rétvári bence
Pintér: Jó kezekbe kerül az egészségügy
Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt szerint azzal, hogy az egészségügy a tárcája irányítása alá kerül, jó kezekben lesz az ágazat. A régi-új tárcavezető szerdán, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán azt mondta, a már lerakott alapokon szeretne tovább építkezni közös munkával.Rétvári: fülsüketítő a csend a baloldalon a Jobbik molesztálási ügye kapcsán
Elég a baloldali terelésből, elég a baloldali kétszínűségből, elég a szelektív érzékenységből! Mikor mer kiállni a baloldal az áldozatok mellett akkor is, ha az elkövető baloldali szövetségesük? – tette fel a kérdést közösségi oldalán Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.Megugrott a gyermekvállalási kedv hazánkban – Magyarország termékenységi rátája nőtt a legnagyobb mértékben az unióban
Magyarország következetesen nem a bevándorlást, hanem a gyermekvállalást segíti, és ez látható is az elmúlt évtized számaiban – hívta fel rá a figyelmet közösségi oldalán Rétvári Bence, aki megosztotta követőivel, hogy 2010 és 2020 között huszonhét százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv hazánkban.Rétvári: 1990 óta nem volt ekkora egyetértés az emberek között, mint a mostani népszavazáson
1990 óta soha ennyi ember nem döntött azonos irányban egyetlen népszavazáson sem, mint most a gyermekvédelem kérdéseiben – írja Rétvári Bence Facebook-oldalán. Az államtitkár megjegyezte: 2022-ben a gyermekvédelmi népszavazáson több mint 3,5 millió ember értett egyet az egyes kérdésekben.Teli szájjal jobbágyozta a gyári munkásokat a parlamentben Mellár Tamás
Mellár Tamás szerint azok, akik gyárban vagy multinacionális cégeknél dolgoznak, szolgák, Orbán jobbágyai – ez derült ki a Párbeszéd padsoraiban ülő képviselő keddi, napirend előtti felszólalásából, amelyben a pedagógussztrájkot méltatta. Mellár szerint a pedagógusok nem az oltási kötelezettség felfüggesztéséért, a 10 helyett 45 százalékos béremelésért és a kötelező óraszám miatt tüntetnek, hanem azért, mert kiművelt emberfőket akarnak nevelni, ami a népbutító kormánynak nem tetszik. Mellárt viszonválaszában Rétvári Bence államtitkár tette helyre, aki emlékeztetett: Mellár Tamás politikai közössége tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, százával zárta be a vidéki iskolákat és fizetőssé tette a felsőoktatást. Mint megjegyezte: ha van, ami veszélyezteti az oktatást, az a hatalomra kerülő baloldal.Márki-Zay szerint az a szétlopott ország, ahol 6000 milliárddal nőtt az állami vagyon 2010 óta – Gyurcsányék viszont amit értek, eladtak
Itt valami nem stimmel: miközben Márki-Zay Péter két ostobázás között folyamatosan arról beszél, hogy szétlopták az országot, 2010-től 6093 milliárd forinttal növekedett az állami vagyon értéke; ez jelenleg 17 744 milliárd forint. Eközben terjedelmes a lista arról, mi mindent kótyavetyéltek el a baloldali kormányok. Ha hatalomra kerülnének, újrakezdenék az országrombolást, az élen Márki-Zay Péterrel, egy francia energiaóriás magyarországi lerakatának munkatársával, majd brüsszeli lobbistájával. Íme, a lista, mi mindent herdált el Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon – sőt, a két régi privatizációs mogul, Suchman Tamás, Bokros Lajos – és a többiek.Hétszáz milliárd forintból nőhet a tanárok és az ápolók bére
Több százezer, főként humán területen – kórházakban, iskolákban, óvodákban, szociális területen – dolgozó ember bére nő az év elején mintegy 700 milliárd forintból – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.Rétvári Bence szerint Karácsony bocsánatkérése is hiperpasszívra sikeredett
Karácsony Gergely sokakat megbotránkoztató kijelentése után igyekezett kozmetikázni saját szavait, ugyanis az alábbi mondattal kért bocsánatot: „Arról beszéltem ugyanis, hogy a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.” - idézi fel Rétvári Bence pénteki Facebook-bejegyzésében.Karácsony: belepisilni a szenteltvíztartóba végülis belefér
Karácsony Gergely nem találja a fogást a Magyar Zene Házán, nem is lehet véletlen, hogy a közelébe sem ment a megnyitó napján. A főpolgármester, aki politikai karrierjét a Városliget megújításának ellehetetlenítésére építette föl, a Klubrádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy a Magyar Zene Házát felépíteni a Ligetben olyan, "mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, szóval végül is belefér, csak éppen tönkreteszi mindazt, amiért ottvagyunk". Facebook-posztjában Rétvári Bence, az EMMI államtitkára elítélte a főpolgármester szavait: "Ez a mondat nemcsak a hívőket, de minden jóérzésű embert megbotránkoztat. A rendszerváltás óta kevés politikus száját hagyták el a keresztényeket ilyen mértékben sértő szavak."Ajánljuk még