rémhír
Feljelentették a hamis Kásler-levél terjesztőjét
Döbbenetes iromány keringett a legnagyobb közösségi oldalon, amely meglepő módon nem ütközött a Facebook alapelveibe. A rémhírgyártó által készített, súlyos hazugságokat állító, pánikkeltő levél aljára még az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterének az aláírását is odabiggyesztette az ismeretlen elkövető. Mindezekért rémhírterjesztés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést Tényi István a nyomozó hatóságoknál.Rémhírek terjesztése miatt vettek őrizetbe egy férfit Nógrád megyében
Közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak eljárást az ellen a 23 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban terjesztett rémhíreket Nógrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Álhír Budapest lezárása
Álhír Budapest tervezett lezárása a koronavírus miatt, a főváros karanténba helyezésének kérdése nem volt napirenden az operatív törzs ülésein – közölte a Belügyminisztérium pénteken egy, a közösségi médiában terjedő információra reagálva. A rendőrség kutatja az álhír elsődleges forrását – tették hozzá.Már négy esetben folytat álhírterjesztés gyanújában nyomozást a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya az új koronavírus magyarországi megjelenését követően folyamatosan monitorozza az interneten a fertőzéssel kapcsolatos tartalmakat – írja a police.hu.Ajánljuk még