rakétatámadás
Az orosz erők többszintes lakóházakra lőttek Zaporizzsjában, sok a sérült
Az orosz erők tüzet nyitottak szerdán a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városra, ahol rakétákkal eltaláltak két kilencemeletes lakóházat, aminek következtében a legfrissebb információk szerint egy ember meghalt, 25-öt sérülésekkel kórházba szállítottak – közölte Anatolij Kurtyev, a város önkormányzatának titkára a Telegramon. Kurtyev hozzátette, hogy a sérültek közül hárman súlyos állapotban vannak, továbbá egy hét és egy kilenc éves gyermek is könnyebben megsérült.Zaporizzsja megyében az orosz erők eltaláltak egy lakóházat, hárman életüket vesztették
Az orosz erők Grad rakétasorozatvetővel eltaláltak egy lakóházat vasárnap a Zaporizzsja megyei Kamjanszke településen, aminek következtében három civil életét vesztette, ketten pedig megsebesültek – közölte a régió kormányzói hivatala.A brjanszki terrortámadást megtorló csapást jelentett be az orosz védelmi tárca
Nagyszabású precíziós irányítású fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal végrehajtott megtorló csapást hajtott végre ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg, válaszul a Brjanszk megyében elkövetett terrortámadásra – jelentette be csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.Az oroszok újra támadásba lendültek
Az éjjel újra támadásokat kezdeményeztek az oroszok, több helyre is rakétákat lőtek ki. Kijevben egy hőerőmű, Harkivban, Odesszában és Zsitomirban pedig lakóépületek sérültek.Föld alá telepítenék az energetikai infrastruktúra egy részét Ukrajnában
Az orosz rakétatámadások miatt Ukrajna azt tervezi, hogy részben föld alatti bunkerekbe költözteti energetikai infrastruktúráját – írta csütörtökön a Forbes magazin ukrán kiadása.Oroszország blokkolta a nyugati fegyverszállítások útvonalát
Az orosz védelmi minisztérium szombaton bejelentette, hogy blokkolták a vasúti útvonalakat, amelyeken a nyugati fegyverek, lőszerek, valamint az utánpótlás eljuthat Ukrajnába. A védelmi tárca arról nem közölt részleteket, hogy pontosan hol akadályozták meg a vasúti szállítást.Az USA nem lát közvetlen katonai fenyegetést Moldovára és Romániára nézve az orosz rakétaincidens nyomán – Magyarország légterét nem sértették meg az orosz rakéták
Az amerikai kormányzat szerint nem fenyegeti közvetlen veszély Moldovát és Romániát azt követően, hogy orosz rakéták moldovai légtéren keresztül érték el Ukrajnát – közölte a külügyminisztérium helyettes szóvivője pénteken.Oroszország nagyszabású rakétatámadásba kezdett
Helyi idő szerint reggel fél kilenckor egész Ukrajnában megszólaltak a szirénák, Oroszország nagyszabású támadásba kezdett. Robbanások hallatszottak Harkivban, Dnyipróban, Zaporizzsjában, majd később a fővárosban is. Az ukrán fegyveres erők főparancsnokának jelentése szerint a Fekete-tenger felől indított rakéták átlépték Moldova és Románia határát is – írja az Index.Füssy Angéla a PS-nek: A legsötétebb időket idézi az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kettős nyomás alatt élnek a kárpátaljai magyarok a háború kitörése óta. A kisebbségeket érő ukrán nacionalizmus mellett most kvázi háborús bűnösként tekintenek rájuk amiatt, hogy a magyar kormány nem támogatja fegyverekkel Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. Ráadásul egy olyan háborúba hurcolnak el katonának magyar embereket meghalni, amihez semmi közük sincs – számol be kárpátaljai tapasztalatairól Füssy Angéla, a PestiSrácok.hu újságíró-riportere. Kollégánk számára a forgatás alkalmával az is kiderült azonban, hogy a Kárpátalján megkérdezett ukránok döntő többsége egyáltalán nem ért egyet a háborúval, és abban sem hisznek, hogy az Zelenszkijék győzelmével érhet véget. Füssy Angéla szerint az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján, a legsötétebb időket idézi. A mai kárpátaljai valóság – ez persze Ukrajna-szerte így van –, hogy a tetemes ukrán katonai veszteségek miatt sorozás címen szabályos embervadászat zajlik. Eddig 12 magyar vesztette életét a harcokban. Részletek Füssy Angéla kolléganőnk útibeszámolójával a videóban!Ajánljuk még

















