rákosi-diktatúra
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Teljes a kudarc? A kommunisták akkor sokkal nagyobb méretekben megcsinálják újra! – A gyapottermesztés magyarországi története (II. rész)
1948-ban megérkezett az ukáz: Magyarországból gyapottermelő „nagyhatalmat” kell varázsolni. Az első egy-két évben a déli, napos területeken próbálkoztak a termesztéssel, de 1951 tavaszán olyan határozat született, amely minden képzeletet felülmúlt. A minisztérium négy északi megyében – Komárom, Nógrád, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár – is beállította a tervbe a gyapottermelést. Nógrádban 10 holdon próbálkoztak a melegigényes növény termesztésével, de – nem fogok meglepetést okozni – egyetlen grammot sem sikerült betakarítani.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A „haladás” már a kommunista időkben is együtt járt az elmebajjal és a végtelen agresszív butasággal – A gyapottermesztés magyarországi története (I. rész)
A bolsevik ideológia meghirdette a természet leigázásának programját. Már a múlt héten olvashattak Liszenko ámokfutásáról, de érdemes arról is pár szót ejteni, hogy ennek az áltudományos maszlagnak milyen konkrét következményei lettek idehaza. 1948-ra a Szovjetunió újra súlyos élelmiszerhiánnyal küzdött: a második világháborús veszteségek után gyors megoldásra volt szükség.A Demszky-fivérek, Rákosiék és Mészáros Mártáék nevelőanyja: Wagner Anna ezredes – Az Interhelpo, avagy a Keleti Pokol
Kevesen tudják, hogy Mészáros Márta filmrendező nevelőanyja a Vörös Hadsereg politikai tisztje, propagandistája volt, aki Magyarországra visszakerülve az ÁVH-nak dolgozott. Ő is tagja volt annak a moszkvai társaságnak, amely 1945 után Rákosi vezetésével átvette a hatalmat Magyarországon. Wagner Anna 1941-ben azt a feladatot kapta, hogy kísérjen el egy Kirgizisztánba irányított evakuációs szerelvényt tele olyan kommunistákkal, akik valamiféle szebb világról álmodoztak. A cél az Interhelpo telepe volt, amelyet Demszky Gábor a könyve címében Keleti Édennek nevezett, de persze a Keleti Pokol volt. Demszky nem véletlenül írt róla, nagyapja és annak testvére az Interhelpo alapítótagjai közé tartoztak. Az egészet Sztálin egyik legfontosabb embere, Willi Münzenberg szervezte és egy volt a bolsevizmus nagy átverései közül. Az eredmény? A kisgyermekek már a „kaland” legelején meghaltak, majd Sztálin végzett tisztogatást az interhelpós „kémek” között.Faludy György az ítéletére váró Mindszenty bíborosról: „Sötét denevérként ülte meg a történelem óramutatóját”
Tudta, hogy a legendás Faludy György 1949-ben felváltva uszított Mindszenty bíboros és Rajk ellen? Előbbit letartóztatása után, de még az ítélet előtt „sötét denevérnek”, „hazaárulónak” és „nyilas gyilkosok mentegetőjének” nevezte, utóbbit „pudvás múmiának”. Rajkot ugye kivégezték, de Faludy György is hiába igyekezett: 1950-ben a húsdaráló őt is bedarálta. Igaz, ő „megúszta” három év internálással. A költőt először 1988-ban szembesítették a múltjával a pártállami ÉS-ben, számonkérve rajta, hogy a gáncs nélküli lovagot játssza. Faludy – aki akkor már az SZDSZ köréhez közeledett, tehát ahhoz a csoporthoz, illetve párthoz, amelynél ifjabb Rajknak elég komoly befolyása volt – ezért a verséért bocsánatot kért. Másért nem – pedig lett volna miért. 1990-ben mindenesetre már együtt pózoltak a Parlamentben az egykori belügyminiszter fiával. A történet Faludy költészetéből nem vesz el, emberi karakterét viszont kiegészíti, ahogyan azt is bemutatja, mi mindent megpróbáltak egyesek azért, hogy a kommunista húsdaráló legalább őket megkímélje.Hetvenöt évvel ezelőtt kapta bíborosi kinevezését Mindszenty József
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1946. február 21-én kapta meg bíborosi kinevezését XII. Piusz pápától Mindszenty József. A pápa a kinevezés során megjövendölte a magyar főpásztor vértanúságát is: a harminckettő közül Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot - mondta. A jóslat hamarosan valósággá vált.Popper Péter titkos élete: zsilettpengés bűnözőként kezdte, végül a Rákosiéknál jól fekvő apja mentette meg a börtöntől, majd dugta el a Lenin Intézetbe
Popper Péter ma is százezrek „guruja”, „mestere”, pedig elképesztő életet élt. Cikkünkből kiderül, hogy apja a Rákosi-diktatúra befolyásos kádere, Gerő Ernő bizalmasa volt. Maga Popper zsilettpengés boxerrel verekedő bűnbandába került. Korábban betört házakba, lakásokba, ahonnan ellopta az idős emberek pénzét. Amíg apja és anyja a kommunista párt gyűléseit járta, ő bűnözött, és amikor a társaság lebukott, őt csak apja tudta megmenteni a börtöntől. Bedugták a Kútvölgyibe. Poppert nemcsak kimentették, de bekerült abba a szovjet–magyar Lenin Intézetbe, ahol a jövő kádereit képezték – marxizmus-leninizmust tanult, de olyan jól, hogy a kommunista propaganda vele példálózott a fiatalság elől. A kis Popper elvtárs „éltanuló” cikket írt a Szabad Ifjúságba, ahol elmagyarázta, hogyan is kell tanulni. Ezután a rablóból pandúr lett és bevetették a galerik elleni küzdelemben. Nem véletlenül, hiszen pontosan ismerte a valódi bűnözők lelkivilágát, motivációit. Hiszen ő tényleg az volt. Egy elképesztő történet első része.Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.Ajánljuk még