül terjeszteni kezdte a rosszindulatú rágalmakat.A belügyminiszter is cáfolta a lehallgatási botránnyal kapcsolatos rágalmakat
2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak – jelentette ki a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt, hétfőn az MTI-hez is eljuttatott válaszában.Beperelheti a liberális médiumokat a lehallgatási ügyben rágalmazott cég
A baloldali homokozóban óriási port kavart, hogy külföldi liberális platformok egy, a Soros-féle Amnesty International közreműködésével végzett "vizsgálat" nyomán összehangolt támadást indítottak hazánk ellen, azt állítva, hogy ellenzéki újságírókat hallgatott le a magyar kormány. A már első ránézésre is nagyon soványnak tűnő konteó pedig alig néhány órával a "botrány" kipattanása után összedőlni is látszik: az ügyben megrágalmazott izraeli cég cáfolta a vádakat és perrel fenyegeti az álhírterjesztő médiumokat.Rágalmazás miatt százezrekre büntették Márki-Zay Pétert
A becsület csorbítására alkalmas tényt állított Hódmezővásárhely polgármestere a megyei kormánymegbízottról és a járási hivatal vezetőjéről, ezért másodfokon úgy döntött a bíróság, hogy háromszázezer forintot kell fizetnie Márki-Zay Péternek.Czeglédy pofára esett, ismét elbukott egy pert Budai Gyulával szemben
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette Budai Gyula ellen a Czeglédy Csaba feljelentése alapján indult büntetőeljárást, vagyis a bíróság úgy látja, Budai nem rágalmazott, amikor a Hír TV egyik adásában azt állította, Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek kampányfinanszírozásra és további háromszázmillió forint is eltűnt, amit Czeglédy kölcsönkért. Ez már a sokadik per, eljárás, amit a Czeglédy által feljelentetett, beperelt Budai Gyula megnyert. Ezt az újabb határozatot sem teszi a kirakatba egyoldalúan tájékoztatott híveinek a hat és fél milliárdos költségvetési csalással vádolt, napokon belül ezért bíróság elé álló gyurcsányista politikus.Ha a 444 írja, bizonyíték nélkül is szabad bűnözőzni Mészáros Lőrincet
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos a Momentum-elnök Fekete-Győr András ellen. A 444.hu-n nemrég megjelent egy interjú, amelyben Fekete-Győr többek közt felcsúti perről beszélt, és arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Mészáros Lőrinc kifogásolta, illetve sérelmezte, amik a Telex február végi Fekete-Győr-interjújában, illetve a Momentum miniszterelnök-jelölti bejelentéséről szóló videóban hangzottak el.Bírósági kettős mérce? Ha a peres felek közül a polgármester a feljelentő, nem elfogult a bíróság, de ha egyszerű civil, akkor igen
Olyan egyszerűnek tűnő, kevésbé jelentős ügyekben is kimutatja a foga fehérjét a szegedi bírósági hálózat, mint a magánvádas rágalmazás. Erre kiváló példa az újszentiváni független polgármester és a vele perekben álló civilek ügyei. Ezekben ugyanis olyan furcsaságok történnek, amiken bíróságok sorát megjárt, jogvégzett emberek is csak széttárják a karjukat. Putnik Lázár településvezető és egy helybéli férfi egymást jelentették fel rágalmazás miatt. A helyi férfi az a Lőrincz Gábor, aki a nyilvánosság előtt névvel vállalta, hogy kamu közmunkás volt, azaz két napig valóban dolgozott az önkormányzatnak, utána munkát kapott, mégis hónapokon át felvették utána a támogatást. A polgármester válaszul az egész falu előtt benzintolvajnak nevezte a férfit. Az egymás ellen indított perek közül csak az nem akar a világért sem elindulni, amiben Lőrincz Gábor a felejelntő, az ő ügyében ugyanis elfogultságot jelentett eddig két bíróság is. A polgármester által indított eljárások, perek, sőt, a rendőrségi nyomozás is akadálytalanul halad, abban senki sem elfogult.Ajánljuk még

















