republikon intézet
Meddig maradhat miniszterelnök Orbán Viktor? (Videó)
A Republikon Intézet márciusi konferenciáján az uniós támogatások gazdasági, társadalmi, politikai hatásaival foglalkozott. Az eseményen részt vett Balázs Péter korábbi külügyminiszter és uniós biztos, valamint Andor László, az FEPS főtitkára, az Európai Bizottság korábbi szociális biztosa. Az előadók beszéltek arról is, hogy Magyarország vajon kiléphet-e az Európai Unióból, valamint, hogy Orbán Viktor meddig maradhat miniszterelnök. Szóba került a gyermekvédelmi népszavazás is, amelynek kapcsán Horn Gábor, az intézet kuratóriumi elnöke stábunknak elmondta, hogy szerinte ez egy kimondottan homofób törvény. Részletek a videóban. Bemutatjuk az ellenzék propagandáját - így gazdagodnak meg a balos médiaszereplők a zuglóiak pénzéből
Szinte hetente pattan ki egy-egy újabb botrány, melynek fókuszában Zugló baloldali vezetése és az általuk fizetett propaganda áll. November elején például az derült ki, hogy a Pulai András-féle Publicus Intézet 2020 óta közel 40 millió forintnyi megbízást kapott Horváth Csabáéktól, majd arról lehetett olvasni, hogy a zuglói önkormányzat az ATV-nek is fizet a médiamegjelenésért - havonta több mint félmillió forintot. Persze a polgármester lázas tiltakozásba kezdett, hangzatos közleményben magyarázta, miért is foglalkozik visszatérően az említett televíziós csatorna a kerület ügyeivel, és milyen szerencse, hogy Ő - mármint Horváth Csaba - körültekintően tájékoztatja a lakosságot annak ellenére, hogy az önkormányzat nem működtet kerületi televíziót, súlyos milliókért. Amúgy pedig nyilván politikai lejárató-hadművelet indult ellene és gonoszdiktátor. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.