razzia
Megkezdi a húsvéti ellenőrzéseket a NAV
Országos razziát indított húsvét előtt az adóhivatal; azokat a kereskedőket ellenőrzik kiemelten, akik az ünnephez szükséges élelmiszereket és más árucikkeket kínálják a vásárlóknak - írta a Magyar Nemzet szerdán.Molnár Richárd a Razziának: Tudom, hogy börtönbe kell mennem a Dózsa György úti baleset miatt (Videóval!)
A Dózsa György úti baleset a hírekben többet szereplő vádlottja, Molnár Richárd úgy érzi, nem szolgált rá arra, hogy gyűlöljék. A szívműtét előtt álló férfi eddig csak az Echo TV Razzia nevű műsorának adott interjút, amely kedden este került adásba. A műsorban felidézte a baleset körülményeit és elmondta: ő abban vétkes, hogy gyorsabban hajtott a megengedettnél, így nem tudta elkerülni a balesetet, egyúttal sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.Közel-keleti bűnözői csoportok ellen tartottak razziát német rendőrök
Nagyszabású razziát tartottak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnapra virradóra közel-keleti bűnözői csoportok, úgynevezett klánok ellen.Bűnös zászló és borosüvegek – Gyűlöletbűnözőnek kiáltották ki a rendőrök a DAC egyik szurkolói csoportját
Még mindig nem tudni pontosan, miért tartottak óriási razziát szlovák kommandósok a dunaszerdahelyi DAC futballklub szurkolóinál. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) mintegy 150 tagja lepte el a csallóközi várost, tizenhét házat és tizennégy egyéb ingatlant, továbbá autókat kutattak át, szélsőségességgel összefüggő bűncselekmények felderítésére hivatkozva. Könnyen lehet, hogy túlzottan zavarta a hatóságokat a múlt pénteki DAC–Sepsi barátságos meccs ünnepélyes magyar koreográfiája, és válaszul erődemonstrációt tartottak.Razzia volt a Hős utcában: 29 embert állítottak elő
Kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt 29 embert állítottak elő kedden Budapesten egy rendőrségi akció keretében – közölte kedd éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együtt intézkedtek a X. kerületi Hős utcában.Jó tudni előre – Hétfőtől razziázik a Balatonnál a NAV
Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az akcióban több száz revizor vesz részt - írta a Magyar Idők. A lap pénteki számában Kis Péter András, a szervezet adóügyekkel foglalkozó szóvivője közölte: a hatóság emberei vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piacokat és strandokat is felkeresnek majd. Legutóbb Budapest belvárosában volt hasonló razzia.Ismét rendőrök a szcientológus székháznál
Csütörtökön ismét kivonult a rendőrség a magyar Szcientológia Egyház Váci úti székházához – írja az MNO.hu. Emlékezetes, tavaly októberben már történt hasonló razzia, akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott nyomozást.Ajánljuk még