rákay philip
Bayer Zsolt is csatlakozott a Megafon csapatához (Videó)
A kommunisták azt mondták, hogy nem írhatok. A balliberálisok azt mondták, hogy nem tudunk tévét csinálni. Erről ennyit, megcsináltuk mindkettőt – kezdi bejegyzését Bayer Zsolt, amelyben bejelentette, hogy csatlakozik a Megafon csapatához. A kezdeményezés célja az, hogy konzervatív influenszerek segítségével megtalálják a nemzeti érzelmű fiatalokat, felerősítsék hangjukat és hozzájáruljanak a sikerükhöz.Rákay felmosta a padlót Fegyőrrel: nyugatról dróton rángatott, elvtelen nímand, akit nem a szíve hozott haza
Rákay Philip médiaszakember közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben leírja, hogy Fekete-Győr úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. Rákay szerint a Momentum elnöke egy képességtelen, nyugatról dróton rángatott, elvtelen nímand, aki azzal riogat, hogy a Fidesz elűzi a fiatalokat az országból. A médiaszakember szerint nem baj, ha valaki tapasztalatot gyűjt külföldön. A baj a Fegyőrhöz hasonló, küldött emberekkel van, akiket nem a szívük húzott haza, hanem parancsra érkeztek.Videón a gödöllői templomot megrongáló gyújtogató – Ön is segíthet azonosítani a vandált
Megörökítette a térfigyelő kamera azt az elkövetőt, aki hétfőn betört Gödöllőn a görögkatolikus Szent Kereszt-templomba, és megpróbálta felgyújtani az épületet. A felvételt Rákay Philip hozta nyilvánosságra csütörtökön a közösségi oldalán. Rákay arra buzdított mindenkit, hogy aki felismeri a tettest, az értesítse a rendőrséget. A vandál felgyújtotta a templom padjait és az ikonosztázt is gyúlékony anyaggal locsolta le, miközben más tárgyakat is megrongált, majd elmenekült a helyszínről.Újabb momentumos támadja a demokráciát – Szarvas Koppány a lámpavasazás után propagandistaeltakarítást vizionál
Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő a közösségi oldalán reagált a momentumos Fekete-Győr András jobboldali újságírókra tett kijelentéseire. Schiffer intelligens módon utalt arra, hogy ezeket az embereket még liberálisoknak sem nagyon lehet nevezni. Nem telt el sok idő, felbukkant a momentumos, korábban lámpavassalfenyegetőző Szarvas Koppány Bendegúz, aki alaposan kiosztotta Schiffer Andrást: szerinte a volt képviselő adja a lovat a jobboldaliak alá. Az exdékás Szarvas Koppány „jogállami alapú propagandistaeltakarításról” beszél, miközben többen is elítélik a momentumosok bicskanyitogató és felháborító kijelentéseit. Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a kortárs Lenin-fiúk tovább tudják fokozni, amit nem kellene, Rákay Philip médiaszakember pedig úgy véli, hogy most a DK ifjúsági tagozata ígéri jobboldaliak eltakarítását, ami agyrém.Varga Mihály: Ma lenne 80 éves az '56-os forradalom legfiatalabb áldozata
Ma lenne 80 éves, de már 62 éve halott az '56-os forradalom legfiatalabb áldozata, Mansfeld Péter. Egy budai srác, aki 15 évesen a Széna tériekkel harcolt, akitől annyira félt a hatalom, hogy kamaszként halálra ítélték. A 18. születésnapja után 11 nappal végezték ki – így emlékezett meg Varga Mihály közösségi oldalán a fiatalon kivégzett magyar szabadságharcosról.Rákay Philip Gyurcsány Ferencnek: Nem baj Feri, ez megint nem jött be!
Rákay Philip közösségi oldalán kommentálta Gyurcsány Ferenc legutóbbi bejegyzését, amelyben az elmúlt napok, sőt hetek gyakorlatát folytatva, ismét a magyar kormány oltási stratégiáját próbálta pellengérre állítani. A kommunikációs szakember egészen finoman hívta fel a DK elnökének figyelmét arra az apróságra, hogy hivatalos statisztikai adatok bizonyítják: átoltottság tekintetében Máltát leszámítva egyelőre mindenkit leelőztünk az Európai Unióban.Rákay Philip: a néppárt mára ott tart, hogy lassan a Dobrev-klánt is balról előzi
„Ti magyaráztok nekünk konzervativizmusról? Azt nem tudnátok körülírni, kik vagytok..” – kezdi legújabb bejegyzését közösségi oldalán Rákay Philip. Majd így folytatja: azért van annak egy sodrása, amikor a Gyurcsány, Dobrev, Fekete-Győr, Jakab, Szél, meg Márki-Zay félék próbálják izgatottan elmagyarázni nekünk, mit is jelentenek a patrióta, nemzeti értékek, s hogyan kellene megélni, képviselni azokat egy egykor volt, konzervatív pártcsaládon belül. Csak halkan kérdezem: ti aztán honnan a fészkes fenéből tudnátok? A szüleitek meséltek erről? Ja, ők biztos nem...Rákay Philip: Jakab! Nem azért vagy te ócska proli, mert parizert eszel piros arannyal!
Rákay Philip nem tudta szó nélkül hagyni Jakab Péter nemrégiben közösségi oldalára feltöltött fotóját, amelyen a Jobbik vezére széles mosollyal az arcán, párizsi, piros arany és néhány kifli társaságában próbálta demonstrálni azt, hogy ő is csak egy a nép egyszerű gyermekei közül. A kommunikációs szakember Facebook-bejegyzésében többek között arra hívta fel Jakab figyelmét, hogy az egyszerű, becsületes munkásember és a proli között óriási szakadék húzódik, és bár a Jobbik pártelnöke jól láthatóan mindent megtesz azért, hogy – legalább a kép erejéig – az előbbi szerepében tetszelegjen, sosem fogja tudni letagadni, hogy csupán egy „virtigli bunkó, a Dobrev klán politikai bolhacirkuszának verbális verőembere." A producer arra is emlékeztette a történelemtanár végzettségű, egykoron szélsőjobboldali, mára Gyurcsány Ferenc egyik legfontosabb szövetségesének számító politikust, hogy ugyancsak prolik voltak azok a kisnyilasok is, akik a II. világháború után tömegesen vedlettek át antiszemitákból kommunistává.A Facebook letiltotta, nálunk megnézheti: Rákay Philip legújabb videója a genderőrületről
DK-s trollok egész serege jelentette és tiltatta le gyűlöletbeszédre hivatkozva Rákay Philip genderőrületről szóló videóját a Facebookon. A félvetelen Rákay arról beszél, hogy a genderforradalom célpontjai ma már a gyermekeink. Nagy-Britanniában naponta változtatják meg egy kisgyermek nemét: van olyan hatéves kisfiú, aki már három éve kap női nemi hormonokat.Ajánljuk még

















