Pesti Srácok

Bírósági kettős mérce? Ha a peres felek közül a polgármester a feljelentő, nem elfogult a bíróság, de ha egyszerű civil, akkor igen

null

Olyan egyszerűnek tűnő, kevésbé jelentős ügyekben is kimutatja a foga fehérjét a szegedi bírósági hálózat, mint a magánvádas rágalmazás. Erre kiváló példa az újszentiváni független polgármester és a vele perekben álló civilek ügyei. Ezekben ugyanis olyan furcsaságok történnek, amiken bíróságok sorát megjárt, jogvégzett emberek is csak széttárják a karjukat. Putnik Lázár településvezető és egy helybéli férfi egymást jelentették fel rágalmazás miatt. A helyi férfi az a Lőrincz Gábor, aki a nyilvánosság előtt névvel vállalta, hogy kamu közmunkás volt, azaz két napig valóban dolgozott az önkormányzatnak, utána munkát kapott, mégis hónapokon át felvették utána a támogatást. A polgármester válaszul az egész falu előtt benzintolvajnak nevezte a férfit. Az egymás ellen indított perek közül csak az nem akar a világért sem elindulni, amiben Lőrincz Gábor a felejelntő, az ő ügyében ugyanis elfogultságot jelentett eddig két bíróság is. A polgármester által indított eljárások, perek, sőt, a rendőrségi nyomozás is akadálytalanul halad, abban senki sem elfogult.

A Szeged közeli Újszentiván nevű kistelepülést senkinek sem kell bemutatni: ez az a falu, amelynek polgármesterét, Putnik Lázárt (képünkön) korábban jogerősen elítélték a település lakosságának fiktív felduzzasztása miatt. Jelenleg is több büntetőeljárás, nyomozás van folyamatban, amelyekben érintett a polgármester, többek között a közfoglalkoztatási program kapcsán vélt visszaélések ügyében. A PestiSrácok.hu is beszámolt róla, hogy többen állítják: közfoglalkoztatottként hónapokon át be voltak jelentve Újszentivánon, a tudtuk nélkül, amire csak akkor derült fény, amikor jogviszonyaiknak alaposabban utánajártak. Volt olyan helyi illetőségű férfi, aki már akkor is – és azóta is – Hollandiában élt és dolgozott, hogy papíron közmunkás volt a faluban.

Nyomoznak Újszentiván közfoglalkoztatotti programja miatt

A NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága okirathamisítás és költségvetési csalás ügyében indított eljárást és vizsgálódik az újszentiváni hivatalban, miután fiktív foglalkoztatás és központi, állami források jogosulatlan lehívása és felhasználása tárgyában több feljelentés is érkezett.

PestiSracok facebook image

Bemutattuk az egyik sértett feljelentését. R. Roland azt állította, csak tavaly februárban szerezett róla tudomást, hogy 2014. június 2. és 2014. október 31. között közfoglalkoztatott volt Újszentivánon. Miután hallott pletykákat arról, hogy többen is vannak, akik papíron közmunkások, lekérte adatait a NAV-tól. 2014. június 2. és 2014. október 31. között három hatósági szerződéssel napi nyolc órában foglalkoztatták, mint segédmunkást. A szerződéseken a férfi állítása szerint aláírását meghamisították. Ő abban az időszakban egy kereskedelmi cégnél dolgozott, hivatalos munkaviszonya volt, így nem is lehetett volna közfoglalkoztatott.

Százhuszonöt közfoglalkoztatott a kétezer lelkes faluban

Megszereztük és bemutattuk Újszentiván Helyi Esélyegyenlőségi Programját, amelyből a lejelentett közfoglalkoztatottak pontos száma is kiderül. A táblázat szerint a legkevesebb közfoglalkoztatott 2013-ban volt, akkor is hatvannégy, és a számuk évről évre emelkedett: 2017-ben már százhuszonötöt jelentettek le.

Részlet Újszentiván Község Önkormányzatának Helyi Esélyegyenlőségi Programjából. Fotó: ujszentivan.hu/képernyőfelvétel

De nem R. Roland volt az egyetlen, aki történetét nem tartotta magában.

Egy kis „tüsi”

Lőrincz Gábor állítása szerint két napig volt valóban közfoglalkoztatott, aztán valaki munkát kínált neki. Szeptemberben írtuk meg, hogy további feljelentés mutat rá, hogy vélhetően nem egyedi esetről van szó, hanem tömegesen vehettek fel pénzt fantom közmunkások után. Mi is idéztük a Magyar Hang cikkét. Megszólalt a lapnak olyan helybéli, akinek csak hosszas noszogatásra adta ki a hivatal, hogy kik vannak tudtuk nélkül az otthonába bejelentve, illetve volt olyan ember is, aki ismeretlen nevű idegeneknek szóló leveleket, nemzeti konzultációs íveket talált a postaládájában. Az egyik megszólaló, nyilatkozó, aki a vele történtekről beszélt, Lőrincz Gábor volt. Ezért került peres viszonyba Putnik Lázár polgármesterrel.

Lőrincz Gábor az általunk is tudósított sajtótájékoztatón megjelent, majd több portálnak is beszélt arról, hogy mindössze két napig volt közmunkás, aztán bejelentett állást kapott, de a polgármester azt javasolta, maradjon csak bejelentve a közfoglalkoztatotti státuszban is, azzal mindenki jól jár. Neki is jut majd egy kis „tüsi”.

Aztán állítólag nemcsak „tüsi” nem volt, de a két ledolgozott napját sem fizették ki. Lőrincz Gábor ezt az ügyben tett vallomásaiban is fenntartotta. Putnik revansa nem maradt el: teleszóratta az össze helyi postaládát olyan szórólappal, amelyen Lőrincz Gábort benzintolvajnak nevezi. Szó szót követett, aztán rágalmazásért beperelték, feljelentették egymást. És itt jön a csavar. A Szegedi Járásbíróság csak a Lőrincz Gábor feljelentése alapján indult eljárásban jelentett elfogultságot, miközben a hasonlóan rágalmazás miatt indított, Putnik Lázár feljelentésén alapuló ügyben gond nélkül eljárnak.

Az említett sértetteket Tenke Anna ügyvéd képviseli. Megkeresésünkre az ügyvédnő azt mondta, jogi abszurd, amit tapasztal, egyszerűen nem talál rá jobb szavakat. A jogász felidézte, hogy ügyfele, Lőrincz Gábor feljelentése alapján Putnik Lázár polgármester ellen indult magánvádas büntetőperben először a Szegedi Járásbíróság jelentett elfogultságot, a Szegedi Törvényszék kijelölte a Csongrádi Járásbíróságot, akik szintén elfogultságot jelentettek be. Ezt követően a Szegedi Törvényszék a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságot jelölte ki az eljárás lefolytatására, de ők is elfogultságot jelentettek. A Szegedi Törvényszék ekkor a Szentesi Járásbíróságot jelölte ki, amiről őt, mint meghatalmazott jogi képviselőt, tájékoztatni is elfelejtették. Egyelőre arra várnak, hogy Szentes befogadja-e az ügyet.

– fogalmazott Tenke Anna. Az ügyvédnő nem érti, hogy lehetséges, hogy oda-vissza feljelentés esetében a bíróság csak az egyik fél kapcsán elfogult.

– mondta Tenke Anna. Az ügyvédnő egyébként arról is csak informálisan tudott, hogy rendőrségi eljárás is folyamatban van rágalmazás miatt ugyanezen ügyben Putnik Lázár polgármester feljelentése alapján, amelyben tanúként hallgatták meg lapunk és a Magyar Hang munkatársát is, a nyomozást pedig a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezeti. Ebben az ügyben is Lőrincz Gábor az egyik feljelentett.

"Puskát formált a kezéből és úgy tett, mintha rám lőne"

Megkerestük Lőrincz Gábort is, aki azt mondta, fogalma sincs, mi lesz ügye kimenetele, amely szerinte szembetűnő egyenlőtlenség mellett zajlik.

– jegyezte meg. Az újszentiváni férfi kérdésünkre felidézte: valóban volt közfoglalkoztatott, de mindössze két napig. Kint dolgoztak az utcán, a zöldterületeket rendezték, amikor valaki odament hozzá és munkát ajánlott. Mivel anyagilag jobban jött ki, elfogadta. Elismeri: azzal hibázott, hogy amikor állítása szerint a polgármester azt ajánlotta, maradjon az önkormányzattal is szerződésben, belement.

Akkor nem gondolta, hogy ennyire elfajul majd ez az ügy, és ennyi kellemetlensége lesz belőle. Most a járvány miatt megint nehéz helyzetbe került, nincs munkája. A munkaügyi hivatal kiközvetítette az önkormányzathoz. Ahhoz, hogy továbbküldjék, vagy egyáltalán valamilyen támogatást kapjon, az kellene, hogy aláírják a papírjait, de ezt állítása szerint megtagadták. Egy hivatali dolgozó azt mondta, a polgármester nincs bent, ő pedig ki sem jött a hivatal épületéből.

És ez még nem minden. Putnik Lázár verbálisan meg is fenyegette – hívta fel a figyelmet Lőrincz Gábor.

– részletezte a férfi, aki mégsem bánja, hogy beleállt a harcba: állítása szerint a becsületébe gázolt a polgármester.

– mondta. Kijelentette: ő nem tolvaj és nem fogja annyiban hagyni, még akkor sem, ha a jogot a jelek szerint nem azonos mércével mérik.

Megkerestük az ügyben a Szegedi Törvényszék sajtóosztályát. Azt kérdeztük, mi az oka annak, hogy egymást perelő felek esetében csak az egyik ügyben elfogultak, a másik esetben lefolytatják az eljárást. Továbbá arra is kíváncsiak voltunk, a Lőrincz Gábor feljelentésére indult perben milyen okból jelentett elfogultságot a Szegedi Járásbíróság.

Válaszukat változtatás nélkül közöljük:

Vezető képünkön Putnik Lázár, Újszentiván polgármestere.Fotó:a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány felvétele

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.