reptér
Étlen-szomjan hagyta magára utasait Rómában a a Wizz Air (frissítve!)
Egy szombati, Liszt Ferenc repülőtéri incidens után Rómában is gondjaik akadtak a magyar utasoknak, ezúttal a Wizz Airrel – értesült az Index. Közben vasárnap délután közleményben reagált a történtekre a légitársaság.Káosz alakult ki a kabuli repülőtéren, amerikai katonák a levegőbe lőttek
Több száz, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, az ott lévő amerikai csapatok a levegőbe lőttek a tömeg oszlatására – közölte a Reuters hírügynökséggel hétfőn egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő. A tájékoztatás szerint a katonák azért használtak fegyvert, hogy úrrá legyenek a kifutón kialakult káoszon, az emberek ugyanis egy amerikai katonai repülőgépre szerettek volna feljutni. A tömeg irányíthatatlanná vált – tette hozzá a tisztségviselő.Belgium és Ausztria se enged be repülőgépeket Nagy-Britanniából
Hollandiát követően Belgium és Ausztria is úgy döntött vasárnap, hogy nem enged be utasszállító repülőgépeket az Egyesült Királyságból, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbiaknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel. Olaszország ugyanilyen tilalmat tervez.Szlovéniában újraindulhat a nemzetközi légi forgalom
A szlovén kormány döntött a belföldi és nemzetközi légi forgalom újraindításáról, az első menetrend szerinti külföldi kereskedelmi járatok indulása június elsejétől várható - írta a helyi sajtó kedden. A ljubljanai repülőteret üzemeltető Fraport cég közleményben üdvözölte a kabinet döntését, hangsúlyozva: az eddig érvényben lévő, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozások enyhítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a légitársaságok elkezdhessék tervezni járataik újraindítását.Több Budapestet érintő repülőjáratot kellett törölni a vihar miatt
Több Budapestet érintő repülőjáratot kellett törölni hétfőn az Európa-szerte viharos időjárás miatt - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója az MTI-vel.Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast a Liszt Ferenc-repülőtéren
Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast hétfőn a Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a repülőtéren elkülönítettek egy Kínából érkező kínai állampolgárt. A utasnál a repülőtéren felállított hőkamera és a manuális lázmérő is kimutatta a 39 fokos lázat.Leállt a hongkongi reptér, durvulnak a tüntetések
A péntek óta tartó tüntetések miatt leállt a hongkongi reptér, egyetlen gép sem tud felszállni - írja a CNN tudósítása alapján az Index.Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében
Két vádlott, köztük egy, a médiából ismert zenész terhére, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért jelentett be fellebbezést az ügyészség a reptéri vesztegetés ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.Átmenetileg nem fogad járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Műszaki okok miatt péntekre virradóra átmenetileg nem fogad járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A Budapest Airport rövid bejelentésében előbb 3, később 5 órára jelezte azt, amikor a repülőtér várhatóan ismét rendelkezésre áll.Ajánljuk még

















