reakció
Sorosék már jóslással is foglalkoznak: előre látják, hogy Orbánnak teljhatalma lesz
Soros szervezetei már előre tudják, hogy a kormány vissza fog élni a járványügyi készültséggel – legalábbis ez derül ki a Magyar Helsinki Bizottság oldalán megjelent, "Sohasem érhet véget" címmel közölt elemzésből. A vélhetően jósgömbbel is rendelkező jogvédők ebben arról írnak, hogy a kormánynak teljhatalma lesz, Orbán Viktornak pedig örökké tartó diktatúrát vizionálnak. Az elemzésből sajnos kimaradtak a nyertes lottószámok, pedig szinte biztosra vesszük, hogy ők azokat is meg tudnák mondani.Kovács Zoltán üzent az álhírgyártóknak: kezdhetnek bocsánatot kérni a magyaroktól
Az elmúlt tíz év legnagyobb Magyarországgal kapcsolatos álhírkampányának lehettünk tanúi a koronavírus-törvény kapcsán - minderről Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár beszélt a londoni Breitbart-nak. A lapnak adott interjúban kiemelte:.reméli, hogy azok, akik minden alapot nélkülöző feltételezésekkel gyanúsítottak bennünket, "most lesz érkezésük bocsánatot kérni Magyarországtól, a kormánytól és mindenek előtt a magyar emberektől" és futnak majd egy extra kört a miniszterelnöknél is.Ajánljuk még










