rakéta
Izrael kemény válaszcsapással torolja meg a palesztin rakétatámadást
Izrael a palesztinok elleni kemény válaszcsapással fogja megtorolni a Gázai övezetből hétfőn kora reggel indított váratlan rakétatámadást; a helyi média híradásai szerint legfeljebb órák kérdése, hogy ez mikor következik be, az Egyesült Államokban tartózkodó Benjámin Netanjahu miniszterelnök hazaérkezése után vagy már előtte.Lavrov: Trump másfél hónapon belül ténylegesen felmondhatja az atomfegyver-szerződést
Egy-másfél hónapon belül válhat hivatalossá a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló (INF) szerződés Egyesült Államok általi felmondása - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 1 állami televíziónak nyilatkozva. Ha mindez anyagi valósággá válik, akkor nem marad majd semmilyen jogi keret a fegyverkezési verseny visszafogására – fogalmazott.Rakétákkal támadták Tripoli repterét egy ENSZ és egy francia diplomata látogatásakor
Rakétákkal lőtték Tripoliban a Mitiga nemzetközi repülőteret csütörtökre virradóra, megrongálva egy felszállásra készülő utasszállító repülőgépet. A támadás éppen aznapra esett, amikor Haszán Szalamé, az ENSZ líbiai különmegbízottja, illetve Brigitte Curmi francia nagykövet megérkezett a líbiai főváros egyedüli üzemelő légikikötőjébe.Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt Japán irányába
Észak-Korea kilőtt keleti irányba egy ballisztikus rakétát helyi idő szerint szerdára virradóra - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség alapján az MTI. A nukleáris fegyverkezési programját felpörgető rezsim már több alkalommal is tesztelte saját rakétáit (és japán meg dél-koreai ellenségeinek az idegeit), melyeket a keleti partvidékéről indít el, és a Japánhoz tartozó Hokkaidó szigete fölött átívelve a Csendes-óceánba csapódnak bele- írta az Index.hu.Putyin: Moszkva azonnal reagál, ha Washington felmondja a közepes hatótávolságú rakétákról szóló szerződést
Oroszország haladéktalanul és szimmetrikus módon reagál majd, ha az Egyesült Államok felmondja a szárazföldi állomásoztatású rövid és közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról megkötött (INF) szerződést - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj vitaklub tanácskozásán.Észak-Korea következő célpontja Guam lehet
A dél-koreai-amerikai hadgyakorlat elleni tiltakozásul bocsátott fel tegnap közepes hatótávolságú rakétát Észak-Korea - közölte szerdán a KCNA phenjani állami hírügynökség. A beszámoló szerint a következő célpont az Egyesült Államok külbirtoka, Guam lehet.Trump: A világ hangos és egyértelmű üzenetet kapott Észak-Koreától
Donald Trump amerikai elnök szerint az újabb észak-koreai rakétakísérlet után minden megoldás szóba jöhet. A Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump és Abe Sindzo japán kormányfő egyetértett abban hogy Észak-Korea „súlyos és növekvő közvetlen fenyegetést jelent" az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea és a világ valamennyi országa számára.Észak-Korea ismét rakétát lőtt Japán felé
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel kedden reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott - közölte a dél-koreai hadsereg, de a hírt megerősítette a japán kormány is. Kedd estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.Ajánljuk még

















