real madrid
Dzsúdószövetség: Tiltott cselgáncsfogást alkalmazott Sergio Ramos a BL-döntőn (videókkal)
Az Európai Cselgáncsszövetség szerint Sergio Ramos tiltott dzsúdófogást alkalmazott a Bajnokok Ligája-döntőn, ebbe sérült bele a Liverpool legnagyobb ásza, Mohamed Szalah. Egy egyiptomi ügyvéd közben egymilliárd euróra perelné Ramost (nyilván esélytelenül), ahogyan valószínűleg az utólagos eltiltásból sem lesz semmi, bár a kérvényt több mint négyszázezren aláírták.„Miattam veszítettük el a döntőt” – visszamenne az időben a Liverpool kapusa
A német Loris Karius volt a Bajnokok Ligája-döntő tragikus hőse. A Liverpool kapusa kétszer is nagyot hibázott, vastagon benne volt a Real Madrid győzelmében. Mentségére szóljon, hogy elismerte a felelősségét. A Real ünneplése mellett sajnálhatjuk a Pool edzőjét, Jürgen Kloppot, aki a Dortmund után az angol csapattal is a fináléban bukott el a BL-ben.Dráma dráma hátán, a Real zsinórban harmadszor Európa legjobbja
Tavaly a Real Madrid lett az első csapat, amely meg tudta védeni a címét a Bajnokok Ligájában, idén pedig újabb rekordot állított be a spanyol klub, miután egymás után harmadszor, és az elmúlt öt évben negyedszer megnyerte a legértékesebb európai kupát. Gareth Bale, akit éppen a Liverpool egyiptomi sztárjára, Mohamed Szalahra terveztek lecserélni a madridiak, a cserepadról beszállva két góllal – közte egy elképesztő ollózással – döntötte el a meccset. Szalah ráadásul megsérült az első félidőben, így nemcsak a BL-döntő kétharmadát kellett kihagynia, de valószínűleg a nyári világbajnokságról is lemarad.Hiába a Real Madrid emberelőnye, megőrizte veretlenségét a bajnok Barcelona
Feszült, indulatos rangadót játszott egymással a már bajnok Barcelona és a Real Madrid, a meccset rendesen szétfújta a játékvezető. A Barcelona kétszer is megszerezte a vezetést, de a Madrid mindkétszer egyenlített. A katalán együttes ezzel továbbra is veretlen a bajnokságban.Mindent a nagy klubokért és a szétfújt meccsekért – az UEFA, avagy a posztmodern Központi Bizottság
Nyilvánvaló tizenegyesek elmaradása, bírói segítséggel lőtt mindent eldöntő gól - a négy Bajnokok Ligája/Európa Liga elődöntőből háromba vastagon belenyúltak a játékvezetők. A Real Madrid ellen szinte lehetetlen büntetőt kapni, 13 meccse nem fordult ez elő a BL-ben, de a Roma sem járt jobban a Liverpool ellen. Az UEFA válasza velős: kalodába zárná a videóbírót követelő Roma-elnököt, és továbbra sem hajlandó bevezetni a modern technikát. Azaz: következetesen támogatja a meccsek elfújását.Most Benzema volt a nyerőember, döntetlenjével is BL-döntős a Real
Hiába próbált meg mindent a Bayern, nem tudta legyőzni Madridban a Realt, így utóbbi jutott be a Bajnokok Ligája-döntőjébe. A madridi csapat szurkolói nyilván ünnepelnek, másoknak egy kicsit már unalmas ez a sorozat, hiszen nem a legszórakoztatóbb, ha mindig ugyanaz az együttes szerepel a fináléban. Nem futballozik olyan dominánsan ez a csapat, hogy háromszor egymás után megnyerje a BL-t. Márpedig most már csak egy meccs választja el ettől.C. Ronaldo most csak kézzel villant, de így is nyert Münchenben a Real
Bár a Bayern München vezetett a Real Madrid ellen, és Ribérynek hatalmas helyzete volt a 2–0-hoz, végül a spanyol címvédő egyenlített, és a második félidőben a győzelmet is megszerezte. Mondhatnánk, hogy fél lábbal a Bajnokok Ligája döntőjében van, de tavaly ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a Bayern, és Madridban végül kivívta a hosszabbítást. Hogy aztán Kassai elintézze őket.Real–Bayern az elődöntőben! Ezúttal Kassai Viktor nélkül (videókkal)
Ismét összekerült a Real és a Bayern a Bajnokok Ligájában, hiszen egymással csapnak össze az elődöntőben. A másik párharcban a Liverpool és az AS Roma dönti el, hogy melyikük játszhat döntőt.A bíró egy állat, a Real mindig megkapja a támogatást – forrnak az indulatok a Juventus kiesése után
A bíró egy állat, a Realt mindig segítik - a Juventus játékosai nehezen emésztik meg a szerdai tizenegyest. Ami megadható volt, de véleményes. A legfurcsább az, hogy a Bajnokok Ligája vezetése (azaz az UEFA) továbbra sem hajlandó bevezetni a videóbírót, amit még jövőre sem fognak alkalmazni. Mintha a lényeg a mérkőzések manipulálása lenne. Kassai Viktor saját pályafutását tönkretette ámokfutásával, és akkor - tavaly - is a Real volt a kedvezményezett.Ajánljuk még